♡Kristen szemszög♡
Egész éjjel csak forgolódtam Josh mellett, mert valaki állandóan a mosdóba mászkált ki-be... hajnali hat órakkor úgy döntöttem nem forgolódok tovább. Kimásztam Josh mellől és oda sétáltam a szekrényemhez. Kivettem belőle egy fekete rövidnadrágot és egy szintén fekete ujjatlant. Előkotortam magamnak egy bugyit és egy melltartót is, majd megcéloztam a fürdőt. Ejtettem egy gyors zuhanyt, felöltöztem, fogat mostam és a hajamat fel copfoztam. A neon zöld hajgumimat eltakartam egy tincsel és egy csattal rögzítettem. Amint végeztem, visszamentem a szobámba ahol Josh egy táskát dugott a háta mögé.
-Jó reggelt!-mosolygott ártatlanul.
-Neked is! Mit rejtegetsz?-néztem a háta mögé.
-Mire célzol?-nézett rám értetlenül.
-A táska a hátad mögött.-fontam össze a karom a mellkasom előtt.
-Mi...? Ja... ez?-emelte fel a táskát.-Öhmm... ez... ez...-ekkor valaki belépett az ajtón.
-Csak összepakolja a fölösleges cuccait és elviszi majd az árvaházba.-mondta kereszt anyu.
-Értem.-nyögtem ki egy kicsit gyanakvóan.-Én megyek reggelizni.
Elindultam a konyha felé. Éppen a mosdó előtt jártam, amikor anya jött ki.
-Szia kicsim.-köszönt mosolyogva.
-Szia anyu. Minden oké? Egy kicsit sápadt vagy.
-Persze, csak gyomorrontást kaptam a repülős kajától.-mosolygott továbbra is.
-Oké.-mondtam, majd bementem a konyhába. Elővettem a szekrényből egy tálat és egy bögrét. A pirítóba beraktam két szelet kenyeret pirulni és csináltam magamnak egy bögre kakaót. Amíg a kenyerek pirultak, addig én elővettem egy üveg lekvárt és beadtam magamnak a reggeli inzulin adagomat. Éppen végeztem ezekkel, amikor a pirítósok kirepültek a pirítóból.-A francba!-kiálltottam fel.
-Vedd fel! Fél perces szabály van ilyenkor érvényben.-nevetett az én kedves ikrem.
-Kössz! Ennyierővel te is felvehetnéd, amíg itt álsz és csak jártatod azt a hatalmas szádat.-vettem fel a földről a kajámat.
-Minek? Már úgyis felvetted!-pimaszkodott.
-Kabbe Joshua!-mutattam neki fel a középső ujjam.
-Vedd elő húgicám!-ez volt a legfelső határ. Fogtam és sípcsonton rúgtam.-Áú... Anyu!!!! Kristen megrúgott!-üvöltötte. Erre én még fejbe is vágtam a telefonkönyvvel.-És fejbe vágott egy vastag izével!
-Ne nyavajogj már! Biztos volt rá indoka!-ült le az asztalhoz.
-Köszönöm!-hajoltam meg anyám előtt. Ezzel én is leültem és hozzáláttam a reggelimhez. Nagy csámcsogások közepedte rájöttem, hogy rohadtul szomjas vagyok, mert ma még nem ittam egy kortyot sem. Ígyhát, felálltam a székről, oda sétáltam a bögrémért, megmelegítettem a benne lévő kakaót és visszaültem a helyemre.
-Na és mi újság gyermekeim?-szakította félbe a csendet anyu.
-Ezt mi is kérdezhetnénk... mikor akartad elmondani? Őt is ide fogod passzolni kereszt anyuékhoz?-kezdtem el nyugodt hangnemben.
-Nem értem mire célzol kislányom.-értetlenkedett anyu. Én gyorsan lenyeltem az utolsó falatomat és leöblítettem az utolsó korty kakaómmal.
-Tudod te jól, hogy miről beszélek!-áltam fel az asztaltól, hogy elmosogassak magam után.
-De... mégis honnan tudod?-lepődött meg.
-Egész éjjel azt hallgattam, hogy ki-be járkálsz a mosdóba. És ráadásul nagyobb lett a hasad is... legalább ne néznél hülyének anyu!-nevettem kínosan.
-Bocsánat...-sütötte le a szemét szégyenében.
-Kis fiú, vagy kis lány?-néztem a szemébe.
-Kis lány.-mosolygott anyu.
-Őt is ide fogod passzolni?-néztem rá komolyan.
-Nem. Már azt is bánom, hogy titeket ide küldtelek. Amint vége a tanévnek Frederick-et visszaviszem Madridba és ott fogja kezdeni az első osztályt. Titeket is visszavinnélek, de úgy vagyok vele, hogy ezt az egy évet már akkor fejezzétek be itt.
-Mivan? Valaki elmagyarázná nekem is, hogy miről van szó?-kapkodta a fejét Josh anya és köztem.
-Az, hogy lesz egy kis húgunk te lüke!-kopogtattam meg neki a fejét.
-Húrrá...-kiáltott fel irónikusan. Rá nézett a fali órára.-Kristen, indulunk.
-Mégis hova?-néztem rá furcsán.
-Majd meglátod. Gyere!-állt fel az asztaltól.
-Utálom a meglepetéseket Josh!-nyafogtam, miközben beültem az autóba.-És külömben is... még csak nyolc óra.
-Nyugi, ennek szerintem örülni fogsz!-fordította el a kulcsot a kocsiban, majd elindította a motort benne.
-Kössz...-kötöttem be magam és elindultunk. Nagyjából fél órája mentünk már és meguntam a csendet, ezért bekapcsoltam a rádiót.
-Mit csinálsz?
-Kapcsolok valami zenét, hamár nem szólsz hozzám egy szót sem és az én autómat vezeted...-mondtam, majd bekapcsoltam a BVB-t.
-Ne már Kristen! Legalább David Guetta-t vagy Nicky Romeo-t kapcsolnál be!
-Azt kapcsolok be amit akarok, ha már nem vagy hajlandó elmondani, hogy mégis hova a francba viszel...
-Annyi elég, hogy meglátogatjuk a rokonokat.
-Milyen rokonokat?-néztem rá furcsán.
-A valódi rokonainkat. Hamár Andersonok vagyunk...
-És mégis hol? Kukutyinban? Mindjárt elhagyjuk Londont.
-Tudom. És mindjárt ott is vagyunk.-kanyarodott be egy szűk utcába, ahol néhány ház volt csak, majd megáltunk egy két emeletes ház előtt.-Megérkeztünk.-szált ki a kocsiból, majd kinyitotta nekem az ajtót. Én is kiszálltam, majd oda sétáltunk a ház ajtajához. Josh bekopogott és egy szőke nő nyitott ajtót.
-Óh! Szervusztok drágáim! Gyertek csak.-invitált be minket.
-Jó napot Andrea!-köszönt Johs.
-Jó napot!-köszöntem én is.
-Üljetek le a kanapéra.-mosolygott.-kértek valami innivalót?
-Én köszönöm, de nem.-mondta Josh.
-Kristen? Te kérsz valamit?-fordult felém.
-Egy pohár vizet elfogadok. Köszönöm.-mondtam szégyellősen.
-Rendben. Egy perc és hozom. Gyerekek! Drágám! Vendékek érkeztek!-kiáltott fel Andrea az emeletre, majd eltünt.
-Josh, ki ez a nő?-suttogtam.
-A nagynénjénk Andrea Anderson.-dőlt hátra.
-Parancsolj drágám.-adta a poharat a kezembe újdonsült nagynénjénk.
-Köszönöm.-mondtam, majd belekortyoltam a vízbe. Lépteket hallottam a lépcső felől ezért akaratlanul is oda néztem.
-Jó reggelt anyu! Sziasztok.-köszönt egy ismerős hang.
-Neked is édesem!-adott egy puszit az arcára.
-Szia.-köszöntünk egyszerre Josh-al. A srác erre megfordult.
-Dake?-ismertem fel. Erre ő és Andrea csak nevettek, majd lejött még egy srác és Dake mellé állt.-Két Dake?-pislogtam.
-Kristen drágám, ennyire rég találkoztunk, hogy már meg sem ismersz? Talán erről majd eszedbe jut.-nyúlt a pólója aljához és lehúzta magáró. Egy sárkány tetoválást láttam meg a szíve felett. Egyből beugrottak az emlékek és a nyakába ugrottam.
-Adam!!-visítottam.
-Tudtam, hogy erről felismersz.-ölelt meg.
-Fiúk, hol van a húgotok és az apátok?
-Itt vagyok drágám!-jött le egy férfi.
-Én is. Kik vannak itt?-jött le a lépcsőn egy csaj.-Oh... Adam, máris becsajoztál?-nevetett. Kénytelen voltam megfordulni.
-Kristen Thom... Anderson?! Mi a fészkes fenét keresel te itt?-sipította.
-Ezt én is kérdezhetném tőled Rock!-néztem rá gyilkos tekintettel.
-Csak nehogy vérmérgezést kapjatok Adam!-nevetett gúnyosan.
-Régebbről ismerjük egymást, mint ahogy azt te hinnéd!-vetette oda Adam.
-Látom akkor szent a béke. Üdv a családban Kristen és Josh!-ölelt meg minket Andrea.
-Mi?-hangzott egyszerre Dake és Adam hangja.
-Tegnap még nekem is ez volt a reakcióm mikor megtudtam, hogy Boris az apánk.-mondta Josh kínosan nevetve.
-Boris nagybácsi?-nézett furcsán Adam.-Francba! Kinyírom legközelebb ha jövök.
-Kisfiam! Évente egyszer jössz haza egy hétre és akkor is ritkán találkozunk! Nem akarok legközelebb a börtönbe menni hozzád!-vágta fejbe Andrea.
-Nem mindegy? Már úgyis az otthonommá vált a börtön.-nevetett.
-Nem mindegy! Más az, ha a rabokat őrzöd és más az, ha rab vagy! Külömben is, mért nem kéred, hogy helyezzenek át Londonba?
-Anya, ezt már egyszer megbeszéltük. Nekem itt nincsenek barátaim. Nem érné meg csak a családom miatt. És nem most kéne megvitatni, fél óra múlva el kell indulnom, hogy oda érjek az éjszakai műszakomra.
-Akkor menj és pakolj össze! Rakok neked kaját az útra.-állt fel a helyéről Andrea.
-Segíthetek?-kérdeztem Andrea-t.
-Persze! Gyere aranyom!-mosolygott. Bementünk a konyhába és elkezdtem a családról érdeklődni.
-Deborah ugye nem az édes lánya?-kérdeztem, miközben a hűtőben kotorásztam szalámi után.
-Valóban nem. Ő a nevelt lányom. A párom lánya.-bólogatott.
-Akkor nincs vele semmi rokoni kapcsolatom?-örültem.
-Pontosan!-bólogatott.
-És mióta élnek együtt?
-Kik? Én és Gabe? Nemsokára három éve.
