-Mért vagy ilyen durva az anyáddal?
-Mert megérdemli! Téma lezárva. Mit akartál mondani?-ültem le vele szembe.
-Deborah valamit tervez a húgod ellen.
-Megölöm azt a kis libát, ha valami kárt tesz Kristen-ben.-Már egy lépéssel előtted járunk!-nevetett Castiel.
-Jártok? Kivel?
-Hát... Amber összehívta a kis csapatot még régebbről, akik utálják Deborah-t. Amber, Nataniel, Rosa, Sam, Ty, Lisander, Dake, Viola, Iris, Rosa és én. Na meg persze te.
-És azt tudjuk, hogy mit tervez?
-Még nem, de hétfőn reggel negyed hétre a gimi előtt kell mindenkinek lennie, hogy megbeszéljük, ki mit fog csinálni.
-Értem.-pár percig néma csöndben voltunk, amikor mocorgást hallottunk.
-Josh, nézd!-böködte a vállamat Cass.
-Mit?
-Kristen... forgolódik!
Gyorsan felálltam a székemből és oda siettem az ágyához.
(Bocsi, de a haját nem tudom át színezni, de képzeljétek azt, hogy vörös.)
-Ne... ez nem lehet igaz! Nem. Csak álmodom...-motyogta Kristen.-Anya... nem... Josh!!!!!-kiáltotta el magát és felült az ágyon.
-Kristen! Húgocskám!-öleltem meg, ő meg sírva fakadt.
-Josh, mond, hogy nem igaz! Mond, hogy csak álmodtam, hogy egy hülye álom volt csak.
-Mit álmodtál?
-Azt, hogy apa nem is az apánk... hanem... hanem... Mr.Anderson. Josh, mond, hogy ez nem igaz!-őlelt egyre szorosabban.
-Bárcsak mondhatnám.-öleltem én is egyre szorosabban és a fejét simogattam.
-Nem... ezt én nem hiszem el! Hol van anyu?
-Lement a büfébe. Nemsokára visszajön.-mondta Castiel.
-Cass! El se hiszed, mennyire jó, hogy hallhatom a hangodat!-kezdett még jobban sírni, elengedett és Castielt várta, hogy megölelje.
-Én elmegyek szólok Linda-nak.
-Mért hívod így?
-Mert, ha Philip nem az apánk, akkor Linda nem a nagynénjék, Victor és Shusan, pedig nem az unoka testvéreink. Majd mindjárt itt vagyok.
♡Castiel szemszög♡
-Mert, ha Philip nem az apánk, akkor Linda nem a nagynénjék, Victor és Shusan, pedig nem az unoka testvéreink. Majd mindjárt itt vagyok.-mondta Josh.
-Castiel, annyira örülök neked!-szorítatta meg Kristen a derekamat.
-Soha többet ne csinálj ilyeneket! Nagyon aggódtunk érted. Főleg én és Josh.
-Remélem nem lesz több ilyen...
-Te azt a csókot komolyan gondoltad Kristen, vagy csak a rosszul lét miatt csináltad?
-Komolyan mondtam, amit mondtam Cass.-nézett mélyen a szemembe.-Nyugodj már meg kérlek, élek. Nincs semmi bajom!-fogta meg a két vállam.
-Majd akkor mond, hogy nincs semmi bajod, ha az orvos is azt mondja.
-Ne aggódj. Jól vagyok.-amint ezt kimondta, nyílt az ajtó.
-Jajj Kristen! De jó, hogy felébredtél!-ugrott a nyakába Linda néni.-Fiúk, kimennétek amíg megvizsgálom?
-Josh, mond, hogy nem igaz! Mond, hogy csak álmodtam, hogy egy hülye álom volt csak.
-Mit álmodtál?
-Azt, hogy apa nem is az apánk... hanem... hanem... Mr.Anderson. Josh, mond, hogy ez nem igaz!-őlelt egyre szorosabban.
-Bárcsak mondhatnám.-öleltem én is egyre szorosabban és a fejét simogattam.
-Nem... ezt én nem hiszem el! Hol van anyu?
-Lement a büfébe. Nemsokára visszajön.-mondta Castiel.
