14.rész-A titkokra fény derül 3/1

Már reggel negyed nyolc van. Negyvennyolc órája semmit nem aludtam... annyira sok volt a stressz az utóbbi két napban, hogy nem tudok aludni. Nagyon fáradt vagyok. Na mindegy. Mindjárt itt van Josh meg Alex. Jobb ha összeszedem magam. Kikecmeregtem az ágyból és rendbe szedtem magam. Kimentem a kapuba és ott vártam a többieket, mert egy kicsit hamarabb végeztem, mint kellett volna. Úgy tíz  perce áltam a kapuban, amikor megláttam a 180cm magas Alex-et.
-Sziasztok. Mehetünk?-kérdeztem amint ide értek.
-Szia. Felőlem igen.-mondta Josh.
-Felőlem is!-válaszolt Alex is, majd elindultunk.
-Miért léptél le tegnap olyan hamar?-kérdezte Josh.
-Biztos valami dolga akadt neki Joshi! Ne legyél ennyire kíváncsi!-nevetett Alex.
-Igazából nem volt semmi dolgom, csak... mindegy, hosszú! Váltsunk témát.
-De én nem akarok témát váltani! Mond már el!-erősködött Josh.
-Nem!-adtam egyszerű választ.
-De...
-Ha nem akarja elmondani, akkor nem is fogja elmondani! Tartsd tiszteletben a döntését Joshi!-állt meg a járda kellős közepén Alex.
-Oké.-szomorodott el Josh.
-Amúgy mi van veled mostanába Alex? Régen bandáztunk.
-Hát, nincs túl sok időm. A húgomra én vigyázok minden nap, mert apa állandóan dolgozik, a mostohám meg túlságosan el van foglalva magával. Lassan én leszek az apja a saját húgomnak.
-Az elég sz*r ügy.-Mondta Josh.
-Az.-helyeseltem. Elértünk a sulik utcájának kereszteződésébe.
-Majd még beszélünk! Sziasztok!-indult Alex egyenesen előre, mi pedig balra.
-Írunk ma valamiből?-kérdezte Josh pár perc után.
-Nem. Tesiből megyünk csak parkot futni.
-Király... azt hittem már kímél minket ezen a héten.
-Haha!-nevettem fel-Péntek van Josh! Ilyenkor szokott minket csak igazán szivatni.
-Ajj már! De ez lehetne neki egy kivételes nap.
-Arra várhatsz.-léptünk be a gimi kapuján.
♡Joshua szemszög♡
Király! Mostmár legalább tudom, mit érez Cass, nem aludtam éjjel semmit, mert Lucie-val skype-oltam. Hulla fáradt vagyok és még tesin is hajthatok mint az állat. De legalább első három órában aludhatok. Ének és dupla töri utána pedig dögvész lesz. Bementünk a terembe és leültünk a saját helyünkre.
-Cső Ken!-ültem le a padtársam mellé.
-Szia. Mi van veled? Úgy nézel ki, mint a mosott sz*r.
-Kösz! Ez kedves volt! Nem aludtam éjjel semmit.
-Így jár az aki nem alszik!-nevetett ki.-Mi a helyzet Kristen-nel? Kezdek aggódni érte.
-Majd jövőhéten jön valamikor suliba.
-Mi baja van?
-Influenzás.-hazudtam róla.
-Szegény! Biztos unatkozik egyedül otthon. Majd délután meglátogatom.
-Nincs otthon. Bent van megfigyelésen és amúgy is fertőző státuszban van. Nem lehet látogatni.
-Értem. Üzenem neki, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb.
-Át adom! Most pedig, ha megbocsátassz, jó éjt! Majd ha vége a dupla törinek kelcs fel!
-Oké.
Mikor felébresztett Kentin, úgy éreztem, mintha teljesen kicseréltek volna, de nem sokáig. Tesi... utálom a pénteket. Kiballagtam a szekrényemhez, hogy kicseréljem a táskám a tornazsákomra, majd megcéloztam a tornatermet. Bementem az öltözőbe, felvettem a tesicuccom, majd kimentem a tesiterembe. Elkezdődött a kínzás... 2500m-t kellett lefutni, úgy, hogy, le is osztályozzák. Kristen már ugrálna örömében és tapsikolna!-mosolyodtam el.
-Ennyire örül a futásnak Thomson?-nézett rám Mr. Anderson, más néven "Boris a gyilkos".
-Nem tanár úr, csak eszembe jutott, hogy a húgom most ugrálva tapsikolna örömében!-válaszoltam egyszerűen.
-Jólvan gyerekek, indul a futás!-indította el a stoppert. Úgy 1,5km-nél tartottam, amikor az éppen nyitódó terem ajtóra pillantottam és egy ismerős alakot láttam meg.
Nem érdekelt, hogy mennyi lesz az eredményem vagy, hogy mennyire vagyok fáradt kiabálva sprinteltem oda a nőhöz.
-Anyaaaaaa!-sprinteltem hozzá, mire ő ölelésre tárt karokkal várt engem.
-Oh, Joshua! Annyira hiányoztál kis fiam-ölelt meg mikor odaértem hozzá.
-Úgy volt, hogy csak holnap jöttök.
-Igen, de annyira hiányoztál, hogy nem bírtam addig várni.-puszilta meg az arcom.-Milyen nagy lettél!-nézett fel rám ég kék szemeivel. Na igen, a szemünk az tőle van.-Én tizennyolc éves kis fiam!-mosolygott tovább, majd előbukkant egy könnycsepp.-Büszke vagyok rád!
-Miért?-értetlenkedtem.
-Azért, mert erősnek tetteted magad, hogy mások ne lássák mennyire összetörtél bellülről és, hogy mennyire szarul vagy.
-Csak suliban. Otthon ugyanolyan vagyok mint a többiek. Komoly, kedvtelen, és hiányérzetes. Minden nap bent vagyok nála éjfélig. Mert utána hazaküldenek vagy az ápolók vagy nénje.
-Minden rendben lesz!-ölelt át szorosan.-Csak bízz benne.-simogatta meg a kézfejemet.
-Khm! Elnézést asszonyom, de éppen egy órát zavart meg!-közölte hűvösen a tényt Mr. Andrson anyuval.
-Elnézést! Maga annyira ismerős... hmm... Boris Anderson! Istenem de rég láttalak!
-Amanda?!
-Ti... ismeritek egymást?-hitetlenkedtem.
-Osztálytársak voltunk egy időben.-válaszolt Boris.
-Azok a régi szép idők...!-ábrándozott anyu.-El is felejtettem. Boris, bemutatom a legidősebb fiamat, Joshua-t.
-A fiam? Kristen pedig a lányom?
-Igen.-mosolygott anyu.
-Hogyan?? Ő az apánk??-akadtam ki.-Komolyan ő az apám? Anya, ez ugye csak vicc!
-Ez az igazság kis fiam. Boris a vérszerinti apátok!
-Tizennyolc évig hazugságban éltem? Tizennyolc évig azt hittem, hogy Philip az apám, erre benyögitek tizennyolc év után, hogy Boris Anderson az apám???-kiabáltam.-Mért nem a halálos ágyamon mondjátok el az igazat? Vagy éppen azt akarod tenni Kristen-nel? Délután bemész és a kómában fekvő lányodnak beszámolsz arról, hogy az "apánk" nem is az apánk?! Szégyelld magad Amanda Brookman!-üvöltöttem bele a szemébe teljes dühömből, majd fújtatva elmentem az öltözőbe, kidühöngeni magam, majd átöltöztem és egy megvető pillantás kíséretében elhagytam a termet.
-Josh!-kiáltott utánam Rosa.
-Szólj!-vetettem oda félvállról.
-Először is várj már meg!-lihegett, mire én megálltam és vártam, hogy odaérjen hozzám.-Mi volt ez a csetepaté?