-Szép kerek szám.-nevettem.
-Hát igen. De most én jövök. Mesélj kicsit, mióta ismeritek egymást Adam-el?
-Hát... akkor még ő is diák volt és Franciaországban voltam cserkésztáborban és ott ismerkedtünk meg, majd ott maradtam a tábor vége után nála egy hétig és így elég szoros kapcsolat jött létre köztünk.
-És mért mutatta meg neked a tetkóját? Nem igazán szereti mutogatni senkinek sem.
-Együtt csináltattuk a tetkónkat. Nekem egy angyal szárny van az oldalamon. Ő pedig egy sárkányt választott.-jutott eszembe az a nap és akaratlanul is elkezdtem sírni. Örömömben. Az volt az utolsó napunk együtt és akartunk valami jelképet a barátságunknak. Így jött az ötlet, hogy egy-egy tetkót csináltatunk magunknak.
-Minden rendben?-jött be az említett srác a konyhába.
-Persze, csak egy kicsit beszélgettünk anyukáddal.-válaszoltam, miközben megtöröltem az arcomat.
-És ezért sírsz Kris? Mit mondtál neki anyu?-nézett anyjára ilyedten.
-Nem anyukád miatt.-nevettem.-Az emlékek miatt. Annyira kicsik voltunk akkor még. Azt hittük soha többé nem fogjuk látni egymást és nézd meg, kiderül, hogy unokatesók vagyunk!-szakadtak ki belőlelm az érzelmek.
-Ez igaz. Annyira kis naiv voltál és mindenhez volt pozitív megjegyzésed. Még akkor is, ha nagyon megbántottalak. Aranyos kis tizenöt éves voltál, tenger kék szemekkel és még az sem akadályozott meg, hogy nem beszélhettél egy árva szót sem. A kis tábládra mindent leírtál és nem adtad fel. Élet vidám, kedves és huncut voltál.-ölelt meg és a hajamba dünnyögte tovább.-Bevallom neked, én akkor beléd szerettem Kristen. Nem érdekel, hogy rokonok vagyunk. Én itt leszek melletted és ha kell, mindent meg fogok tenni neked. És ha megváltoztál, akkor szeretném megismerni a tizennyolc éves Kristent is. Én válaszul csak szorosan öleltem.
-Nem kell sokat erőlködnöd. Nem változtam sokat. De te annál inkább.
-Ezt meg mégis hogyan érted Kris?
-Például három évvel ezelőtt még ezért meg tudtál volna ölni!-nevettem, miközben megtöröltem a szemem.
-Azóta felnőttem.-nevetett ő is.
-Kristen, indulnunk kell.-jött be a konyhába Josh is.
-Mi? De mégcsak most jöttünk.-kezdtem el nyavajogni.
-Kristen! Le fogjuk késni a gépet!-kezdett el idegesen fel-alá járkálni.
-Mi féle gépet? Mi a franc bajod van?
-Majd meglátod! Gyere már!-fogott meg a csuklómnál fogva és kihúzott a kocsihoz.
-Elegem van Josh! Mond már meg, hogy mi a fasz bajod van? Miért rángatsz?-kezdtem el vele kiabálni.
-Kristen. Kérlek.-fogta a fejét.
-Nem Josh! Mond el, vagy én haza megyek!-folytattam ugyan abban a hangnemben. Most húztam ki nála a gyufát.
-Kristen Hilda Anderson! Kussolj és ülj be a kocsiba! Nem mondom mégegyszer.-üvöltötte.
-Utállak!-ültem be az autóba.
Nem tudom mi történt Josh-al... így még sosem bánt velem. Ez furcsa... és bántó. Nagyon fájt, hogy így bánik velem. Pedig tegnap még hülyéskedtünk. -Azt mond meg, hogy hová repülünk mégis?
-Franciaországba.-vetette oda.
-Minek?
-Hogy legyen mit kérdeznek b*meg! Tudom, hogy kurvára kíváncsi vagy, de nehéz lenne kivárni? Úgysem fogom elmondani! Nem fogom elcseszni a meglepetést!
Az út további részén nem szóltunk egymáshoz. Kiértünk a reptérre és elmentünk a megfelelő kapuhoz. Vártunk még tíz percet, hogy felszállhassunk a gépre, utána pedig felszállt a gép és elindultunk Párizsba. Egy örökké valóságnak tűnt az út, főleg, hogy tériszonyos vagyok. Amúgy nem repültünk két óránál tovább. Amint landolt a gép, leszálltunk. A magasság állandó ingadozása miatt felfordult a gyomrom... ezzaz! Köszi Josh, de tényleg!
-Jól vagy?-fogott meg Josh, amikor leszálltunk a gépről.
-Nagyon szarul nézek ki?-kapaszkodtam belé, hogy el ne essek.
-Konkrétan bezöldült a fejed.
-Óh istenem. Csak jussak el a mosdóig!-fogtam be a számat, mert elkapott a hányinger.
-Gyere.-karolt belém, majd elvezetett egy mosdóhoz.-Be már nem kísérlek.
Bólintottam egy köszönöm félét, majd bementem az ajtón. Kerestem egy szabad vécét, bementem, felhajtottam a vécé ülőkét és kijött belőlem a reggeli.
-Zsjsxhxksdcifsksld?-hallottam egy női hangot és azt is, hogy kopog.
-Foglalt!-nyögtem ki egy bokákolás után.
-Jajj dejó! Valaki aki végre tud angolul!-szólalt meg ugyanaz a hang.-Gyomorrontást kaptál?
-Tériszonyos vagyok.-húztam le a vécét, majd kimentem kezetmosni.