-Cass! El se hiszed, mennyire jó, hogy hallhatom a hangodat!-kezdett még jobban sírni, elengedett és Castielt várta, hogy megölelje.
-Én elmegyek szólok Linda-nak.
-Mért hívod így?
-Mert, ha Philip nem az apánk, akkor Linda nem a nagynénjék, Victor és Shusan, pedig nem az unoka testvéreink. Majd mindjárt itt vagyok.
♡Castiel szemszög♡
-Mert, ha Philip nem az apánk, akkor Linda nem a nagynénjék, Victor és Shusan, pedig nem az unoka testvéreink. Majd mindjárt itt vagyok.-mondta Josh.
-Castiel, annyira örülök neked!-szorítatta meg Kristen a derekamat.
-Soha többet ne csinálj ilyeneket! Nagyon aggódtunk érted. Főleg én és Josh.
-Remélem nem lesz több ilyen...
-Te azt a csókot komolyan gondoltad Kristen, vagy csak a rosszul lét miatt csináltad?
-Komolyan mondtam, amit mondtam Cass.-nézett mélyen a szemembe.-Nyugodj már meg kérlek, élek. Nincs semmi bajom!-fogta meg a két vállam.
-Majd akkor mond, hogy nincs semmi bajod, ha az orvos is azt mondja.
-Ne aggódj. Jól vagyok.-amint ezt kimondta, nyílt az ajtó.
-Jajj Kristen! De jó, hogy felébredtél!-ugrott a nyakába Linda néni.-Fiúk, kimennétek amíg megvizsgálom?
-Persze.-mondtuk mind a ketten, majd kimentünk a helységből.
Már negyed órája kint ültünk, amikor megjelent Amanda néni.
-Hát ti? Mért vagytok itt kint?-lepődött meg.
-Linda bent van nála és megkért, hogy jöjjünk ki.
-De hát mért van bent?
-Mert felébredt.-amint ezt kimondta Josh, az ajtó nyitódott és Kristen jött ki a szobából felöltözve és a holmijaival a kezében.
-Haza mehet.-fogta meg a lány vállát Linda néni.
-Kristen! Drága kislányom!-ölelte meg Amanda néni.
-Ne nyúlj hozzám!-taszította el magától az anyját.
-Mégis...
-Anyukám azt mondta, hogy hazugokkal ne áljak szóba.-közölte egy könnycsepp kíséretében, majd felénk fordult.
-Add! Majd viszem.-vettem el tőle a táskát.-Gyönyörűbb vagy így, mint kómában.-adtam puszit a homlokára.
-Köszi.-pirult el.
-Menjünk. Nemsokára itt a taxi.-mondta Josh, miközben Kristen felé nyújtotta a kezét.
-Oké.-fogta meg az ikre kezét és úgy mentünk ki a kórház elé. Amint kiértünk, Kristen vett egy mély lélegzetet.
-Áhhh... friss levegő. Ezerszer jobb, mint a kórház fertőtlenítő szaga. -Josh. Ha haza értünk szeretnék elmenni sétálni.
-Veled megyek akkor én is. Egyedül nem mész sehová.
-Mi?? Mégis miért?
-Mert veszélyben vagy addig amíg nincs valaki melletted.-gyújtott meg egy szál cigit, amit időközben elővett.
-Castiel, segíts már.-fordult hátra.
-Sajnos neki kell igazat adnom-csóváltam a fejem.
-De mégis miért? Mit nem akartok elmondani nekem? Egyeltalán meddig voltam eszméletlen, hogy ennyire titkolóztok?
-Egy hétig, de erről jobb, ha nem tudsz húgi.
-Ez nem igazság!-vágta be a durcást.
-Na jó, elég a hisztiből. Itt a taxi.-emeltem fel.
-Cass. Engedj el... nem megyek sehova sem, amíg el nem mondjátok, hogy mégis mi van.
-Pedig el akartalak vinni a Burger King-be.
-Nem érdekel.
-Na, elég hercegnő!-kapta fel Josh, mint egy zsákot és berakta a taxiba.-Nem fogok veled ezen vitatkozni.
-Nem is kell! Csak mond el, hogy miért!-motyogta a pulcsijába.
-Majd idővel elmondom.-ült be a járműbe ő is.
-Beférek még hátra?-kérdeztem az ablakon keresztül.
-Szeretsz középen kuporogni?-szólt vissza Josh.
-Akkor megyek előre.-majd én is beültem a sofőr mellé.
-Merre lesz az út?-nézett rám a sofőr.
-Park utca 58.
-Rendben.-indult el. Az úton mindenki hallgatott. Kristen duzzogott, Josh nyugtatgatta magát, mielőtt felpofozta volna a húgát. Én meg jobbnak tartottam azt, ha inkább csendben maradok. Miután kiszálltunk a taxiból megkérdeztem Kristent, hogy nem-e jönne el velem megsétáltatni Démont.
-Persze. Miért ne? Imádom a kiskutyákat.-mosolygott miközben levette a cipőjét. Ezen muszály volt nevetnem.-Mi annyira vicces? Kilyukadt a pólóm?-vette le magáról az említett ruha darabot, hogy ellenőrizze.
-Semmin! De igyekezz, mert egész nap bent punnyadt a lakásban!-próbáltam visszafolytani a nevetést.
-Oké. Gyorsan átöltözök és már mehetünk is.-ment fel a szobájába. Pár percel késő4bb már ebben az összeállításban állt elém:
-Na nem mondod zsenikém!-nevetett.
-Mi ez a gönc húgi?-lökte meg őt Zafír.
-Mindjárt itt a nyár és elővettem a laza cuccaimat! Már fáj mindenem a szűk rongyaidtól.
-Azok nem rongyok, hanem Tom Taylor-os eredeti ruhák! Inkább hordanád azokat! Legalább nem nézél ki annak ami vagy!
-Miért mi vagyok? Na mond csak! Hallgatlak!
-Úgy nézel ki a gönceidben, mint egy k*rva!
-Rockker vagyok te idióta! Rockker! És amúgy se kell sokáig nézned, hogy hogyan öltözködöm! Amint lessz rá lehetőségem már el is húzom a csíkot Angliából!
-Jobb is! Nem kell szégyent hoznod a csáládomra azzal, hogy Anderson vagy!
-Te ezt honnan tudtad?-kezdett el kiabálni.
-Már akkor tudtam, amikor először bevittek a kórházba! Nem az a vércsoportod, mint nekem vagy Sandra-nak vagy apának! És nem is olyan, mint Amanda-nak!
-Menjünk Cass!-tolt ki az ajtón.
-Oké, de nem hozod a cuccaid?
-Nálam van csak menjünk már.-indult el a park felé.
-Öhm... Kristen.
-Mivan?
-Én arra lakom.-mutattam a boltok irányába.
-Hupsz!-nevetett, majd mellém sétált és tovább mentünk. Nem lakok olyan messze Kristen-éktől, de most nagyon lassan mentünk. Nem siettünk sehová. Tíz perce nem szóltunk egymáshoz, így éreztem, hogy meg kell törnöm a csendet.
-Mióta van tetkód?
-Már nem tudom... régen külföldön voltam táborban és a srácokkal nagyon összemelegedtünk, és amikor véget ért a tábor könyörögtem anyunak, hogy had maradjak még pár napot. Nagynehezen beleegyezett. Egy fiúnál töltöttem azt a pár napot, az egyik este unatkoztunk, mert nem volt semmi érdekes a tévében és elmentünk sétálni a városba. Elmentünk egy tetováló szalon mellett és jött egy hang ami azt mondta, hogy csináltassunk tetoválást. Én egy angyal szárnyat, ő pedig egy sárkányt csináltatott magának. Aztán, amikor otthon ezt anyám meglátta rajtam, majdnem egészben lenyelt.-nevetett lágy, csilinelő hangjával.
-Az durva. És mindig ilyen ruhákat hordasz?
-Lényegében igen, de ha megyünk valahová, például nyaralni vagy bulizni, akkor normálisan öltözködök. Miért? Szerinted is k*rvának nézek ki ezekben a ruhákban?
-Nem. Egyeltalán nem! Sőt, szerintem még jobban is nézel ki így mint ahogy télen öltözködtél.-pirultam el.
-Jajj, Cass. Olyan cuki vagy amikor zavarban vagy!-ölelt meg. Annyira szerettem volna, hogy az a pillanat soha ne érjen véget, de ez is.csak egy álom volt.-Uh... lehet, hogy ezt mégsem kellett volna.-kuncogott.
-Miért?
-Mert nem tudom, hogy hol van az arcod.-burított le egy üveg vízzel, amit időközben vett.
-Ááhh! Ez rohadt hideg!-töröltem le a vizet az arcomról egy zsepivel.
-Inkább köszönd meg küklopsz!-nevetett.
-Ne hívj így!-mutogattam fenyegetően rá.
-Öhm... én, azt hiszem most... inkább elfutok.-szaldt el. Amint magamhoz tértem utána iramodtam. A ház tömbünk elött sikerült nyakon csípnem őt.
-Megvagy!-lihegtem, és magamhoz szorítottam.
-És mit akar velem csinálni a tanító bácsi, kérem?-kezdett el kisiskolásként beszélni.
-Ezt.-kezeimmel megfogtam az arcát, közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam.
(Igaz nem abba a ruhába van a lány, de mint már mondtam béna vagyok a képszerkesztésekhez...)
Legyen ő olyan, amilyen szeretne, de én akkor is szeretni fogom. Nagy meglepetésemre nem taszított el magától, hanem engedte, hogy folytassam. A karjait a derekam köré fonta és magához szorított. Nagyon vártam már azt a napot, amikor ez megtörténik és el is jöt az ideje. Kimondhatatlanul boldog voltam.
-Bezzeg a mi időnkben ezt még büntették!-szólalt meg egy hölgy a közelben. Mi egyből befejeztük amit csináltunk.
-Hagyd már őket drágám! Ők is csak szerelmesek és azóta már változott a világ.
Ránéztem Kristen-re és láttam, hogy sikerült zavarba hoznom szegényt. Csak állt egyhelyben és a szoknyáján lévő láncot babrálta rák vörös fejjel. Annyira édes.
Felkaptam a karjaimba és bevittem a lépcsőházba.
♡Kristen szemszög♡
Basszusz! Teljesen leblokkoltam. Nem bírok muzdulni se. Csak álltam egyhelyben és ezt a hülye láncot babráltam, minthogy hozzá szóljak. Már égetett a tekintete, de én nem mozdultam. Aztán felkapott a karjaiba és a lépcsőházba vitt.
-Jól vagy?-emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
-I...igen. Persze. Megyünk?-próbáltam terlni a témát.
-Ahogy óhajtod.-ment oda a lépcsőhöz.-Na mi van? Gyökeret eresztett a lábad?
-Öhm... valami olyasmi.
-Úgy örülök, hogy elromlott a lift, fel kell cipejelek téged a hatodikra.
-A hányadikra???-csuklott meg a hangom.
-A hatodikra. Süket lettél? Na gyere.-kapott fel. Még sokkos állapotban voltam ezért nem tudtam ellenkezni. A negyedik emeletnél Castiel már botladozott velem...
-Gyerünk Galaparos! Már csak két emelet!-bíztatta magát.-Nézd Kristen!-vitt oda az ablakhoz. Kinéztem és láttam a madarakat, de utána reflex szerűen lenéztem az utcára.
"Úristen! Castiel segíts! Szédülök... le fogok esni! Castiel!"
-Kristen. Kristen! Ez fáj!-kiáltott fel Castiel.-Engedj el.
-A-a-fúrtam a fejemet a mellkasába.
-Mi bajod van?
Én válaszul csak jobban szorítottam a nyakát becsukott szemekkel.
-Akkor megyünk tovább.
A lépcső elejénél járt amikor az egyik kezemmel megragadtam a korlátot és nem engedtem el.
-Kristen. Mi bajod van?
-Én innen nem megyek egy lépést se!-öleltem át a lépcső korlátot.
-Tériszonyos vagy?
-Ühüm.
-Na ne hülyéskedj már!-kezdte el lefejteni az ujjaimat a korlátról.
-Castiel. Ne, kérlek! Szédülök, hányingerem van. Fáj a fejem.-kezdtem el szipogni.
-Te nem viccelsz...
-Nem hát! Vigyél le innen!!
-Gyere, először nyugodj meg.-nyujtotta felém a kezét. Az egyik kezemmel megfogtam a kezét és felhúzott a földről.
-Már csak két emelet. Tudom, hogy bátoe r vagy. Gyere fel velem. Hidd el, nem fogod megbánni.-mosolygott rám.
-Biztos?-néztem rá félénken.
-Esküszöm az életemre!-nevetett.
-Rendben.-mentem bele a dologba.
-Fogjam kicsi kezed?-szemtelenkedett.
-Nem kell.
-Oké.-mondta, majd elindult felfele. Én is így tettem. A lépcső fordulóig minden simán ment. Aztán megszédültem.-El ne ess!-kapott utánnam.
-Oh... inkább visszafordulok.-fordítottam neki hátat.
-Ne most add fel vöri.-fogta meg a kezem.
-Akkor menj fel egyedül és hozd le a kutyust én addig meg itt várlak téged.-erősködtem.
-Nem túl jó gondolat. Ez a tömb tele van drogdílerrel és maffiózóval.
-És te komolyan itt laksz? Nem féltek?
-Apámé az egész tömb. Ő a góré. A főnök családját pedig nem szabad megtámadni.-nevetett.
-Bátor vagy!-forgattam a szemeimet.
-Jó. Itt maradj és ne állj szóba senkivel! Értve vagyok?-fogta meg a két vállam.
-Igen csak mennyél már, mert nagyon szédülök.
-Oké.-szaladt fel. Ha igaz amit mondott, akkor nagy veszélyben vagyok itt egyedül. Remélem nem találkozok senkivel. Jajj ne! Elszóltam magam... hangokat hallok a lenti léncsők felől és ha jól hallom felém tart. Mit csináljak? Cass azt mondta, hogy maradjak itt és ne álljak szóba senkivel.
-Igen apám, értettem elsőre is! Nyolckor a sikátorban.... De kiket küldesz segítségnek?... A gorillákat? Nemár!... Mikor választhatom én ki az embereket?... De... De ez így nem fair!... Értettem apám... Viszlát!-fordult arra az emeletre, ahol én vártam Castiel-re. *Jézusom! Most fogok meghalni. Ha nem lesz itt Castiel fél percen bellül, én tuti meghalok. Már csak pár lépésre van tőlem.* Éreztem a lehelletét a hátamnál és bumm! Nekem jött.
-Öhm... bocs!-húzott fel a földről.-Eltévedtél kislány?-jött közelebb hozzám.
-Castiel, gyere már kérlek.-suttogtam lehajtott fejjel.
-Mit mondtál?-emelte fel a fejemet. Nagyon meglepődtem, amikor felismertem, hogy ki az.
-Bruce?
-Kristen? Te meg mit keresel itt? Egy szintel feljebb lakunk.-mutatott felfelé.
-Tudom, csak tériszonyos vagyok és ennél tovább már nem merek menni, de mindjárt jön Castiel.
-Értem. Itt legyek amíg nem jön? Amint észrevettem eléggé berezelltél.-nevetett.
-Nem is igaz!-nyújtottam ki rá a nyelvem.
-Akkor megyek, szia!-indult el felfelé.
-Várj!-szóltam utánna.
-Igen?-fordult vissza.
-Ne hagyj itt... kérlek.-szaladtam fel utánna.
-Akkor gyere!-nevetett. Már az ajtajuk előtt álltunk, amikor nyitódott az ajtó.
-Öhm... Kristen! Te meg mit keresel itt fent?-vont kérdőre Castiel.
-Rám ilyesztett. Ott akart hagyni, és utána jöttem. Hol a kutyus?-kérdeztem vissza.
-Ha elállsz az útból, meglátod hol van.-mutatott a háta mögé. Én csak engedelmesen arrébb mentem az ajtóból. Castiel kilépett, Bruce pedig bement.-Menjünk.-tolt maga előtt.
-Oké, csak ne tolj!-indultam meg lefelé. Valahogy lefelé könnyebb, mint felfele. Leértünk a földszintre és kimentünk az utcára.
-Merre menjünk?-fordított magával szembe és belenyomott valamit a tenyerembe. Én lepillantottam és egy labda volt a kezemben.
-Ez meg mi?-néztem rá furcsán.
-Démon! Nézd mi van Kristen-nél.-mutogatott rám és előjött a háta mögül egy böhöm nagy kutya és rámugrott.
-Ááá!!! Castiel! Szedd le rólam.-sikítottam.
-Most miért? Olyan cukik vagytok! Had fényképezzelek le vele.-nézett rám kutyus szekekkel.
-Csak akkor, ha most azonnal leszeded rólam!-toltam el a kutya képét az arcomtól.
-Oké. Démon, lábhoz!-füttyentett. A kutya engedelmesen odaszaladt a gazdájához, leült a lába elé és lihege csóválta a farkát. A gazdája pedig felhúzott a földről.
-Köszi.-poroltam le magam.
-Add a labdát.-nyújtotta felém a kezét.
-Tessék!-adtam oda neki.
-Mit szólsz, ha kimennénk a partra?
-Ilyenkor?
-Nem... majd három év múlva! Persze, hogy most.-ragadta meg a karomat és magával húzott.-Gyere Démon!-szólt oda a kutyának.
-Muszály mindig húznod magad után, mint egy ebet?-rángattam ki a kezemet a szorításából.
-Bocsi.-dörzsölte a tarkóját.
-Na mindegy.-indultam meg mellette.
-Mit csináltatok Bruc-al?
-Megijesztett utána, pedig ott akart hagyni és inkább felmentem vele.
-Akkor ezért röhögott ott melletted...-mosolygott.
-Kössz a megértést!-böktem vállba.
-Nem tehetek róla, hogy betoji vagy.-tette fel a kezét védekezően.
-Nehogy már neked áljon feljebb Rais!-fontam keresztbe a karjaimat.-Nem rajtad röhögtek ma vagy négyen.-tettettem a sértődöttet.
-Gyere már!-nyújtotta felém a szabad kezét.
-Na jó!-mosolyodtam el és megfogtam a kezét. Amint kiértünk a partra, Cass levette Démonról a pórázt és hagyta, hadd szaladgáljon. Mi levettük a cipőinket, hogy ne menjem bele homok és tovább sétáltunk. Már nagyon kínosnak éreztem a csendet köztünk, így azt gondoltam megtöröm a csendet.
-Kristen...
-Cass...-szólaltunk meg egyszerre.-Mond csak.
-Nem. Lányoké az elsőbbség.-mosolygott rám.
-De te vagy a fiú.-löktem oldalra.
-Figyu. Ne haragudj, hogy nem mondjuk el, miért nem mehetsz egyedül sehová, csak szeretünk téged és nem akarjuk, hogy bajod essen... Megint.
-Mért esne bajom? Philip megint megszökött? Vagy mi a nyavaja?-fordultam vele szembe.
-Nem. Dehogyis! Másról van szó.-fogta meg a két vállam.
-De mégsi miről? Miért nem tudjátok elmondani? Josh is állandóan titkolózik. Már szinte soha semmit nem mond el nekem. Régen mindent elmondtunk egymásnak. Castiel, tudod mennyire rossz érzés ez?-kezdtem el zokogni.
-Biztos meg van rá az oka.
-De mégsi mi? Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy már nem szeret... Lassan már senki sem foglalkozik velem a családból.-szipogtam.
-Kristen...-ölelt meg.-Ne mondj ilyeneket. Szeret téged Josh, jobban, mint ahogy azt te gondolnád. Te jelented neki a világot.
-De én ezt akkor miért nem érzem?
-Mert biztos úgy gondolja, hogy már nagy lány vagy és nincs rá szükséged.
-Pedig most van rá a legnagyobb szükségem. Nem fogom tudni végig csinálni ezt nélküle. Nem fogom túlélni ezt a Boris anya dolgot a segítsége nélkül.
-Ha haza mész, szerintem ez legyen az első dolgod, hogy megbeszéled vele a dolgot.
-Nem tudom...-töröltem meg a szemem.
-Beszéljek vele?