-Semmi! Csak anyám egy... pffuuu! Lelépek a mai napra. Nem érzem túl jól magam és amúgy is egyedül akarok lenni.
-Megyek veled!-erösködött.
-De most egyedül szeretnék lenni Ro.
-Nem érdekel! Az ilyesmit nem jó, ha magadban tartod!
-De mi lesz a divattervező szakköröddel?
-Megtartja helyettem más! Akkor hova megyünk?
-Először a park. Kell egy kis nyugalom.-zártam be a szekrényemet. Elindultunk ketten a parkba. Annyira dühös vagyok anyura.
- Hogy hazudhattak ennyi éven át?-dühöngtem.
-Kik?
-Anyu és Philip.
-Biztos megvolt rá az okuk.
-Maximum anyunak. Philip nem is tudott róla. Ő is hazugságban élt tizennégy évig. 2010. Október 20-a volt... akkor tudta meg az igazságot. Ezért viselkedett velünk úgy, ahogy! Ezért várt veréssel otthon, ahelyett, hogy megdicsért volna, hogy megvédtem a húgomat!
-Miről beszélsz Josh?-ült le egy padra Rosa.
-Később értem haza aznap a suliból és egyből pofont kaptam köszönés gyanánt. Kristen kirohant a konyhába a nagy puffanás hangjára és amikor meglátott a földön, sikítva futott oda hozzám erre ő is kapott egy hatalmasat. Éppen akkor toppant be anya a konyhába és felsikított. Apa... vagyis Philip rögtön rátámadott, elhordta mindenféle k*rvának és egyszer csak előrántott egy kést a konyha fiókból. Mind ketten felpattantunk a földről. Én a kést próbáltam elvenni tőle, Kristen pedig anyu elé ugrott. Kicsúszott a keze a kezeim közül, lendült a keze, utána márcsak egy sikítást hallottunk és láttuk, ahogy Kristen összeesik.
-Jézusom!-kiáltott fel Rosa.
-Három napot küzdöttek érte. Amikor már feladták és elkönyvelték, hogy elvesztettek egy beteget, felerősödtek az életjelei. Egy évig kómában volt után pedig három évig nem tudott beszélni és tavaly szeptemberben szólalt meg először. -ültem le a lány mellé és arcomat eltakarva  kezeimmel zokogtam.
-Nyugodj meg Josh.-simogatta a hátam Ro.
-Ha az olyan egyszerű lenne, hidd el! Megtenném.-sóhajtottam, miközben zepit halásztam a zsebemből.-Tizennyolc évnyi problémát kiadni magamból, majd lenyugodni nem annyira egyszerű.
-Hogy érted?
-Mindig elfolytottam az érzéseim, mert Philip-en kívül én voltam az egyetlen férfi a családban, így erősnek kellett lennem. Még akkor is amikor a világon az egyetlen lány aki fontos nekem életveszélyben feküdt a kórházban.
-Így már meg tudom érteni.
Pár percig csak néztük egymást síri csendben.
♡Rosalia szemszög♡
Szegény Josh, annyira sajnálom őt. Ami történt Kristen-nel, azt fel sem bírom fogni ép ésszel. Azt az egyet nem értem, hogy mire célzott akkor Josh, amikor az anyjától kérdezte, hogy ezt Kristen-nek mikor szándékozza elmondani, hogy ma bemegy hozzá és elmondja a kómában fekvő lányának? Mért van Kristen megint kómában? Az azért megnyugtatott, hogy megbízik bennem Josh és elmondja ami éppen a lelkét nyomja. Nem volt szép húzás az anyjától, hogy hazudott nekik az apjukról. De legalább todom mostmár, hogy miért hasonlít annyira Josh Boris-ra és, hogy kitől örökölte Kristen a sport imádatát. Hangosan felkacagtam.
-Mi ennyire vicces?-kérdezte Josh.
-Mostmár legalább tudom, hogy miért hasonlítasz ennyire Boris-ra és, hogy kitől örökölte a húgod a sport imádatát!-nevettem.
-Na látod ez bennem fel sem merült.-nevetett velem együtt.-Nem haragszol meg Ro, ha azt mondom, hogy el kell mennem?
-Nem baj, de mégis hova?
-Bemegyek a box terembe levezetni a bennem lévő feszültséget.
-De a városban nincs is box terem.
-De van. A Richwood-nak van a város szélén egy.
-De oda csak a Richwood diákjai járhatnak boxolni.
-Meg akik oda jártak minimum egy évig!-mosolygott és elővett egy régi diákigazolványt.-Nézd csak!
"Név: Joshua Samuel Thomson
Szül. dátum: 1997. 05. 26.
Szül. hely: Spanyolország, Madrid
Iskola neve: Richwood High Shool
Kiállítás idelye: 2014. 09.01.
Kiállítás helye:London"
-Komolyan a Richwood-ba jártál?-bólogattam.
-Bezony ám.-bólogattott Josh.
-Akkor miért jöttél át a Sweet Amoris-ba?
-Azért, mert tele volt az összes osztály és nem tudták felvenni Kristen-t, így mind a ketten beadtuk a jelentkezésünket ide és fel is vettek minket.
-És tényleg Samuel a második neved?
-Igen de ezt csak te tudhatod, úgyhogy senkinek egy szót sem!
-Lakat a számon!-kacsintottam rá.
-Én is így gongdoltam.-kacsintott vissza.
-Akkor én megyek is.-köszönt el tőlem.-Majd jövő héten találkozunk. Szia Ro!
-Szia Sam!-nevettem.
-Ezt megjegyeztem Viktoria!-kiáltott vissza, majd elviharzott.
♡Deborah szemszög♡
Na tessék, anyuci bejött megnézni a kicsi fiacskáját és, hogy kiverje a balhét! Az egész család szánalmas. Az a kis liba meg ellenem fordította az én Cass-omat. De majd meglátjuk ki nevet a végén!-nevettem fel ördögien.
-Már megint min jár az agyad húgi?-kérdezte meg Dake.
-Ahhoz neked semmi közöd! És ne hívj így, mert nem vagyok a húgod, csak a mostoha húgod!
-Óh! De morcos itt valaki.
-Nem morcos vagyok, csak egy kis libát tervezek eltenni lábalól!-húztam ördögi mosolyra a számat.
-És ki lenne az?-erősködött.
-Az legyen az én gondom haver! Te foglalkozz a saját problémáddal.
-Éppen azon vagyok.
-Akkor pá lúzer!-nevettem ki.
-Olyan nehéz lenne legalább egyszer kedvesnek lenned velem szemben?
-Arra várhatsz királylány!
-Az én imádott húgicám!-kiáltott utánam.
-Tedd hozzá, hogy mostoha!-gúnyolódtam, majd ott hagytam. Elkezdtem kitervelni, hogy hogyan fogom eltenni lábalol azt a kis cafkát. Tudok egyet s mást a múltjáról... Hmm... Talán ez lehet a megoldás. Nem! Ez túl kevés tőlem. Amúgy is, inkább csak sajnálná, mint ,hogy mérges lenne rá... Gondolkodj Deborah! Gondolkodj! Mi lenne ha... Á! Nem jó. És ha... Ez sem! Tudom! Magam ellen fordítom és az én oldalamra állítok mindenkit, így kénytelen lesz itt hagyni a gimit.-dörzsöltem össze a tenyereimet. Meg is van, hogy hogyan fogom a tervem véghez vinni. Szükségem lesz Amber segítségére.
Elindultam Amber felkeresésére. Megkérdezek pár embert, hogy hol találom meg őt.
-Carla, nem tudod véletlenül hol van Amber?
-Nem. Miért? Úgy tudtam ellenségek vagytok. Vagy tévedek Deborah?
-De igen, de szükségem van a segítségére. Na, mindegy. Viszlát Carla.
Akkor megkérdezem Kim-et.
-Szia Kimberly!-köszöntöttem a lányt.
-Áh! Szia Deby. Mizújs?-kérdezte mosojogva.
-Semmi különös. Nem láttad Ambert véletlenül?
-Az előbb ment be a DÖK termébe Nataniel-hez. Miért?
-Csak beszélni szeretnék vele valamiről. Azért köszi! Szia Kimberly!-mosojogtam rá, majd elindultam a DÖK felé. Amint odaértem hallottam ahogy kiabálnak egymással. Elkezdtem hallgatózni.
-Nat! Kérlek. Nagyon szépen kérlek haggyál már ezzel!-rinyált Amber.
-Elég a hisztiből! Tudni akarom ki ez és mit akar tőled!-kiabált Nataniel.
-Nem mindegy az? Annyi a lényeg, hogy falazz nekem anyuékkal szemben.
-És miért tenném meg, ha azt se tudom, hogy ki ő? Mert a húgocskám vagy? Jó kifogás Amber!-folytatta Nat.
-Kérlek Nat. Most az egyszer.
-Előbb mond meg ki ez!
-Albérletet keresek neked a fősulihoz. Örülsz? Lőttek a meglepetésnek! Kösz szépen bratyó!-tépte ki az ajtót Amber-Falazz anyuéknak!-csukta be maga után az ajtót Amber.
-Sziiia Amber!-álltam a lány elé.
-Mit akarsz Deborah? Nem érek rá a hülyeségeidre.-forgatta a szemeit.
-Mondcsak! Érdekel egy összeesküvés valaki ellen?-tértem a lényegre.
-Ki az a bizonyos valaki?
-Thomson.
-Melyik?
-A fiatalabbik.
-Frederick? Mit ártott neked az a kis fiú?
-A másik, te tyúk eszű!-fogtam a fejemet.
-Vond vissza! Mit akarsz Kristen-től?
-Eltenni lábalól! Ellenem fordította Castielt.
-Nem gondoltál bele, hogy te fordítottad magad ellen?
-Nem.
-És miért segítenék neked?
-Mert neked is ugyanúgy riválisod, mint nekem.
-Ezt meg honnan veszed?
-Onnan, hogy Castiel fülig szerelmes belé.
-És engem szerinted hol érdekel?
-Ovi óta szerelmes vagy Castiel-be Amber. Ne játszd itt a hülyét!
-Már nem érdekel Castiel. Na, csá!
♡Amber szemszög♡
Jobb, ha megkeresem a többieket és tájékoztatom őket Deborah tervéről. Először Rosat keresem meg. Utoljára Josh-al láttam a parkban. Lehet, hogy inkább felhívom.
~Szia Rosa!
~Szia Amber!
~Figyu, szólj Josh-nak, hogy egy óra múlva találkozunk a gimi melletti kávézóban.
~Minek?
~Deborah valamit tervez Kristen ellen. Meg kell akadályoznunk.
~Rendben! Én szólok Lis-nek, Dake-nek, Viola-nak, meg Iris-nek.
~Oké. Akkor én szólok Nat-nak, Ty-nak, Castiel-nek meg Sam-nek. Ott találkozunk. Szia Ro!-tettem le a telefont.

13.rész-"Megőrültem"

Kimentünk a házból le az autóhoz, előkerestem a zsebemből a sluszkulcsot, bekötöttem Frederick-et, beszálltunk Josh-al a kocsiba, beindítottam a motort és elindultunk a kórházba. Éppen leállítottam a motort, amikor megszólalt Josh telefonja.
~Szia Magie néni!...Nem. Már itt vagyunk a kórház előtt!...Oké fent találkozunk. Szia.-tette le a telefont.
-Mivan?-néztem rá rosszallóan.
-Menjünk fel! Magie néniék indulni akarnak haza. Azt mondta vigyük fel magunkal Fred-et, ők pedig hazaviszik őt.
-Akkor induljuk!-mondtam, majd elindultam Kristen kórterméhez.
Amint a szoba elé értem, elkezdtem szédülni és foltokban láttam. "Mi a csoda van velem? Forog velem a föld." Mondtam magamban. Neki támaszkodtam a falnak mielőtt felnyaltam volna a padlót. A szédülés abba maradt, de a látásom még mindig nem tisztult ki. Behunytam a szemem és elszámoltam tízig. A tíz után kinyitottam a szemem és kitisztult a látásom is. Ellöktem magam a faltól, bekopogtam az ajtón, majd benyitottam a hátam mögött Josh-al és Frederick-el.
-Jó napot!-köszöntem.
-Sziasztok! Ő kicsoda Joshua?-kérdezte Bred bácsi.
-Castiel! Csak elvolt a fodrásznál és felvette a szemüvegét.-nevetett Josh.
-Értek mindent. Joshua, Amanda holnap után hazajön! A te szobádat fogják megkapni Sat-el. Kérlek addigra minden olyan dolgot rakj el... értve vagyok?!-állt fel az ágy melletti székről Bred bácsi.
-Igen.-válaszolt lehajtott fejjel.
-Remek! Akkor mi megyünk is. Sziasztok!-köszöntek el tőlünk majd elmentek.
-Miféle "olyan" dolgok?-rajzoltam a levegőbe idéző jeleket.
-Kristen-ről van egy csomó képem mikor először volt kórházban... meg régi családi fotók, amikor még minden normális volt... meg egy csomó augusztusi kép rólam és Kristen-ről.-ült le az ablak mellé.
-Először?-döbbentem meg.-Hányszor volt bent?
-Hát... először négy éve, utána két évvel ezelőtt, akkor derült ki a diabétesze, meg most. Szóval a születésünkön kívül háromszor.-gördült le egy könnycsepp az arcán.
-Értem.-mondtam kifelé bámulva az ablakon.  Láttam, hogy milyen rossz Josh-nak erről beszélnie ezért nem is kérdeztem többet. Csak álltam és bámultam kifelé az ablakon. Tavasz van. A madarak csiripelnek, nyílnak a virágok, röpködnek a lepkék... annyira imádom a tavaszt. Nincs farkas ordító hideg, se trópusi meleg. Ilyenkor igyekszem sok időt a szabadban tölteni, főleg Démon-nal játszani a parkban. Démont még a nagyszüleimtől kaptam tizenhárom évesen. Mindig egy házi állatért könyörögtem apának, de sosem kaptam és a nagyszüleim a tizenharmadik szülinapomra megajándékoztak Démon-nal.
-Hé' Cass!-törte meg a csandet Josh.-Hogyan halt meg az anyukád?
-Öngyilkos lett a viselkedésem miatt... nem akartam, hogy így végződjön! Nem is tudod mennyire szenvedek miatta... annyira sajnálom a történteket és ha tehetném, visszamennék az időben, csak azért, hogy  ne így végződjön... és most... most megint miattam van ez az egész! Utálom magam.
-Nyugi Cass! Én nem hibáztatlak... én is ugyan úgy ludas vagyok a dolgokban mint te! Sőt... inkább tehetek én róla, mint te!
-De ha...-nyeltem egyet.-Ha meghal akkor...-itt telt be a pohár Josh-nál.
-Elég! Nem fog meghalni! Erős lány Kristen! Ha visszatért a négy évvel ezelőtti halála után, akkor egy kómába sem fog belehalni! Három napot küzdöttek az életéért és mikor feladták, felerősödtek az életjelei!! Túlélte! Nem most fog meghalni és nem ebben!! Téma lezárva!-üvöltött kínjában.-Óh húgi... tarts ki kérlek! Erős vagy! Túl éled ugyan úgy, mint amikor apa megölt. Ne hagyj itt... kérlek ne hagyj itt Kristen!!!-borult rá az ágyra és elkezdett zokogni.
-Minden rendben? Kiabálást hallottam.-nyitott be egy ápoló nő.
-Öhm... persze. Minden rendben!-fordultam a lány felé és letöröltem egy könnycseppet ami idő közben előbukkant.
-Tudják... a fiúk szerint szégyen a sírás, de sokszor hasznos!-kacsintott rám a lány. Nem lehet nálam idősebb két évvel. Tíz perc hallgatás után én törtem meg a csendet.
-Lemegyek a büfébe kajáért meg kávéért. Te kérsz valamit?
-Egy vizet. Köszi.
-Majd jövök!-csuktam be magammögött az ajtót. Lementem a büfébe, kivettem a hűtőből egy palack ásványvizet és köfülnéztem a péksütiknél.
-Castiel? Te vagy az?-hallottam meg hátulról egy ismerős hangot, amire hátrafordultam. Bárcsak ne tettem volna... mert akit láttam az kész lehetetlenség.
-Képzelődöm. Biztos csak képzelődöm. Ez lehetetlen, hisz meghaltál!! Láttam amint meghaltál és eltemetnek... ez lehetetlenség!!! Csak álmodom!
-Nem képzelődsz... muszály volt elhitetni az emberekkel kis fiam, hogy meghaltam. Miattatok csináltam. Meg akartalak védeni titeket.
-Mitől? Mitől akartatál megvédeni minket?-fordítottam neki hátat és kiválasztottam egy péksütit. Oda sétáltam a kasszához és fizettem, majd elhagytam a büfét, mit sem törődve az előbb történtekkel. Felvittem a vizet Josh-nak, majd összeszedtem a cuccaimat, elköszöntem Josh-tól és lementem a kocsihoz. Kinyitottam a csomagtartót és elkezdtem keresni Bruce tartalék cigijét. Amint megtaláltam rá is gyújtottam. Tudom... megfogadtam, hogy leszokok a cigiről, de ez vészhelyzet volt. Mostmár hivatalos... megőrültem! Lecsuktam a csomagtartót és be akrtam szálni a kocsiba amikor megint elkezdtem képzelődni.
-Kis fiam... kérlek hallgass meg!
-Ugyan mit anyu? Három éve meghaltál! Hogy kerülsz akkor ide? Nincs rá magyarázat... csak az, hogy megőrültem!
-Nem őrűltél meg! Nem haltam meg! Muszály volt, hogy azt higgyétek, hogy meghaltam, mert apád meg akart őletni az embereivel.
-Nagyon megvédtél minket! Bruce belépett a maffiába, én pedig depressziós lettem, mert azt hittem, miattam lettél öngyilkos! Apa utál és engem vádol azzal, hogy öngyilkos lettél!! Bruce meg csak röhög amikor apa lecsesz valamiért! Bruce egy erőszakos pedofil, és mindig megfenyeget! Mindent elrontottál azzal, amivel te "megakartál védeni minket"!-ordítottam mérgemben.-Viszlát!-száltam be a kocsiba elindítottam a motort és hazamentem. Bevágtam magam után az ajtót, odamentem az italos szekrényhez, kivettem belőle egy üveg Whiskyt, leültem és elkezdtem inni. A sírást nem volt energiám visszafolytani. Csak sírtam és részegre ittam magam.
Ding-Dong-hallottam meg a csengőt. Felálltam a kanapéról és a félig üres Whiskys üveggel a kezemben nyitottam ajtót.
-Szia Castiel! Te jó ég... mennyit ittál?
-Hali Deb! Kb. ennyit!-mutattam fel az üveget az ajtónak támaszkodva.-Gyere be!-indultam vissza a kanapéhoz.
-Mi történt?
-Anyám!
-Dehát ö...
-Nem! Nem halt meg. Ma találkoztam vele. Először nem akartam hinni a szememnek ezért nem is törődtem vele.
-Én ezt akkor sem értem!
-Beadott magának egy olyan szert gondolom ami egy időre leállította a szívét és miután mindenki eltűnt a temetőből kiásták és visszatemették az üres koporsót... azt mondta, hogy meg akart minket védeni... ahelyett, hogy megvédett volna, inkább tönkretett minket! Nézz rám Deborah! Egy idegroncs vagyok! És talán megint depressziós leszek! Bruce meg... ő meg kilép a maffiából és apa megöleti, mert bárkinek elmondhatja az ott hallott dolgokat! Aliott és Huan... ök meg felsem tudják fogni a helyzetet... Aliott még talán, de nem tudom, hogy fog rá reagálni. Elkezd drogozni vagy valami ilyesmi!
-Nyugi Cass! Tedd le az az üveget és pihend ki magad! Holnap jobb lesz.-vette el tőlem a Whiskyt.
-Először is: add vissza! Másodszor pedig: miért is jöttél?-vettem vissza tőle az előbb elvett üveget.
-Megbeszélni a novemberi reakciódat rám.
-Mit kell ezen megbeszélni?
Te vagy az a személy aki összetörte a szívemet, nem Kristen!
-Dehát... nem szándékosan volt Cass! Roger mondta, hogy jobb lenne nekem nélküled.
-És azt is Roger mondta, hogy kezdjél ki az akkori legjobb haverommal?!
-De hát ő mászott rám Cass!!! Mért nem hiszel nekem??
-Mert egy undok, álnok kis dög vagy! Mindig csak a saját érdekeidet veszed figyelembe! Ez most is így van.
-Hogy érted ezt?
-Úgy, hogy Kristent és Lisandert is te szedted szét! Miattad nem jöttek össze Nathaniel és Melody, miattad lett olyan Amber, amilyen most! Mért csinálod ezt?!-kezdtem el kiabálni.
-Mert rád mászott az a kis ribanc! Mert valamivel el kellett terelnem annak a strébernek a figyelmét, hogy ne tudjon hozzád futni árulkodni...-rácsapott a homlokára-A francba! Most árultam el magam!
-Igaza volt Nat-nak? Te másztál rá?!-akadtam ki.-Takarodj a házamból!! És soha többet nem akarlak látni! Még a gimiben sem! Kristen-ről pedig szálj le, vagy megbánod!-toltam ki a házból, majd bezártam az ajtót.

-Holnap délután nem lesz bent a tanáriban egy tanár sem, úgyhogy szabad utam lesz. Amint végeztem, megcsörgetlek és onnan kb. húsz percet számíts, hogy ideérek. Lehet, hogy nehezen tudod majd elolvasni, mert kézzel írott. Majd csengetek ha itt vagyok a ház előtt. Egy sárga borítékban adom majd oda. Figyelj, hogy úgy vidd fel a szobádba, hogy senki ne vegye észre.
-Rendben. Ennyi?
-Igen. Na, de én megyek mert apám megfojt, ha nem érek haza vacsorára. Akkor holnap találkozunk. Szia!
-Akkor holnap!
Nem akarok nyomozni utána, de muszály... semmit sem mond el magáról... mintha, szégyellné a múltját. De miért? Inkább befelyezem mára a gondolkodást és kijózanodom.

12.rész-"Változni akarok!"

-Köszönöm Castiel, hogy rendet tettél az osztályban. Nos. Mint hallottátok, ma délután büntetésben lesz az egész osztály. A büntetés alól öt tanulót mentek fel. Nathaniel, Melody, Viola, Joshua és Castiel. Az óra anyaga a csendélet festés. Nyissátok ki a rajzkönyvet a százharminchatodik oldalon és az ott található képet próbáljátok lemásolni. Csak fekete rajz ceruzát lehet használni. Figyeljetek oda az árnyékolásra és az arányokra. Kezdhetitek.
Elővettem egy rajzlapot és elkezdtem a csendéletet. Egész hamar kész lettem vele, ezért folytattam az óra elején elkezdett rajzomat. A rajz után biosz jött, utána tesi, fizika, töri és ofői. Az utolsó óra után mindenki bent maradt büntetésben, csak mi öten nem. Melody és Nathaniel mentek a DÖK-be, Viola kiment a parkba rajzolni, mi pedig ketten mentünk haza. Josh háza elé értünk és megbeszéltük, hogy húsz perc múlva innen indulunk be Kristen-hez. Elköszöntünk egymástól és haza indultam. Előkerestem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Felmentem a szobámba, kipakoltam a táskámból és megírtam a házit, mivel még volt tizenöt percem. Hangokat hallottam a földszintről. Lerohantam a lépcsőn és Bruce-t láttam meg.
-Evihetem a kocsit?-szólaltam meg.
-Minek?
-Fodrászhoz kell mennem és késésben vagyok.
-Nesze! De vedd fel a szemüveged, ha vezetsz.
-Kösz.
Felszaladtam a szemüvegemért és a pénztárcámért. Kimentem a házból és a garázs felé mentem. Kinyitottam a garázs ajtót, beszálltam Bruce kocsijába, elindítottam a motorját és elindultam a fodrászhoz. Útközben tárcsáztam Josht.
~Hol vagy már te szerencsétlen?
~Öhm... egy kicsit sokat fogok késni, mert elfelejtettem, hogy fodrászhoz kell mennem. Megvársz vagy elindulsz?
~Mennyi az a kicsit sok?
~Kb. két óra.
~Addig elmegyek bevásárlok, meg elhozom az óvodából Fred-et.
~Ok. Majd hívlak, ha végeztem. Szia.
~Szia.
Letettem és leparkoltam a fodrászat előtt, mert idő közben oda értem uticélomhoz. Lezártam a kocsit és bementem a helységbe.
-Castiel Galaparos, késtél két percet.-mutogatott fenyegetően kedvenc fodrászom.
-Szia Lucie! Bocsi, de elfelejtettem. Hogy vagy ma?-nevettem.
-Semmi gond! Köszi jól vagyok. Ülj le és kezdhetjük is.
Leültem az egyik székbe és Lucie megmosta a hajamat.
-Tüz piros vagy tégla vörös?-mutatott a tükörben két dobozt.
-Vér vörös! És légyszi vágj belőle.
-Mennyit?
-Úgy 15cm-t.
-Miért?
-Mert változni akarok. Elegem van abból a Castiel-ből, aki miatt kómában van az a lány akit szeretek.
-Mit tettél vele?
-Összevesztünk és felment a vércukra.
-Értem. Levennéd a szemüveged?
-Rajtam maradt? Remélem senki sem látta.-fogtam a fejem szégyenemben.
-Mesélj arról a lányról.
-A neve Kristen és egyszerűen csodálatos egy lány. Soha nem találkoztam még olyan különleges lánnyal, mint ő. Kék a szeme és természetes vörös a haja. Imád sportolni és jó tanuló. Kívül keménynek mutatja magát, de cseppet sem az. Nagyon is érzékeny.
-Mikor még diák voltam Madridban az egyik volt barátomnak a húgát is Kristen-nek hívták. Szegény csaj kómában volt egy évig az apja hülyesége miatt. De ő még a mai napig bűnhődik miatta.
-Mért?
-Mert életfogytiglant kapott.
-És hogy hívják azt a fiút?
-Joshua Thomson.
-És mért volt kómában?
-Mert az apja meg akarta ölni az annyjukat, de a csaj az anyja elé állt és ő lett az áldozat. Három napig küzdöttek az orvosok az életéért, a műtét után egy évig kómában volt, és három évig nem szólalhatott meg olyan szinten megsérültek a hangszálai.
-Már értem mért nem beszéltek róla...-motyogtam.
-Mit mondtál?
-Akarsz beszélni Josh-al?
-Micsoda?
-Megvan a telefonszáma.
-Komolyan?
-Nem, csak vicceltem. A nővére a bátyám csaja. Szerinted?!-közben kihangosítottam a telefont.
~Szólj papa! Na elindultál már?-szólt bele a telefonba Josh.
-Galaparos! Komolyan felhívtad?
~Igen Armatos.-nevettem.
~Még itt vagyok a fodrásznál, de van itt valaki aki benne volt a múltadban. Nem igaz Lucie?-nevettem.
-Gonosz vagy Castiel! Bosszú képpen vörös helyett zöldre festem a hajadat.-kacagott fel gonoszan.
~Lucie? Hol vagy Cass?
~Valószínű, hogy Lucie fodrász szalonjában! A központba a butik mellett.
~Két perc és ott vagyok.-tette le a telefont.
Lucie mérgesen rámnézett és meghúzta a hajamat.
-Auuuuuu... ezt meg mért kaptam?
-Mert idehívtad az exem. Hogy tetszik a hosszúság?-tette le az ollót.
-Tökéletes.
-Még mindig nem értem azt a stílusváltást.
-Nem is kell. Elég, ha én tudom.
Nyitódott az ajtó és Josh lépett be Frederick-kel.
-Sziaaztok. Kit kerestek?-szólalt meg Lucie.
-Sziasztok. Lucie, Castiel merre van?-nézett körbe Josh.
-Itt ül a tükör előtt és festik a haját!-nevettem.
-Mi a...? Át ment rajtad egy fűnyíró?-nevetett ki.
-Nem! Az olló!-néztem rá bosszúsan.
-Mi lelt téged?-ült le mellém.
-A húgod! Miatta van ez.
-Vagy is?
-Miattam van kómában Josh! Ha nem kiabálok vele azért, mert kibékültek Lisander-el, akkor nem tartanánk most itt...
-Ezt meg hogy érted? Megint járnak?
-Én is azt hittem és féltékenységi jelenetet rendeztem...
-Majd holnap kifaggatom. Miújság Lucie? Rég beszéltünk.
-Semmi különös. Két évvel ezelőtt megnyitottam a szalont. A megnyitón találkoztam Castiel-el és azóta törszvendégem hajfestés miatt. És ti hogy vagytok?
-Kristen három évvel ezelőtt felébredt a kómából és idén szólalhatott meg először. Castiel-ék egyik próbáján énekelt először. Multkor megszökött Philip és eljött a gimink elé. Volt egy kicsike rendőrségi kihallgatás, de azon kívül semmi.
-Az jó.
-És miért nem vagy otthon Madridban?
-Mert itt végeztem be a tanulmányaimat. És te?
-Anya félt, hogy a válás után veszélybe kever minket azzal, hogy, ha Madridban maradunk.-rántotta meg a vállát.
-Értem. Voala! Kész a séród! Hogy tetszik?-lépett hátrébb tőlem Lucie és magával szembe fordított.
-Imádlak csajszi!-öleltem meg.
-Engem mindenki imád!-nevetett és visszaölelt.
-Mennyivel tartozok?
Közelebb hajolt hozzám és elkezdett suttogni.
-Nem tartozol semmivel, mert iderángattad Joshua-t.-lépett el tőlem.
-Oké. Akkor szia Lucie.-léptem ki az ajtón.
-Várj! Szemüveg nélkül nem vezethetsz!-lóbálta a szemüvegem.
-Mióta vagy szemüveges? -nézett felvont szemöldökkel Josh.
-Már elsős korom óta.
-Három éve?
-Dehogyis. Tizenegy éve.
-Hány éves is vagy?
-Tizennyolc te mafla! Ált. suli első óta.
-Értem. Én megyek, mert soha nem érek haza Frederick-el. Sziasztok. Jó volt újra látni Lucie.
-Nem jöttök velem?-néztem rájuk furcsán.
-Nem, mert Frederick-nek ülésmagasító is kell.
-Mennyi kell? Van kettő is.-nevettem. Na menjünk.
-Hogy érted h van kettő is?
-Van két öcsém. Hány éves vagy?-gugoltam le a fiú elé.
-Öt. Most megyek első osztályba.
-Ismered Huan Galaparos-t?
-Igen. Egy csoportba járunk. Huan az öcséd?-csillant fel a szeme.
-Igen. Huan az öcsém. Gyere, hazaviszlek titeket.
Felvettem az ölembe és beraktam a gyerekülésbe hátra. Bekötöttem a biztondági övét és becsuktam az ajtaját. Josh már bent ült az anyós ülésén, ezért én is elfoglaltam a volán mögötti helyet, beindítottam a motort és elindultunk Josh-ékhoz.
-Mi volt ez a kitörésed rajzon?-szólalt meg két perc múlva.
-Elegem van abból, hogy a tanárok engem hibáztatnak mindenért. Ennyi az egész.-kortyoltam bele az energia italba, amit közben előhalásztam a kesztyű tartóból. Le hajtottam  a napellenzőt, mert belesütött a nap a szemembe, de amint megnéztem, hogy a forgalmi ott-e van, megláttam egy fotót.-ANYA?! Ó bratyó! Neked is hiányzik.-hajtottam volna le a fejemet, ha nem vezettem volna.
-Miért hiányzik?
-Mert meghalt.-fordultam be a park utcába.
-Részvétem.-motyogta Josh.
-Itt vagyunk. Megvárjalak?
-Nem jössz fel egy kávéra?
-De.-kivettem a hátsó ülésről Frederick-et, majd bementünk a házba. Átmentünk a nappaliba, ahol Bruce és Zafir éppen enyelegtek. Amilyen gyorsan csak tudtam befogtam a kisfiú szemét, Josh pedig a fülét.
-Menjetek szobára!-kiabált Josh.
-Jézusom! Joshua, Frederick!-pattant fel a kanapéról Zafir.
-Te meg ki vagy haver?-nézett szúrós szemekkel rám Bruce.
-Az öcséd, te barom! Menjetek már fel!-üvöltöttem.
-Zavar a látvány öcsi?
-Nem, csak van itt egy óvodás is!-mordult fel Josh.
-Ok.-mentek fel mind a ketten. Miután felmentek elengedtük Frederick-et, majd bementünk a konyhába.
-Mit kérsz uzsira Fred?-kétdezte meg Josh.
-Nutellás palacsintát!-kiáltott fel.
-Pirítóshoz mit szólsz?-nevetett Josh.
-Kapok rá nutellát?
-Kapsz!-nyomott egy barackot az öccse fejére.
-Oké.
-Feketén vagy tejjel kéred a kávédat Castiel?-fordult felém, miután beletett a pírítóba két szelet kenyeret.
-Tejjel és két cukorral.-választam.
-Tessék.-tolt elém egy bögrét, majd leült velem szembe.-Most akkor Galaparos vagy Rais az igazi neved?
-Apám Galaparos, anyám pedig Rais volt. Apám egy spanyol maffiózó, ezért kiskoromban ideköltöztünk Londonba és megváltoztatták a nevünket Rais-re. Én és Bruce Rais néven vagyunk anyakönyvezve, de Aliott és Huan Glaparos-nak vannak anyakönyvezve.
-Értem.
-Mut csináljunk Frederick-kel?-kérdeztem Josh-t.
-Jön ő is.-rántotta meg a vállát.-Nem hagyom itthon. A bátyád és Zafir órákig nem fognak kijönni a szobából... Egyedül meg nem hagyom itt. Bármi kárt tehet magában.
-De tudja, hogy hol van Kristen?
-Kórházban! Linda vigyáz rá!-mosolygott Frederick.
-Igen... Linda vigyáz rá...-suttogtam Josh-al szinte egyszerre.
-Menjünk.-álltam fel az asztaltól, mikor Frederick végzett az uzsonnájával.
-Szerintem is.

11.rész-A családtagok hiánya elviselhetetlen

-Megöltem... miattam halt meg! És Kristen is miattam van ilyen állapotban.-tört el a mécses.
-Gyere! Elmegyünk az irodámba és ott tudunk beszélni a dolgokról.
-Inkább szeretnék hazamenni. Nem baj?-töröltem meg az arcom.
-Akkor hazaviszlek. Úgyis végeztem mára.
-Köszönöm Linda néni.-eröltettem mosolyt az arcomra. Kimentünk és beszálltunk Linda néni autójába, majd elindultunk hozzám. Egy szó sem jött ki út közben a számon, pedig ki akartam önteni a lelkem. Amikor a ház elé értünk megköszöntem, hogy hazahozott, majd megindultam a ház felé.
-Castiel, várj!-kiáltott utánam Linda néni.-Bármi van, az én ajtóm mindig nyitva áll előtted. Olyan vagy, mintha a saját fiam lennél.-kacsintott rám.
-Köszönöm.-ennyit tudtam csak mondani. Az ajtó előtt megtorpantam, mert a ma délután jutott eszembe, amikor összeesett Kristen. Bementem a házba és a fürdö felé vettem az irányt. Elmentem a konyha előtt és apa észre vett.
-Jó estét fiatal úr! Tisztában vagy az idővel?-emelte fel a hangját.
-Szia apa.-köszöntem.
-Hol voltál?
-Josh-nál. Utána meg a kórházban és Linda néni hozott haza.
-Kit vertél szét?
-Senkit. Josh húga kórházban van és nála voltam.
-Ma felhívott az igazgatónő, hogy verekszel és lógsz a suliból. Mire véljem ezt?
-Apa...
-Semmi apa! Mit képzelsz magadról? Szégyent hozol a családra! Mért nem tudsz olyan lenni mint a bátyád?-kiabált velem.
-Öntelt arogáns hólyag? Aki csak azért van eggyütt egy csajjal, hogy megfektesse?
-Nem ő miatta halt meg anyád! Amióta összejöttél azzal a Emilie-vel, azóta vagy ilyen.
-Anyát ne keverd bele ebbe a dologba! Emilie meg csak azért kellett, hogy ne csúfoljanak az általánosban! Nem Emilie tett ilyenné, hanem te! Soha nem voltam neked elég jó! Mindig Bruce volt a király a családban. Velem, csak anya foglalkozott! Nyolc éven keresztül kitűnő tanuló és az iskola legjobbja voltam, de neked ez soha nem volt elég! Mindig többet akartál! Szerinted én vagyok a család fekete báránya, csak azért, mert félsz bevallani magadnak azt a tényt, hogy rossz apa vagy!
-Takarodj a szobádba!-üvöltött velem.
-Megyek, de ezen gongolkozz el! És majd rájössz! Miattad lettem az aki most vagyok. Miattad halt meg anyu...-néztem rá megvetően, majd felmentem a szobámba. Kivettem a szekrényből egy törölközöt és elmentem lezuhanyozni. Megnyitottam a hidegvizet és beálltam alá, de egyből ki is ugrottam, mert jég hideg volt, ezért megnyitottam a meleget és beállítottam úgy, hogy ne legyen nagyon meleg, de hideg se. Pont kiszálltam a zuhanyzóból, amikor nyitódott az ajtó.
-Hali öcsi!-csukta be maga után az ajtót Bruce.
-Bruce!-kaptam magam elé a törölközőt.
-Nem most látlak először egy szál farokban.-nevetett fel.
-Kopogni luxus? Vagy apához is így szoktál bemenni?-háborodtam fel.
-Nyugi! Kopogtam, csak nem válaszoltál.
-Mit akarsz?
-Azt, hogy ne legyeskedj Zafir körül! Ő az enyém!-nézett rám szúrós szemekkel.
-Te nem vagy komplett! Nekem nem Zafir kell, hanem a húga!
-Amúgy mi van apával?
-Kérdezd meg tőle! Amíg rá nem jön a dolgokra és nem kér bocsánatot, addig nem szólok hozzá és nem is fogok vele foglalkozni. És most szeretném ha negfordulnál és kimennél a fürdőmből!-mondtam neki ridegen.
-Ok. Jó éjt.
-Viszont.
Megtörölköztem és boxerben lefeküdtem aludni, ami nem lett valami sikeres. Négy órányi forgolódás után úgy döntöttem megnézem a régi képeket. Odasétáltam az íróasztalomhoz és a legalsó fiókból elő kerestem a széf kulcsát, ahol a családi fotók voltak. Leosontam a nappaliba. Kinyitottam a széfet és kivettem egy dobozt belőle. Vissza zártam és a dobozzal együtt visszamentem a szobámba. Kinyitottam a dobozt és megláttam anya kedvenc képét rólam és Bruce-ról. Kivettem a dobozból és megnéztem mi van a hátuljára írva.
"Imádott fiaim: Bruce és Castiel <3 2000. 06. 20."
Az utána lévő képen az egyik évkönyvéből volt kivágva anya fotója. A többit már meg se néztem, mert elkapott a sírás. Tudom nem néznék ki belőlem az emberek, hogy szoktam sírni, de a látszat néha csal. Keménynek mutatom magamat, de bellül egy roncs vagyok. Elvesztettem az anyámat tizenöt évesen és az apám mindig is gyűlölt... ki nem lenne ilyen állapotban az én helyzetemben? Egyszerű a válasz: senki! Kristen is így van, csak ő más okok miatt. Nagyon aggaszt, hogy nem bízik meg bennem. Kivettem a két képet és visszavittem a dobozt a széfbe. Az anyás képet beleraktam a tolltartómba a Bruce-al való közös képet pedig kiraktam az íróasztalomra. Megírtam a házim, megtanultan és bepakoltam mára ugyanis már reggel fél hat volt. Felöltöztem, fogat mostam elő vettem Démon pórázát és kivittem a parkba sétálni. Nem aludtam húszonnégy órája és nem vagyok eggyeltalán fáradt. Tele vagyok energiával. Játszottam fél órát kint Démonnal, majd haza indultam, mikor találkoztam Lisander-el.
-Helló Cass.
-Hali. Ha Kristen-hez mész akkor mehetsz is egyenesen a gimibe, mert ma nem jön suliba.
-Hogy érted ezt?
-Úgy, hogy beteg.
-Köszi. Akkor szia.
-Szia.
Hazamentem, megetettem Démont, én is ettem reggelit, összeszedtem a tízóraimat és a táskámat, felvettem a dzsekinet és a cipőmet, majd elindultam a gimibe. Tíz perccel később már a gimi kapujában áltam. Nincs kedvem itt lenni, de muszály. Tegnap megfogadtam, hogy visszahozom a régi Castielt. Suli után visszafestem a hajamat az eredeti színére, leszokok a cigiről, jó tanuló leszek és nem szólok be a tanároknak sem ok nélkül, figyelek az órán és nem szekálom a lúzereket. Ha jobban belegondolok nagyon nehéz lesz, de mindent Kristen-ért és anyuért teszek.
Mire észbe kaptam, már az osztályban a helyemen ültem és előkészültem az első órára, ami matek lesz. Lassan elkezdett megtelni a terem és be is csengettek. A csengő után pár perccel jött be a tanárnő is.
-Jó reggelt gyerekek. Mindent tegyetek el az asztalról, csak a tolltartó maradjon előttetek. Témazárót írtok. Összesen két oldal. Negyvenöt percetek van rá.-osztotta ki a dolgozatokat.-Óra indul... most!
Neki álltam a dolgozatnak. Mindig értettem a matekhoz, csak azt hittem, ha egyesre írom meg a dolgozatokat és felelek le, attól menőbb leszek, mint minden tantárgynál ezt tettem. Mindenki vakarta a fejét, hogy mit írjon, de ez nekem meg se kottyant. Mindenre tudtam a választ ezért hamar kész lettem vele. Nathaniel után én adtam be a leghamarabb a papírt, amit mindenki furcsállt. Elégedetten visszaültem a helyemre elővettem egy jegyzettömböt a táskámból és elkezdtem írni.
-Minden oké?-bökött oldalba Lis.
-Igen, de te hogy kerültél mellém? Óra van.-vontam össze a szemöldökömet.
-Már szünet van. Csak nagyon lefoglat az amit éppen csinálsz! Mit írsz?-mutatott a kezemben lévő tömbre.
-Dalt. Muszáj valamit produkálni, mert két hét múlva fellépés és még csak a dal sincs meg. Olvasd el!-nyújtottam felé a jegyzettömböt.
Kikapta a kezemből és elkezdte olvasni.
-Castiel... ez szuper! Csak még kell hozzá írni pár versszakot, csiszolgatni kell egy kicsit, dallamot kell hozzá komponálni, összegyakorolni és már kész is! Honnan jött a szöveg?
-Csak úgy spontán. Nem láttad Josht?
-Az előbb ment ki cigizni.
-Kösz haver.-rohantam ki az ajtón. Kisétáltam a gimi kapuig és ott találtam meg Josht.
-Hogy van?-kérdeztem köszönés helyett Kristen-ről Josht.
-Stabil az állapota. Kb. egy-két hét múlva magához fog térni.-szívott bele a cigijébe.-Te nem gyújtassz rá?-fújta ki a füstöt.
-Nem. Elhatároztam, hogy leszokok róla.-dobtam ki a közelben lévő szemetesbe a bontatlan doboz cigit, amit tegnap vettem.
-Ok. Mért mentél tegnap haza?
-Mert Bruce megfenyegetett, hogy, ha éjfélre nem érek haza akkor elmondja az összes lánynak a gimiben, hogy még szűz vagyok.
-Oké.
-Bocsi, de mennem kell.-mentem vissza a terembe. Leültem a helyemre és előkészültem rajzra. Míg vártuk a tanárt, hogy bejöjjön, mindenki ugrált a padokon, firkált alkoholos filccel a táblára és ordibált. Kivéve Nathaniel, Viola és én. Nathaniel a DÖK-ös papírokat böngészte, Viola zenét hallgatva rajzolgatott, én pedig elővettem a rajztömbbömből egy rajzlapot és elkezdtem rajzolni.
-Castiel! Mivel buzdítottad fel az osztályt-rángatott a tanár úr fel a székemből.
-Tanár úr! Én semmivel. Ha nem hisz nekem, kérdezze meg Nathanielt vagy Violát!-néztem a szemébe.
-Nem hiszek neked! Nem kérdezek meg senkit! Az egész osztál itt marad ma utolsó óra után!-ordibált a tanár. Annyira felidegesített ezzel, hogy kirohantam a táblához és túlüvöltve mindenkit elkezdtem a mondandómat.
-Mindenki fogja be a száját és takarodjon a helyére! Elegem van belőletek! Ma délután miattatok marad itt büntetésben az egész rohadt osztály! A tanár úr engem vádol avval, hogy káosz van az osztályban! Annyira elvagytok szállva, hogy három hónap múlva vége a sulinak, hogy észre sem veszitek, hogy az egyik osztálytársatok kórházban van és éppen kómában fekszik!! Nathaniel-nek, Viola-nak és nekem is van jobb dolgom ma délután, mint itt bent rohadni az egész k*rva bagázs miatt! Ha nem vennétek észre, mi is várjuk a nyarat, de mi nem örjöngünk miatta! K*rvára lesz*rom, hogy mennyire fel vagytok pörögve, de ezt a három hónapot bírjátok már ki! Emberek vagytok és nem gorillák!! Akkor viselkedjetek emberhez méltóan és hagyjátok, hogy a tanárok megtarthassák nyugalomban az óráikat!!!-üvöltöttem a dühtől forrongva.-Végeztem tanár úr.-fordultam a tanár felé, majd megindultam a helyemre.

10.rész-Játszunk érzelgősdit!