-Uh... sokat röpültél ide?-kérdezte egy szöke csaj.
-Londonból jöttem a testvéremmel.-léptem a tükör elé.
-Azzal a barna sráccal?-mutatott az ajtó felé.
-Igen.-mostam meg az arcom.-Kristen vagyok. Ő pedig kint Joshua a bátyám.
-Angela. Örülök a találkozásnak.-fogtunk kezet egymással.-Meddig maradsz Franciaországban?
-Nem tudom... talán este már indulunk vissza Londonba. Igazából azt sem tudom, hogy miért jöttünk ide.
-Komolyan?-lepődött meg.
-Igen.-bólogattam.
-Öhm...-pillantott rá az órájára-Kristen, örültem a találkozásnak, de sietnem kell, mert elkések a munkahelyemről. Majd egyszer látjuk még egymást. Szia.
-Rendben. Szia Angela.-köszöntem el tőle, majd mindketten kimentünk a mosdóból.
-Azt hittem lehúztad magad.-szólalt meg mellettem Josh.
-Nem csak tudod valaki nem gondolt arra mielőtt gépre tuszkolt, hogy esetleg tériszonyos vagyok...-válaszoltam flegmán.
-Na ne már, hogy neked van problémád! Menjünk hamupipőke! A hintója pillanatokon bellül megérkezik.-vette fel a földről a cuccokat.
-Ok.
Kimentünk a reptér elé és akkor érkezett meg egy taxi. Josh oda ment a járműhöz és bepakolta a cuccokat a csomagtartóba, majd intett, hogy üljek be. Beültünk mind a ketten, majd a sofőr megszólalt:
-Hová vihetem önöket?
-Angers, André Leroy Place 3-válaszolt Josh.
-Rendben.-mondta, majd elindult.
-Angers? Dehát az több, mint három órányira van innen.
-Bocs, de ezt találtam a legjobbnak.
-Josh, légszi mond már el, hogy minek rángattál el Franciaországba!-könyörögtem.
-Tudod mit? Elmondom. De csak azért, hogy fel tudj rá készülni.-sóhajtott.
-Mire?
-Az északi katolikus egyetemre viszlek téged. Ugyanis jelentkeztem a te nevedben.
-Hogy mi?
-Kristen, ez az ország egyik legjobb zenetudományi egyeteme és tudom, hogy zenét szeretnél tanulni. Mivel sokan vannak náluk várólistán, ezért már egy évre előre kell jelentkezni. Ez lenne a meglepetés, de te olyan rohadt kíváncsi vagy mindig.-számolt be nekem a helyzetről.
-Erről anyuék is tudtak?
-Szerinted kik vették meg a jegyeket és adtak költőpénzt?
-De mégis, mennyi ideje tervezted ezt?
-Két hete küldték a levelet, hogy behívnak téged felvételizni.
-De én nem tudok franciául.
-Vannak angol kurzusok is, ahol csak pár órát tartanak franciául. És van egy éved, hogy megtanuld a nyelvet.
-De...-nevettem el magam.-elfogyott a mondani valóm!
-Az nekem már csak jó!-nevetett ő is.-Szedd össze a gondolataidat aztán pedig pihenj egy kicsit. Három óráig nem állunk meg.
-Adjál akkor kaját! Kilyukad a gyomrom.-nyúltam a táska felé.
-Tessék!-vett elő egy szendvicset. Én elvettem tőle és neki álltam enni. Reggel hét óra óta nem ettem semmit, így megéjeztem tizenegy órára. Lassan elnyamnyogtam a szendvicsemet, majd mivel megszomjaztam és a táska amiben az étel és az ital volt, még mindig Josh másik felén volt, ezért kénytelen voltam áthajolni Josh-on, hogy magamhoz tudjam venni.
-Te meg mit csinálsz?
-Szomjas vagyok!-vettem az ölembe a táskát, kivettem belőle az üveget és ittam pár korty vizet. Az út többi részére már nem emlékszem, ugyanis sikerült elaludnom.
-Kristen, ébresztő!-löködött Josh.
-Hagyj aludni.-morogtam.
-De megérkeztünk.-mutatott ki az ablakon.
-Nagyon szörnyen nézek ki?-mutattam a hajamra.
-Csak egy kicsit összegubancolódott a vége, de bent keresünk egy mosdót és megcsinálod.-tolt ki a járműből. Kipakolta a csomagokat és kifizette a taxist.-Jól nézd meg, mert egy év múlva ide fogsz járni.-mutatott az épületre, majd bementünk és megkerestük a portát, ahol kérhetünk egy kis útba igazítást.
-Jó napot! Segíthetek valamiben?-köszönt egy negyven körüli pasas.
-Jó napot! A felvételi meghallgatásra jöttünk.-mondta Josh.
-Név?-kérdezte a hapsi.
-Kristen Hilda...
-Thomson!-fejezte be a hapsi.-Harmadik emelet, jobb oldal, négyszázharmincegyes terem.-mutatott a lépcső felé.
-Köszönjük, viszlát!-köszöntünk el mind a ketten és elindultunk a terem felé.
-Ez nem jó ötlet Josh, én haza megyek.-fordultam vissza.
-Nem. Mindjárt itt a cél, innen már nem mész sehova!-fogta meg a csuklóm Josh és magával húzott. Felértünk a harmadikra, majd megkerestük a termet és bementünk, mivel ki volt nyitva a terem ajtaja. Éppen egy srác játszott a nagybőgőjén. Nagyon szépen játszott. Amint vége lett, már mondták is a következő ember nevét.
Egész éjjel csak forgolódtam Josh mellett, mert valaki állandóan a mosdóba mászkált ki-be... hajnali hat órakkor úgy döntöttem nem forgolódok tovább. Kimásztam Josh mellől és oda sétáltam a szekrényemhez. Kivettem belőle egy fekete rövidnadrágot és egy szintén fekete ujjatlant. Előkotortam magamnak egy bugyit és egy melltartót is, majd megcéloztam a fürdőt. Ejtettem egy gyors zuhanyt, felöltöztem, fogat mostam és a hajamat fel copfoztam. A neon zöld hajgumimat eltakartam egy tincsel és egy csattal rögzítettem. Amint végeztem, visszamentem a szobámba ahol Josh egy táskát dugott a háta mögé.
-Jó reggelt!-mosolygott ártatlanul.
-Neked is! Mit rejtegetsz?-néztem a háta mögé.
-Mire célzol?-nézett rám értetlenül.
-A táska a hátad mögött.-fontam össze a karom a mellkasom előtt.
-Mi...? Ja... ez?-emelte fel a táskát.-Öhmm... ez... ez...-ekkor valaki belépett az ajtón.
-Csak összepakolja a fölösleges cuccait és elviszi majd az árvaházba.-mondta kereszt anyu.
-Értem.-nyögtem ki egy kicsit gyanakvóan.-Én megyek reggelizni.
Elindultam a konyha felé. Éppen a mosdó előtt jártam, amikor anya jött ki.
-Szia kicsim.-köszönt mosolyogva.
-Szia anyu. Minden oké? Egy kicsit sápadt vagy.
-Persze, csak gyomorrontást kaptam a repülős kajától.-mosolygott továbbra is.
-Oké.-mondtam, majd bementem a konyhába. Elővettem a szekrényből egy tálat és egy bögrét. A pirítóba beraktam két szelet kenyeret pirulni és csináltam magamnak egy bögre kakaót. Amíg a kenyerek pirultak, addig én elővettem egy üveg lekvárt és beadtam magamnak a reggeli inzulin adagomat. Éppen végeztem ezekkel, amikor a pirítósok kirepültek a pirítóból.-A francba!-kiálltottam fel.
-Vedd fel! Fél perces szabály van ilyenkor érvényben.-nevetett az én kedves ikrem.
-Kössz! Ennyierővel te is felvehetnéd, amíg itt álsz és csak jártatod azt a hatalmas szádat.-vettem fel a földről a kajámat.
-Minek? Már úgyis felvetted!-pimaszkodott.
-Kabbe Joshua!-mutattam neki fel a középső ujjam.
-Vedd elő húgicám!-ez volt a legfelső határ. Fogtam és sípcsonton rúgtam.-Áú... Anyu!!!! Kristen megrúgott!-üvöltötte. Erre én még fejbe is vágtam a telefonkönyvvel.-És fejbe vágott egy vastag izével!
-Ne nyavajogj már! Biztos volt rá indoka!-ült le az asztalhoz.
-Köszönöm!-hajoltam meg anyám előtt. Ezzel én is leültem és hozzáláttam a reggelimhez. Nagy csámcsogások közepedte rájöttem, hogy rohadtul szomjas vagyok, mert ma még nem ittam egy kortyot sem. Ígyhát, felálltam a székről, oda sétáltam a bögrémért, megmelegítettem a benne lévő kakaót és visszaültem a helyemre.
-Na és mi újság gyermekeim?-szakította félbe a csendet anyu.
-Ezt mi is kérdezhetnénk... mikor akartad elmondani? Őt is ide fogod passzolni kereszt anyuékhoz?-kezdtem el nyugodt hangnemben.
-Nem értem mire célzol kislányom.-értetlenkedett anyu. Én gyorsan lenyeltem az utolsó falatomat és leöblítettem az utolsó korty kakaómmal.
-Tudod te jól, hogy miről beszélek!-áltam fel az asztaltól, hogy elmosogassak magam után.
-De... mégis honnan tudod?-lepődött meg.
-Egész éjjel azt hallgattam, hogy ki-be járkálsz a mosdóba. És ráadásul nagyobb lett a hasad is... legalább ne néznél hülyének anyu!-nevettem kínosan.
-Bocsánat...-sütötte le a szemét szégyenében.
-Kis fiú, vagy kis lány?-néztem a szemébe.
-Kis lány.-mosolygott anyu.
-Őt is ide fogod passzolni?-néztem rá komolyan.
-Nem. Már azt is bánom, hogy titeket ide küldtelek. Amint vége a tanévnek Frederick-et visszaviszem Madridba és ott fogja kezdeni az első osztályt. Titeket is visszavinnélek, de úgy vagyok vele, hogy ezt az egy évet már akkor fejezzétek be itt.
-Mivan? Valaki elmagyarázná nekem is, hogy miről van szó?-kapkodta a fejét Josh anya és köztem.
-Az, hogy lesz egy kis húgunk te lüke!-kopogtattam meg neki a fejét.
-Húrrá...-kiáltott fel irónikusan. Rá nézett a fali órára.-Kristen, indulunk.
-Mégis hova?-néztem rá furcsán.
-Majd meglátod. Gyere!-állt fel az asztaltól.
-Utálom a meglepetéseket Josh!-nyafogtam, miközben beültem az autóba.-És külömben is... még csak nyolc óra.
-Nyugi, ennek szerintem örülni fogsz!-fordította el a kulcsot a kocsiban, majd elindította a motort benne.
-Kössz...-kötöttem be magam és elindultunk. Nagyjából fél órája mentünk már és meguntam a csendet, ezért bekapcsoltam a rádiót.
-Mit csinálsz?
-Kapcsolok valami zenét, hamár nem szólsz hozzám egy szót sem és az én autómat vezeted...-mondtam, majd bekapcsoltam a BVB-t.
-Ne már Kristen! Legalább David Guetta-t vagy Nicky Romeo-t kapcsolnál be!
-Azt kapcsolok be amit akarok, ha már nem vagy hajlandó elmondani, hogy mégis hova a francba viszel...
-Annyi elég, hogy meglátogatjuk a rokonokat.
-Milyen rokonokat?-néztem rá furcsán.
-A valódi rokonainkat. Hamár Andersonok vagyunk...
-És mégis hol? Kukutyinban? Mindjárt elhagyjuk Londont.
-Tudom. És mindjárt ott is vagyunk.-kanyarodott be egy szűk utcába, ahol néhány ház volt csak, majd megáltunk egy két emeletes ház előtt.-Megérkeztünk.-szált ki a kocsiból, majd kinyitotta nekem az ajtót. Én is kiszálltam, majd oda sétáltunk a ház ajtajához. Josh bekopogott és egy szőke nő nyitott ajtót.
-Óh! Szervusztok drágáim! Gyertek csak.-invitált be minket.
-Jó napot Andrea!-köszönt Johs.
-Jó napot!-köszöntem én is.
-Üljetek le a kanapéra.-mosolygott.-kértek valami innivalót?
-Én köszönöm, de nem.-mondta Josh.
-Kristen? Te kérsz valamit?-fordult felém.
-Egy pohár vizet elfogadok. Köszönöm.-mondtam szégyellősen.
-Rendben. Egy perc és hozom. Gyerekek! Drágám! Vendékek érkeztek!-kiáltott fel Andrea az emeletre, majd eltünt.
-Josh, ki ez a nő?-suttogtam.
-A nagynénjénk Andrea Anderson.-dőlt hátra.
-Parancsolj drágám.-adta a poharat a kezembe újdonsült nagynénjénk.
-Köszönöm.-mondtam, majd belekortyoltam a vízbe. Lépteket hallottam a lépcső felől ezért akaratlanul is oda néztem.
-Jó reggelt anyu! Sziasztok.-köszönt egy ismerős hang.
-Neked is édesem!-adott egy puszit az arcára.
-Szia.-köszöntünk egyszerre Josh-al. A srác erre megfordult.
-Dake?-ismertem fel. Erre ő és Andrea csak nevettek, majd lejött még egy srác és Dake mellé állt.-Két Dake?-pislogtam.
-Kristen drágám, ennyire rég találkoztunk, hogy már meg sem ismersz? Talán erről majd eszedbe jut.-nyúlt a pólója aljához és lehúzta magáró. Egy sárkány tetoválást láttam meg a szíve felett. Egyből beugrottak az emlékek és a nyakába ugrottam.
-Adam!!-visítottam.
-Tudtam, hogy erről felismersz.-ölelt meg.
-Fiúk, hol van a húgotok és az apátok?
-Itt vagyok drágám!-jött le egy férfi.
-Én is. Kik vannak itt?-jött le a lépcsőn egy csaj.-Oh... Adam, máris becsajoztál?-nevetett. Kénytelen voltam megfordulni.
-Kristen Thom... Anderson?! Mi a fészkes fenét keresel te itt?-sipította.
-Ezt én is kérdezhetném tőled Rock!-néztem rá gyilkos tekintettel.
-Csak nehogy vérmérgezést kapjatok Adam!-nevetett gúnyosan.
-Régebbről ismerjük egymást, mint ahogy azt te hinnéd!-vetette oda Adam.
-Látom akkor szent a béke. Üdv a családban Kristen és Josh!-ölelt meg minket Andrea.
-Mi?-hangzott egyszerre Dake és Adam hangja.
-Tegnap még nekem is ez volt a reakcióm mikor megtudtam, hogy Boris az apánk.-mondta Josh kínosan nevetve.
-Boris nagybácsi?-nézett furcsán Adam.-Francba! Kinyírom legközelebb ha jövök.
-Kisfiam! Évente egyszer jössz haza egy hétre és akkor is ritkán találkozunk! Nem akarok legközelebb a börtönbe menni hozzád!-vágta fejbe Andrea.
-Nem mindegy? Már úgyis az otthonommá vált a börtön.-nevetett.
-Nem mindegy! Más az, ha a rabokat őrzöd és más az, ha rab vagy! Külömben is, mért nem kéred, hogy helyezzenek át Londonba?
-Anya, ezt már egyszer megbeszéltük. Nekem itt nincsenek barátaim. Nem érné meg csak a családom miatt. És nem most kéne megvitatni, fél óra múlva el kell indulnom, hogy oda érjek az éjszakai műszakomra.
-Akkor menj és pakolj össze! Rakok neked kaját az útra.-állt fel a helyéről Andrea.
-Segíthetek?-kérdeztem Andrea-t.
-Persze! Gyere aranyom!-mosolygott. Bementünk a konyhába és elkezdtem a családról érdeklődni.
-Deborah ugye nem az édes lánya?-kérdeztem, miközben a hűtőben kotorásztam szalámi után.
-Valóban nem. Ő a nevelt lányom. A párom lánya.-bólogatott.
-Akkor nincs vele semmi rokoni kapcsolatom?-örültem.
-Pontosan!-bólogatott.
-És mióta élnek együtt?
-Kik? Én és Gabe? Nemsokára három éve.
-Szép kerek szám.-nevettem.
-Hát igen. De most én jövök. Mesélj kicsit, mióta ismeritek egymást Adam-el?
-Hát... akkor még ő is diák volt és Franciaországban voltam cserkésztáborban és ott ismerkedtünk meg, majd ott maradtam a tábor vége után nála egy hétig és így elég szoros kapcsolat jött létre köztünk.
-És mért mutatta meg neked a tetkóját? Nem igazán szereti mutogatni senkinek sem.
-Együtt csináltattuk a tetkónkat. Nekem egy angyal szárny van az oldalamon. Ő pedig egy sárkányt választott.-jutott eszembe az a nap és akaratlanul is elkezdtem sírni. Örömömben. Az volt az utolsó napunk együtt és akartunk valami jelképet a barátságunknak. Így jött az ötlet, hogy egy-egy tetkót csináltatunk magunknak.
-Minden rendben?-jött be az említett srác a konyhába.
-Persze, csak egy kicsit beszélgettünk anyukáddal.-válaszoltam, miközben megtöröltem az arcomat.
-És ezért sírsz Kris? Mit mondtál neki anyu?-nézett anyjára ilyedten.
-Nem anyukád miatt.-nevettem.-Az emlékek miatt. Annyira kicsik voltunk akkor még. Azt hittük soha többé nem fogjuk látni egymást és nézd meg, kiderül, hogy unokatesók vagyunk!-szakadtak ki belőlelm az érzelmek.
-Ez igaz. Annyira kis naiv voltál és mindenhez volt pozitív megjegyzésed. Még akkor is, ha nagyon megbántottalak. Aranyos kis tizenöt éves voltál, tenger kék szemekkel és még az sem akadályozott meg, hogy nem beszélhettél egy árva szót sem. A kis tábládra mindent leírtál és nem adtad fel. Élet vidám, kedves és huncut voltál.-ölelt meg és a hajamba dünnyögte tovább.-Bevallom neked, én akkor beléd szerettem Kristen. Nem érdekel, hogy rokonok vagyunk. Én itt leszek melletted és ha kell, mindent meg fogok tenni neked. És ha megváltoztál, akkor szeretném megismerni a tizennyolc éves Kristent is. Én válaszul csak szorosan öleltem.
-Nem kell sokat erőlködnöd. Nem változtam sokat. De te annál inkább.
-Ezt meg mégis hogyan érted Kris?
-Például három évvel ezelőtt még ezért meg tudtál volna ölni!-nevettem, miközben megtöröltem a szemem.
-Azóta felnőttem.-nevetett ő is.
-Kristen, indulnunk kell.-jött be a konyhába Josh is.
-Mi? De mégcsak most jöttünk.-kezdtem el nyavajogni.
-Kristen! Le fogjuk késni a gépet!-kezdett el idegesen fel-alá járkálni.
-Mi féle gépet? Mi a franc bajod van?
-Majd meglátod! Gyere már!-fogott meg a csuklómnál fogva és kihúzott a kocsihoz.
-Elegem van Josh! Mond már meg, hogy mi a fasz bajod van? Miért rángatsz?-kezdtem el vele kiabálni.
-Kristen. Kérlek.-fogta a fejét.
-Nem Josh! Mond el, vagy én haza megyek!-folytattam ugyan abban a hangnemben. Most húztam ki nála a gyufát.
-Kristen Hilda Anderson! Kussolj és ülj be a kocsiba! Nem mondom mégegyszer.-üvöltötte.
-Utállak!-ültem be az autóba.
Nem tudom mi történt Josh-al... így még sosem bánt velem. Ez furcsa... és bántó. Nagyon fájt, hogy így bánik velem. Pedig tegnap még hülyéskedtünk. -Azt mond meg, hogy hová repülünk mégis?
-Franciaországba.-vetette oda.
-Minek?
-Hogy legyen mit kérdeznek b*meg! Tudom, hogy kurvára kíváncsi vagy, de nehéz lenne kivárni? Úgysem fogom elmondani! Nem fogom elcseszni a meglepetést!
Az út további részén nem szóltunk egymáshoz. Kiértünk a reptérre és elmentünk a megfelelő kapuhoz. Vártunk még tíz percet, hogy felszállhassunk a gépre, utána pedig felszállt a gép és elindultunk Párizsba. Egy örökké valóságnak tűnt az út, főleg, hogy tériszonyos vagyok. Amúgy nem repültünk két óránál tovább. Amint landolt a gép, leszálltunk. A magasság állandó ingadozása miatt felfordult a gyomrom... ezzaz! Köszi Josh, de tényleg!
-Jól vagy?-fogott meg Josh, amikor leszálltunk a gépről.
-Nagyon szarul nézek ki?-kapaszkodtam belé, hogy el ne essek.
-Konkrétan bezöldült a fejed.
-Óh istenem. Csak jussak el a mosdóig!-fogtam be a számat, mert elkapott a hányinger.
-Gyere.-karolt belém, majd elvezetett egy mosdóhoz.-Be már nem kísérlek.
Bólintottam egy köszönöm félét, majd bementem az ajtón. Kerestem egy szabad vécét, bementem, felhajtottam a vécé ülőkét és kijött belőlem a reggeli.
-Zsjsxhxksdcifsksld?-hallottam egy női hangot és azt is, hogy kopog.
-Foglalt!-nyögtem ki egy bokákolás után.
-Jajj dejó! Valaki aki végre tud angolul!-szólalt meg ugyanaz a hang.-Gyomorrontást kaptál?
-Tériszonyos vagyok.-húztam le a vécét, majd kimentem kezetmosni.
-Uh... sokat röpültél ide?-kérdezte egy szöke csaj.
-Londonból jöttem a testvéremmel.-léptem a tükör elé.
-Azzal a barna sráccal?-mutatott az ajtó felé.
-Igen.-mostam meg az arcom.-Kristen vagyok. Ő pedig kint Joshua a bátyám.
-Angela. Örülök a találkozásnak.-fogtunk kezet egymással.-Meddig maradsz Franciaországban?
-Nem tudom... talán este már indulunk vissza Londonba. Igazából azt sem tudom, hogy miért jöttünk ide.
-Komolyan?-lepődött meg.
-Igen.-bólogattam.
-Öhm...-pillantott rá az órájára-Kristen, örültem a találkozásnak, de sietnem kell, mert elkések a munkahelyemről. Majd egyszer látjuk még egymást. Szia.
-Rendben. Szia Angela.-köszöntem el tőle, majd mindketten kimentünk a mosdóból.
-Azt hittem lehúztad magad.-szólalt meg mellettem Josh.
-Nem csak tudod valaki nem gondolt arra mielőtt gépre tuszkolt, hogy esetleg tériszonyos vagyok...-válaszoltam flegmán.
-Na ne már, hogy neked van problémád! Menjünk hamupipőke! A hintója pillanatokon bellül megérkezik.-vette fel a földről a cuccokat.
-Ok.
Kimentünk a reptér elé és akkor érkezett meg egy taxi. Josh oda ment a járműhöz és bepakolta a cuccokat a csomagtartóba, majd intett, hogy üljek be. Beültünk mind a ketten, majd a sofőr megszólalt:
-Hová vihetem önöket?
-Angers, André Leroy Place 3-válaszolt Josh.
-Rendben.-mondta, majd elindult.
-Angers? Dehát az több, mint három órányira van innen.
-Bocs, de ezt találtam a legjobbnak.
-Josh, légszi mond már el, hogy minek rángattál el Franciaországba!-könyörögtem.
-Tudod mit? Elmondom. De csak azért, hogy fel tudj rá készülni.-sóhajtott.
-Mire?
-Az északi katolikus egyetemre viszlek téged. Ugyanis jelentkeztem a te nevedben.
-Hogy mi?
-Kristen, ez az ország egyik legjobb zenetudományi egyeteme és tudom, hogy zenét szeretnél tanulni. Mivel sokan vannak náluk várólistán, ezért már egy évre előre kell jelentkezni. Ez lenne a meglepetés, de te olyan rohadt kíváncsi vagy mindig.-számolt be nekem a helyzetről.
-Erről anyuék is tudtak?
-Szerinted kik vették meg a jegyeket és adtak költőpénzt?
-De mégis, mennyi ideje tervezted ezt?
-Két hete küldték a levelet, hogy behívnak téged felvételizni.
-De én nem tudok franciául.
-Vannak angol kurzusok is, ahol csak pár órát tartanak franciául. És van egy éved, hogy megtanuld a nyelvet.
-De...-nevettem el magam.-elfogyott a mondani valóm!
-Az nekem már csak jó!-nevetett ő is.-Szedd össze a gondolataidat aztán pedig pihenj egy kicsit. Három óráig nem állunk meg.
-Adjál akkor kaját! Kilyukad a gyomrom.-nyúltam a táska felé.
-Tessék!-vett elő egy szendvicset. Én elvettem tőle és neki álltam enni. Reggel hét óra óta nem ettem semmit, így megéjeztem tizenegy órára. Lassan elnyamnyogtam a szendvicsemet, majd mivel megszomjaztam és a táska amiben az étel és az ital volt, még mindig Josh másik felén volt, ezért kénytelen voltam áthajolni Josh-on, hogy magamhoz tudjam venni.
-Te meg mit csinálsz?
-Szomjas vagyok!-vettem az ölembe a táskát, kivettem belőle az üveget és ittam pár korty vizet. Az út többi részére már nem emlékszem, ugyanis sikerült elaludnom.
-Kristen, ébresztő!-löködött Josh.
-Hagyj aludni.-morogtam.
-De megérkeztünk.-mutatott ki az ablakon.
-Nagyon szörnyen nézek ki?-mutattam a hajamra.
-Csak egy kicsit összegubancolódott a vége, de bent keresünk egy mosdót és megcsinálod.-tolt ki a járműből. Kipakolta a csomagokat és kifizette a taxist.-Jól nézd meg, mert egy év múlva ide fogsz járni.-mutatott az épületre, majd bementünk és megkerestük a portát, ahol kérhetünk egy kis útba igazítást.
-Jó napot! Segíthetek valamiben?-köszönt egy negyven körüli pasas.
-Jó napot! A felvételi meghallgatásra jöttünk.-mondta Josh.
-Név?-kérdezte a hapsi.
-Kristen Hilda...
-Thomson!-fejezte be a hapsi.-Harmadik emelet, jobb oldal, négyszázharmincegyes terem.-mutatott a lépcső felé.
-Köszönjük, viszlát!-köszöntünk el mind a ketten és elindultunk a terem felé.
-Ez nem jó ötlet Josh, én haza megyek.-fordultam vissza.
-Nem. Mindjárt itt a cél, innen már nem mész sehova!-fogta meg a csuklóm Josh és magával húzott. Felértünk a harmadikra, majd megkerestük a termet és bementünk, mivel ki volt nyitva a terem ajtaja. Éppen egy srác játszott a nagybőgőjén. Nagyon szépen játszott. Amint vége lett, már mondták is a következő ember nevét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése