-Megjöttünk!
-Itt vagyunk a nappaliban!-hallottam meg anya hangját
-Anyaaa!-ugrottam a nyakába
-Szia kincsem!-puszilta meg a homlokomat-Szia kisfiam.-ölelte meg Josh-t
-Szia anyu.
-Szeretném nektek bemutatni Sat-et. Ő az élettársam és szeretném, ha úgy tekintenétek rá, mint apátok.-lépett elő egy negyvenes éveiben járó magas férfi
-Sziasztok.-köszönt jó kedvűen
-Jó napot!-köszöntünk egyszerre testvéreimmel
-Kérlek tegezzetek. Nem vagyok annyira öreg még.-nevetett.
-Anya? Valami baj van?-láttam az aggodalmat arcán
-Ami azt illeti igen.-sóhajtott-Apátok megszökött a börtönből...-amint a hír eljutott a fülemig elkezdtem sírni
-VISSZAEMLÉKEZÉS-
-Apa, hazajöttem.-kiáltottam apának
-Szia, Josht hol hagytad?-emelte fel a hangját
-Büntetésben, mert megvédett az egyik fiútól, aki meg akart verni engem, de Josh odajött hozzám és bemosott neki egyet, mire elkezdtek verekedni.
-Hmmm... menj a szobádba!-kiabált rám apa
Gyorsan beszaladtam a szobámba és a félelemtől elkezdtem sírni. megint olyan volt a szeme, mint amikor anyát akarja megverni. Bevallom kezdek félni tőle. Mi lesz,ha egyszer lendül a keze és megveri Josht, Sandrat, Zafirt vagy engem?
Hangokat hallottam a konyhából (ami a szobám mellett van).
-Meg fogom őt ölni!-ordibálta apa
-És ez mire megoldás Philip? Elvennéd csak a gyerekektől az anyjukat. Nem veszed észre, hogy a gyerekek félnek tőled?!-kiabált rá apára egy nő
-Dehogy félnek tőlem!-rivallt rá apa
-Rendben... én nem fogok veled vitatkozni. És ha most megbocsájtasz, szervusz!-csapta be az ajtót a nő
Pár perccel később nyitódott a bejárati ajtó.
-Apa, megjöttem-hallottam Josh hangját
-Végre hazaértél kisfiam!-kiabált apa-Hol voltál, ha szabad tudnom?
-Büntetésben. Nem mondta Kristen?
-Mondta, csak kíváncsi voltam a te verziódra is.
-Az egyik fiú az osztályból megfenyegette, hogy ha nem adja oda neki az uzsonna pénzét, akkor megveri, mire én bemostam neki egyet és elkezdtünk verekedni.
-Nem kell megvédeni a húgodat!-hallottam egy nagy csattanást, mire kiszaladtam a konyhába
-Josh!-kiáltottam el magam
-Fogd be Kristen!-mondta apa, majd engem is megpofozott
-Philip!-sikított anya-Mit műveltél te elmeháborodott?-kérdezte könnyes szemekkel anya
-Megpofoztam a gyerekeidet.-röhögött
-De miért?
-Mert ők nem az én gyerekeim!-kiabált apa anyával. Apa elő rántott egy kést és anya torkához szorította-Most megöllek te ribanc!
Josh bemosott egyet apának, én pedig gyorsan anya elé rohantam. Lendült egyet apa keze, hogy megölje anyát, de helyette az én torkomat vágta el. Hirtelen összesetem és magam előtt láttam a fehér fényt.
Mikor felébredtem, minden fehér volt körülöttem. Éreztem, hogy valakik fogják a kezeimet. Próbáltam megszorítani a kezüket, de nem nagy sikerrel.
-Anya. Nézd! Kristen felébredt.-lökdöste anya vállát
-Kicsikém!-ölelt át anya könnyes szemekkel
-Húgi!-fordult felém Josh szintén sírva
Szerettem volna megszólalni, de anya figyelmeztetett, hogy ne beszéljek, mert az fájni fog ugyanis, megsérültek a hangszálaim.
Már egy éve és három hete bent vagyok és csak úgy mellékesen hozzáteszem, NAGYON unatkozom.
-Héj, Kristen! Hoztam neked valamit.-hallottam egy ismerős hangot az ajtó felől. Mikor a hang irányába fordultam megláttam az én szemüveges zöld szemű barátomat.-Tudom... nem tudsz beszélni.-hajtotta le a fejét szomorúan-De, ezért hoztam neked ezt!-nyújtott felém egy táblát, egy filccel és egy szivaccsal. Megöleltem és írtam a táblára neki egy "Köszönöm"-öt.
*-*
Másnap anya bejött a kórterembe és elmesélte, hogy hazamehetek, de két évig, tizenegy hónapig és egy hétig nem szólalhatok meg, hogy magántanuló leszek ez idő alatt és, hogy ne keljen évet ismételnem ezért egész nap tanulunk (a tavalyi anyagot, amiről lemaradtam és az ideit anyagot).
*-*
Másnap anya bejött a kórterembe és elmesélte, hogy hazamehetek, de két évig, tizenegy hónapig és egy hétig nem szólalhatok meg, hogy magántanuló leszek ez idő alatt és, hogy ne keljen évet ismételnem ezért egész nap tanulunk (a tavalyi anyagot, amiről lemaradtam és az ideit anyagot).
-VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE-
Sat a hirtelen hangulat változásomra nagyot nézett, ezért anya elmesélte az indokomat.
-Sajnálom...-mondta Sat
-Semmi baj! Az a múlt, ez pedig a jelen.-nevettem, amint feldolgoztam egy kicsit a helyzetet
*-*
Másnap reggel bal lábbal keltem fel, mert rémálmaim voltak. Kipattantam az ágyamból, felvettem egy fekete szettet (rövid ujjas, pulóver és farmer nadrág) és kimentem a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem magam. Amikor a tükörbe néztem meg ijedtem magamtól. A hajam össze-vissza és a szemeim alatt hatalmas táskák voltak. A táskákat egy kis alapozóval sikerült is eltakarnom és a hajamat is rendbe tettem. Megmostam a fogamat és lementem reggelizni a konyhába.
-Jó reggelt kereszt anyu!-adtam puszit az arcára
-Neked is Kristen! Hogy aludtál?
-Tökéletesen.-erőltettem egy mosolyt az arcomra, miközben hazudtam
-Tessék. Egyél és jobban leszel.-tolt elém egy tál rántottát
-Köszönöm. Remélem igaz amit mondasz és jobban leszek tőle...-ültem le a tányér elé. Pár perccel később Josh rohant el a konyha ajtó előtt és visszakiabált a bejárati ajtóból.
-Elmentem!
-Várj meg!!-kiáltottam oda neki, megettem az utolsó falat rántottát, elköszöntem kereszt anyutól, felkaptam a táskám és a Converse cipőmet és Josh után szaladtam. Szerencsémre a kapuban járt még. Út közben síri csend volt, amit Josh tört meg.
-Mért kellett megvárjalak?
-Mert...-elcsuklott a hangom-mert félek Josh!
-Nem fog bántani titeket! Sat vigyáz anyára, én pedig rád! De ha mégis valami baj lenne, csak sikítasz egyet és én már ott vagyok!-ölelet meg-Jut eszembe... ma egyedül kell hazamenned, mert bent maradok kosarazni a haverokkal.
-De még csak egy napja járunk ide... hogyan lehetnek már haverjaid?-értetlenkedtem
-De én kimozdultam a házból az elmúlt hetekben és találkoztam emberekkel...-fogta a fejét
-Mert te tudtál beszélni, én meg csak két hete beszélhetek!-nyújtottam ki rá a nyelvem. Mikor észbe kaptam már az iskola udvarán voltunk.
-Bocsi húgi, de nekem mennem kell.-puszilt homlokon, majd elrohant
Erről ennyit...-gondoltam, majd elindultam be az osztályba. Már a folyosó közepén jártam, mikor valaki megfogta a vállam és megállított. Sikítottam és csak utána fordultam meg, hogy megnézzem ki az.
Sat a hirtelen hangulat változásomra nagyot nézett, ezért anya elmesélte az indokomat.
-Sajnálom...-mondta Sat
-Semmi baj! Az a múlt, ez pedig a jelen.-nevettem, amint feldolgoztam egy kicsit a helyzetet
*-*
Másnap reggel bal lábbal keltem fel, mert rémálmaim voltak. Kipattantam az ágyamból, felvettem egy fekete szettet (rövid ujjas, pulóver és farmer nadrág) és kimentem a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem magam. Amikor a tükörbe néztem meg ijedtem magamtól. A hajam össze-vissza és a szemeim alatt hatalmas táskák voltak. A táskákat egy kis alapozóval sikerült is eltakarnom és a hajamat is rendbe tettem. Megmostam a fogamat és lementem reggelizni a konyhába.
-Jó reggelt kereszt anyu!-adtam puszit az arcára
-Neked is Kristen! Hogy aludtál?
-Tökéletesen.-erőltettem egy mosolyt az arcomra, miközben hazudtam
-Tessék. Egyél és jobban leszel.-tolt elém egy tál rántottát
-Köszönöm. Remélem igaz amit mondasz és jobban leszek tőle...-ültem le a tányér elé. Pár perccel később Josh rohant el a konyha ajtó előtt és visszakiabált a bejárati ajtóból.
-Elmentem!
-Várj meg!!-kiáltottam oda neki, megettem az utolsó falat rántottát, elköszöntem kereszt anyutól, felkaptam a táskám és a Converse cipőmet és Josh után szaladtam. Szerencsémre a kapuban járt még. Út közben síri csend volt, amit Josh tört meg.
-Mért kellett megvárjalak?
-Mert...-elcsuklott a hangom-mert félek Josh!
-Nem fog bántani titeket! Sat vigyáz anyára, én pedig rád! De ha mégis valami baj lenne, csak sikítasz egyet és én már ott vagyok!-ölelet meg-Jut eszembe... ma egyedül kell hazamenned, mert bent maradok kosarazni a haverokkal.
-De még csak egy napja járunk ide... hogyan lehetnek már haverjaid?-értetlenkedtem
-De én kimozdultam a házból az elmúlt hetekben és találkoztam emberekkel...-fogta a fejét
-Mert te tudtál beszélni, én meg csak két hete beszélhetek!-nyújtottam ki rá a nyelvem. Mikor észbe kaptam már az iskola udvarán voltunk.
-Bocsi húgi, de nekem mennem kell.-puszilt homlokon, majd elrohant
Erről ennyit...-gondoltam, majd elindultam be az osztályba. Már a folyosó közepén jártam, mikor valaki megfogta a vállam és megállított. Sikítottam és csak utána fordultam meg, hogy megnézzem ki az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése