14.rész-A titkokra fény derül 3/1

Már reggel negyed nyolc van. Negyvennyolc órája semmit nem aludtam... annyira sok volt a stressz az utóbbi két napban, hogy nem tudok aludni. Nagyon fáradt vagyok. Na mindegy. Mindjárt itt van Josh meg Alex. Jobb ha összeszedem magam. Kikecmeregtem az ágyból és rendbe szedtem magam. Kimentem a kapuba és ott vártam a többieket, mert egy kicsit hamarabb végeztem, mint kellett volna. Úgy tíz  perce áltam a kapuban, amikor megláttam a 180cm magas Alex-et.
-Sziasztok. Mehetünk?-kérdeztem amint ide értek.
-Szia. Felőlem igen.-mondta Josh.
-Felőlem is!-válaszolt Alex is, majd elindultunk.
-Miért léptél le tegnap olyan hamar?-kérdezte Josh.
-Biztos valami dolga akadt neki Joshi! Ne legyél ennyire kíváncsi!-nevetett Alex.
-Igazából nem volt semmi dolgom, csak... mindegy, hosszú! Váltsunk témát.
-De én nem akarok témát váltani! Mond már el!-erősködött Josh.
-Nem!-adtam egyszerű választ.
-De...
-Ha nem akarja elmondani, akkor nem is fogja elmondani! Tartsd tiszteletben a döntését Joshi!-állt meg a járda kellős közepén Alex.
-Oké.-szomorodott el Josh.
-Amúgy mi van veled mostanába Alex? Régen bandáztunk.
-Hát, nincs túl sok időm. A húgomra én vigyázok minden nap, mert apa állandóan dolgozik, a mostohám meg túlságosan el van foglalva magával. Lassan én leszek az apja a saját húgomnak.
-Az elég sz*r ügy.-Mondta Josh.
-Az.-helyeseltem. Elértünk a sulik utcájának kereszteződésébe.
-Majd még beszélünk! Sziasztok!-indult Alex egyenesen előre, mi pedig balra.
-Írunk ma valamiből?-kérdezte Josh pár perc után.
-Nem. Tesiből megyünk csak parkot futni.
-Király... azt hittem már kímél minket ezen a héten.
-Haha!-nevettem fel-Péntek van Josh! Ilyenkor szokott minket csak igazán szivatni.
-Ajj már! De ez lehetne neki egy kivételes nap.
-Arra várhatsz.-léptünk be a gimi kapuján.
♡Joshua szemszög♡
Király! Mostmár legalább tudom, mit érez Cass, nem aludtam éjjel semmit, mert Lucie-val skype-oltam. Hulla fáradt vagyok és még tesin is hajthatok mint az állat. De legalább első három órában aludhatok. Ének és dupla töri utána pedig dögvész lesz. Bementünk a terembe és leültünk a saját helyünkre.
-Cső Ken!-ültem le a padtársam mellé.
-Szia. Mi van veled? Úgy nézel ki, mint a mosott sz*r.
-Kösz! Ez kedves volt! Nem aludtam éjjel semmit.
-Így jár az aki nem alszik!-nevetett ki.-Mi a helyzet Kristen-nel? Kezdek aggódni érte.
-Majd jövőhéten jön valamikor suliba.
-Mi baja van?
-Influenzás.-hazudtam róla.
-Szegény! Biztos unatkozik egyedül otthon. Majd délután meglátogatom.
-Nincs otthon. Bent van megfigyelésen és amúgy is fertőző státuszban van. Nem lehet látogatni.
-Értem. Üzenem neki, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb.
-Át adom! Most pedig, ha megbocsátassz, jó éjt! Majd ha vége a dupla törinek kelcs fel!
-Oké.
Mikor felébresztett Kentin, úgy éreztem, mintha teljesen kicseréltek volna, de nem sokáig. Tesi... utálom a pénteket. Kiballagtam a szekrényemhez, hogy kicseréljem a táskám a tornazsákomra, majd megcéloztam a tornatermet. Bementem az öltözőbe, felvettem a tesicuccom, majd kimentem a tesiterembe. Elkezdődött a kínzás... 2500m-t kellett lefutni, úgy, hogy, le is osztályozzák. Kristen már ugrálna örömében és tapsikolna!-mosolyodtam el.
-Ennyire örül a futásnak Thomson?-nézett rám Mr. Anderson, más néven "Boris a gyilkos".
-Nem tanár úr, csak eszembe jutott, hogy a húgom most ugrálva tapsikolna örömében!-válaszoltam egyszerűen.
-Jólvan gyerekek, indul a futás!-indította el a stoppert. Úgy 1,5km-nél tartottam, amikor az éppen nyitódó terem ajtóra pillantottam és egy ismerős alakot láttam meg.
Nem érdekelt, hogy mennyi lesz az eredményem vagy, hogy mennyire vagyok fáradt kiabálva sprinteltem oda a nőhöz.
-Anyaaaaaa!-sprinteltem hozzá, mire ő ölelésre tárt karokkal várt engem.
-Oh, Joshua! Annyira hiányoztál kis fiam-ölelt meg mikor odaértem hozzá.
-Úgy volt, hogy csak holnap jöttök.
-Igen, de annyira hiányoztál, hogy nem bírtam addig várni.-puszilta meg az arcom.-Milyen nagy lettél!-nézett fel rám ég kék szemeivel. Na igen, a szemünk az tőle van.-Én tizennyolc éves kis fiam!-mosolygott tovább, majd előbukkant egy könnycsepp.-Büszke vagyok rád!
-Miért?-értetlenkedtem.
-Azért, mert erősnek tetteted magad, hogy mások ne lássák mennyire összetörtél bellülről és, hogy mennyire szarul vagy.
-Csak suliban. Otthon ugyanolyan vagyok mint a többiek. Komoly, kedvtelen, és hiányérzetes. Minden nap bent vagyok nála éjfélig. Mert utána hazaküldenek vagy az ápolók vagy nénje.
-Minden rendben lesz!-ölelt át szorosan.-Csak bízz benne.-simogatta meg a kézfejemet.
-Khm! Elnézést asszonyom, de éppen egy órát zavart meg!-közölte hűvösen a tényt Mr. Andrson anyuval.
-Elnézést! Maga annyira ismerős... hmm... Boris Anderson! Istenem de rég láttalak!
-Amanda?!
-Ti... ismeritek egymást?-hitetlenkedtem.
-Osztálytársak voltunk egy időben.-válaszolt Boris.
-Azok a régi szép idők...!-ábrándozott anyu.-El is felejtettem. Boris, bemutatom a legidősebb fiamat, Joshua-t.
-A fiam? Kristen pedig a lányom?
-Igen.-mosolygott anyu.
-Hogyan?? Ő az apánk??-akadtam ki.-Komolyan ő az apám? Anya, ez ugye csak vicc!
-Ez az igazság kis fiam. Boris a vérszerinti apátok!
-Tizennyolc évig hazugságban éltem? Tizennyolc évig azt hittem, hogy Philip az apám, erre benyögitek tizennyolc év után, hogy Boris Anderson az apám???-kiabáltam.-Mért nem a halálos ágyamon mondjátok el az igazat? Vagy éppen azt akarod tenni Kristen-nel? Délután bemész és a kómában fekvő lányodnak beszámolsz arról, hogy az "apánk" nem is az apánk?! Szégyelld magad Amanda Brookman!-üvöltöttem bele a szemébe teljes dühömből, majd fújtatva elmentem az öltözőbe, kidühöngeni magam, majd átöltöztem és egy megvető pillantás kíséretében elhagytam a termet.
-Josh!-kiáltott utánam Rosa.
-Szólj!-vetettem oda félvállról.
-Először is várj már meg!-lihegett, mire én megálltam és vártam, hogy odaérjen hozzám.-Mi volt ez a csetepaté?
-Semmi! Csak anyám egy... pffuuu! Lelépek a mai napra. Nem érzem túl jól magam és amúgy is egyedül akarok lenni.
-Megyek veled!-erösködött.
-De most egyedül szeretnék lenni Ro.
-Nem érdekel! Az ilyesmit nem jó, ha magadban tartod!
-De mi lesz a divattervező szakköröddel?
-Megtartja helyettem más! Akkor hova megyünk?
-Először a park. Kell egy kis nyugalom.-zártam be a szekrényemet. Elindultunk ketten a parkba. Annyira dühös vagyok anyura.
- Hogy hazudhattak ennyi éven át?-dühöngtem.
-Kik?
-Anyu és Philip.
-Biztos megvolt rá az okuk.
-Maximum anyunak. Philip nem is tudott róla. Ő is hazugságban élt tizennégy évig. 2010. Október 20-a volt... akkor tudta meg az igazságot. Ezért viselkedett velünk úgy, ahogy! Ezért várt veréssel otthon, ahelyett, hogy megdicsért volna, hogy megvédtem a húgomat!
-Miről beszélsz Josh?-ült le egy padra Rosa.
-Később értem haza aznap a suliból és egyből pofont kaptam köszönés gyanánt. Kristen kirohant a konyhába a nagy puffanás hangjára és amikor meglátott a földön, sikítva futott oda hozzám erre ő is kapott egy hatalmasat. Éppen akkor toppant be anya a konyhába és felsikított. Apa... vagyis Philip rögtön rátámadott, elhordta mindenféle k*rvának és egyszer csak előrántott egy kést a konyha fiókból. Mind ketten felpattantunk a földről. Én a kést próbáltam elvenni tőle, Kristen pedig anyu elé ugrott. Kicsúszott a keze a kezeim közül, lendült a keze, utána márcsak egy sikítást hallottunk és láttuk, ahogy Kristen összeesik.
-Jézusom!-kiáltott fel Rosa.
-Három napot küzdöttek érte. Amikor már feladták és elkönyvelték, hogy elvesztettek egy beteget, felerősödtek az életjelei. Egy évig kómában volt után pedig három évig nem tudott beszélni és tavaly szeptemberben szólalt meg először. -ültem le a lány mellé és arcomat eltakarva  kezeimmel zokogtam.
-Nyugodj meg Josh.-simogatta a hátam Ro.
-Ha az olyan egyszerű lenne, hidd el! Megtenném.-sóhajtottam, miközben zepit halásztam a zsebemből.-Tizennyolc évnyi problémát kiadni magamból, majd lenyugodni nem annyira egyszerű.
-Hogy érted?
-Mindig elfolytottam az érzéseim, mert Philip-en kívül én voltam az egyetlen férfi a családban, így erősnek kellett lennem. Még akkor is amikor a világon az egyetlen lány aki fontos nekem életveszélyben feküdt a kórházban.
-Így már meg tudom érteni.
Pár percig csak néztük egymást síri csendben.
♡Rosalia szemszög♡
Szegény Josh, annyira sajnálom őt. Ami történt Kristen-nel, azt fel sem bírom fogni ép ésszel. Azt az egyet nem értem, hogy mire célzott akkor Josh, amikor az anyjától kérdezte, hogy ezt Kristen-nek mikor szándékozza elmondani, hogy ma bemegy hozzá és elmondja a kómában fekvő lányának? Mért van Kristen megint kómában? Az azért megnyugtatott, hogy megbízik bennem Josh és elmondja ami éppen a lelkét nyomja. Nem volt szép húzás az anyjától, hogy hazudott nekik az apjukról. De legalább todom mostmár, hogy miért hasonlít annyira Josh Boris-ra és, hogy kitől örökölte Kristen a sport imádatát. Hangosan felkacagtam.
-Mi ennyire vicces?-kérdezte Josh.
-Mostmár legalább tudom, hogy miért hasonlítasz ennyire Boris-ra és, hogy kitől örökölte a húgod a sport imádatát!-nevettem.
-Na látod ez bennem fel sem merült.-nevetett velem együtt.-Nem haragszol meg Ro, ha azt mondom, hogy el kell mennem?
-Nem baj, de mégis hova?
-Bemegyek a box terembe levezetni a bennem lévő feszültséget.
-De a városban nincs is box terem.
-De van. A Richwood-nak van a város szélén egy.
-De oda csak a Richwood diákjai járhatnak boxolni.
-Meg akik oda jártak minimum egy évig!-mosolygott és elővett egy régi diákigazolványt.-Nézd csak!
"Név: Joshua Samuel Thomson
Szül. dátum: 1997. 05. 26.
Szül. hely: Spanyolország, Madrid
Iskola neve: Richwood High Shool
Kiállítás idelye: 2014. 09.01.
Kiállítás helye:London"
-Komolyan a Richwood-ba jártál?-bólogattam.
-Bezony ám.-bólogattott Josh.
-Akkor miért jöttél át a Sweet Amoris-ba?
-Azért, mert tele volt az összes osztály és nem tudták felvenni Kristen-t, így mind a ketten beadtuk a jelentkezésünket ide és fel is vettek minket.
-És tényleg Samuel a második neved?
-Igen de ezt csak te tudhatod, úgyhogy senkinek egy szót sem!
-Lakat a számon!-kacsintottam rá.
-Én is így gongdoltam.-kacsintott vissza.
-Akkor én megyek is.-köszönt el tőlem.-Majd jövő héten találkozunk. Szia Ro!
-Szia Sam!-nevettem.
-Ezt megjegyeztem Viktoria!-kiáltott vissza, majd elviharzott.
♡Deborah szemszög♡
Na tessék, anyuci bejött megnézni a kicsi fiacskáját és, hogy kiverje a balhét! Az egész család szánalmas. Az a kis liba meg ellenem fordította az én Cass-omat. De majd meglátjuk ki nevet a végén!-nevettem fel ördögien.
-Már megint min jár az agyad húgi?-kérdezte meg Dake.
-Ahhoz neked semmi közöd! És ne hívj így, mert nem vagyok a húgod, csak a mostoha húgod!
-Óh! De morcos itt valaki.
-Nem morcos vagyok, csak egy kis libát tervezek eltenni lábalól!-húztam ördögi mosolyra a számat.
-És ki lenne az?-erősködött.
-Az legyen az én gondom haver! Te foglalkozz a saját problémáddal.
-Éppen azon vagyok.
-Akkor pá lúzer!-nevettem ki.
-Olyan nehéz lenne legalább egyszer kedvesnek lenned velem szemben?
-Arra várhatsz királylány!
-Az én imádott húgicám!-kiáltott utánam.
-Tedd hozzá, hogy mostoha!-gúnyolódtam, majd ott hagytam. Elkezdtem kitervelni, hogy hogyan fogom eltenni lábalol azt a kis cafkát. Tudok egyet s mást a múltjáról... Hmm... Talán ez lehet a megoldás. Nem! Ez túl kevés tőlem. Amúgy is, inkább csak sajnálná, mint ,hogy mérges lenne rá... Gondolkodj Deborah! Gondolkodj! Mi lenne ha... Á! Nem jó. És ha... Ez sem! Tudom! Magam ellen fordítom és az én oldalamra állítok mindenkit, így kénytelen lesz itt hagyni a gimit.-dörzsöltem össze a tenyereimet. Meg is van, hogy hogyan fogom a tervem véghez vinni. Szükségem lesz Amber segítségére.
Elindultam Amber felkeresésére. Megkérdezek pár embert, hogy hol találom meg őt.
-Carla, nem tudod véletlenül hol van Amber?
-Nem. Miért? Úgy tudtam ellenségek vagytok. Vagy tévedek Deborah?
-De igen, de szükségem van a segítségére. Na, mindegy. Viszlát Carla.
Akkor megkérdezem Kim-et.
-Szia Kimberly!-köszöntöttem a lányt.
-Áh! Szia Deby. Mizújs?-kérdezte mosojogva.
-Semmi különös. Nem láttad Ambert véletlenül?
-Az előbb ment be a DÖK termébe Nataniel-hez. Miért?
-Csak beszélni szeretnék vele valamiről. Azért köszi! Szia Kimberly!-mosojogtam rá, majd elindultam a DÖK felé. Amint odaértem hallottam ahogy kiabálnak egymással. Elkezdtem hallgatózni.
-Nat! Kérlek. Nagyon szépen kérlek haggyál már ezzel!-rinyált Amber.
-Elég a hisztiből! Tudni akarom ki ez és mit akar tőled!-kiabált Nataniel.
-Nem mindegy az? Annyi a lényeg, hogy falazz nekem anyuékkal szemben.
-És miért tenném meg, ha azt se tudom, hogy ki ő? Mert a húgocskám vagy? Jó kifogás Amber!-folytatta Nat.
-Kérlek Nat. Most az egyszer.
-Előbb mond meg ki ez!
-Albérletet keresek neked a fősulihoz. Örülsz? Lőttek a meglepetésnek! Kösz szépen bratyó!-tépte ki az ajtót Amber-Falazz anyuéknak!-csukta be maga után az ajtót Amber.
-Sziiia Amber!-álltam a lány elé.
-Mit akarsz Deborah? Nem érek rá a hülyeségeidre.-forgatta a szemeit.
-Mondcsak! Érdekel egy összeesküvés valaki ellen?-tértem a lényegre.
-Ki az a bizonyos valaki?
-Thomson.
-Melyik?
-A fiatalabbik.
-Frederick? Mit ártott neked az a kis fiú?
-A másik, te tyúk eszű!-fogtam a fejemet.
-Vond vissza! Mit akarsz Kristen-től?
-Eltenni lábalól! Ellenem fordította Castielt.
-Nem gondoltál bele, hogy te fordítottad magad ellen?
-Nem.
-És miért segítenék neked?
-Mert neked is ugyanúgy riválisod, mint nekem.
-Ezt meg honnan veszed?
-Onnan, hogy Castiel fülig szerelmes belé.
-És engem szerinted hol érdekel?
-Ovi óta szerelmes vagy Castiel-be Amber. Ne játszd itt a hülyét!
-Már nem érdekel Castiel. Na, csá!
♡Amber szemszög♡
Jobb, ha megkeresem a többieket és tájékoztatom őket Deborah tervéről. Először Rosat keresem meg. Utoljára Josh-al láttam a parkban. Lehet, hogy inkább felhívom.
~Szia Rosa!
~Szia Amber!
~Figyu, szólj Josh-nak, hogy egy óra múlva találkozunk a gimi melletti kávézóban.
~Minek?
~Deborah valamit tervez Kristen ellen. Meg kell akadályoznunk.
~Rendben! Én szólok Lis-nek, Dake-nek, Viola-nak, meg Iris-nek.
~Oké. Akkor én szólok Nat-nak, Ty-nak, Castiel-nek meg Sam-nek. Ott találkozunk. Szia Ro!-tettem le a telefont.