-Semmi de! Az, hogy ott voltál akkor, amikor szükségem volt valakire, hogy ott voltál mellettem minden nap, hogy amikor beteg voltam te ápoltál és, hogy amikor hajnalok hajnalán hívtalak, hogy a bátyám és Rosa kórházban vannak és magamba voltam zuhanva te még akkor is mellettem voltál... azzal... szerinted azzal rontottad el? Mert szerintem ez maga a tökéletesség volt. Megbántam mindent a világon, csak azokat a napokat nem, amelyek veled voltak szépek.-erre engedett a szorításból és letörölt egy könnyet a arcomról, ami időközben előbújt. Elengedtem és hátráltam pár lépést, majd folytatta.-Egy ilyen nagyszerű és tökéletes lányt, mint te, nem szabadott volna elengednem.-gördült le egy könnycsepp az arcán, miközben végig a szemembe nézett.-Bassza meg Kristen! Mindent elbasztam! A fele suli utál, elvesztettelek talán örökre téged és lehet mozgás sérült lesz a bátyám!!
-Szia... sztok. Azt hittem egyedül vagy itt Kristen.
-Nem. Lisander-el.
-De ti nem...?
-De igen, csak megbeszéltük a dolgokat.
-Akkor újra...?
-Nem.-vágtuk rá egyszerre.
-Én ezt akkor nem értem...-vakarta meg a fejét.
-Én mentem. Akkor holnap reggel Kristen. Sziasztok.-köszönt el tőlünk Lis.
-Oké. Szia Lis.-köszöntem vissza neki.
-Mi lesz holnap reggel?-értetlenkedett Cass.
-Csak elkísér a suliba...-forgattam a szemeimet.
-Csak elkísér?!!-hangsúlyozta a csak szót.
-Mi a bajod Castiel?-néztem mélyen a szemébe.
-Nekem mi a bajom Thomson!? Neked mi a bajod,?-emelte fel a hangját.-Éjjel még Josh vállán sírtál Lisander miatt, ma meg már ölelkeztek.
-Azért, mert te nem hiszel nekünk, az még nem azt jelenti, hogy kiabálj velem!-emeltem fel én is a hangom.-Nem elég az, hogy minden reggel sírva kelek fel. Nem elég az, hogy megtudtam, hogy a bátyám locsogott neked egy olyan titkomról, amit én akartam neked elmondani a megfelelő időben. Nem elég az, hogy megtudtam, hogy a bátyám, akire eddig felnéztem, nég éve cigizik! Igazad van Castiel! Teljes mértékben igazad van! A sok sokk után, ami az elmúlt időkben ért, te még kiabálni kezdesz velem!!-ordítottam le a fejét neki.-Köszönöm a megértést Castiel, igazán köszönöm!-sutogtam könnyes szemekkel.
-Kristen, én... nem úgy értettem.-hajtotta le a fejét szégyenében.
-Akkor megy hogy értetted?
-Én csak... csak...
-Csak féltékeny vagy!-mondtam a földet vizslatva.
-Neeeem. Csak zavar az, hogy minden próbálkozásom hiába volt, mert te neked akkor is ő kell...
-Te annyira naiv és féltékeny vagy, hogy az már borzasztó! De én így szeretlek Castiel...-mondtam és min sem gondolkodva megcsókoltam.
Én magam sem hittem, hogy egyszer ilyet fogok csinálni. Mármint, nem a csókra gondoltam hanem, hogy Castielt gondolkodás nélkül csókolom meg. Nagyon meglepődtem magamon. Mire észbe kaptam azt vettem észre, hogy nem érzem jól magam ezért ellöktem magamtól. Válaszul csak egy amolyan "Mi volt ez?" vagy "Mi a fene ütött beléd?" nézést kaptam.
-Ca-castiel, ne-nem ér-érzem ma-magam j-jól...-dadogtam, miközben leültem a földre, mert szédültem.
-Hogy érted azt, hogy nem érzed jól magad?-gugolt le velem szemben.
-Hányingerem van, fáj a fejem és a hasam és szédülök...-néztem a szemébe.
-Ettél ma valamit?
-Igen. Négy szendvicset.
-Ittál valamit?
-Három üveg vizet és egy fél bögre tejeskávét.
-Gyógyszert szedsz?
-Nem.
-Mikor volt meg?-komolyodott el.
-Castiel! Szerintem ezt nem pont veled fogom megosztani.
-Komolyan kérdeztem! Muszály tudnom ahoz, hogy tudjam mi a bajod!
-Hajj...Tegnap ment el...-fújtam ki a levegőt és mondtam ki halkan a választ.
-Gyere! Beviszlek a kórházba.-emelt fel.
-Neeee! Csak a kórházba neeeee!-sikítottam.
-Akkor hazaviszlek és kihívom a mentőket.
-Csak vigyél haza!-visítottam.
-Ok. Szálj fel a hátamra.
-Oké.
Így indultunk hazafelé. Mindenki megbámult minket, de ez egyikőnket se zavarta. Mikor a ház elé értünk éreztem, hogy Castiel kinyitja az ajtót, de nem láttam semmit, ekkor hirtelen elengedtem a vállát és se kép, se hang... semmi.
♡Castiel szemszög♡
Mikor nyitottam ki az ajtót érezte, hogy Kristen enged a fogáson és leesik a hátamról.
-Kristen.-pofozgattam gyengéden.-Kristen! Kelj fel!
Franba! Elájult. Mit csináljak? Beviszem a házba és hívom a mentőket. Felkaptam a karjaimba, berúgtam az ajtót, mivel nem volt szabad kezem.
-Ember! Muszály az aj... Kristen! Mi történt vele?-kérdezte tőlem egy szőke lány. Gondolom a bátyám csaja.
-Mikor nyitottam ki az ajtót, elájult. Mondta, hogy rosszul van, ezért hazahoztam.
-Sandra! Hozd ide Kristen mérőit!-kiáltott a lány.
-Pillanat csak felöltözök!-hallatszott a válasz.
-Most! Elájult a húgunk!-ordibált.
-Viszem!-hallottam lépteket a lépcső felől.-Itt vannak. Jézusom! Mért nem szóltál, hogy itt van egy fiú is?-akadt ki.
-Nyugi. Nem te vagy az  első lány akit fehérneműben látok.-morogtam.
-Mindjárt jövök.-rohant fel az emeletre.
-Azok mik?-mutattam a lány kezében lévő dolgokra.
-Cukormérő és inzulin.-elővett egy gépet, megbökte Kristen egyik ujját, kinyomott belőle valamennyi vért és a gépből kiálló papírral felszívatta.
-Mennyi?-kérdezte Sandra (azt hiszem így hívják).
-HI. Kómában van. Castiel, hívd a mentőket most! Sandra hozd az azonnal hatóját! Narancssárga doboz.-kapkodta a fejét.
Elővettem a  mobilomat és tárcsáztam a mentőket.
~Londoni mentőszolgálat. Miben segíthetek?-kérdezte egy női hang.
~Jó napot. Castiel Rais vagyok. Elájult egy lány. A testvére azt mondja, hogy kómában van.
~Ha megadja a címet, azonnal küldünk egy mentőt!
~London, Park utca 58.
~Rendben. Tíz perc és ott a mentő. Viszont hallásra.
~Viszont hallásra.-tettem le a telefont.
-10 perc és itt vannak. Hé' azzal meg mit akarsz?-vágott bele egy 5cm-es tűt szó szerint Kristen vállába.
-Kell neki, különben meghal!-remegett a keze az idegességtől.-Joshua!-kiabált.
-Mi van Zafir?-kiáltott vissza.
-Told ide azt a lottyos segged öcskös, de rohadt gyorsan!
-Minek?
-Mert a húgod kómában van te barom!-visított Zafir(mostmár tudom a nevét).
-Mennyi a cukra?-termett ott Josh.-Szia Cass!-nyújtotta felém a kezét.
-Szia.-fogtam vele kezet.
-HI. Még öt perc és itt van a mentő.-közölte Sandra.
-Ti maradjatok itthon én meg bemegyek Castiel-el a kórházba.-ajánlotta fel Josh.
-Oké. Az azonnal hatót beadtam neki.-mondta Zafir.
-Megyek szedek össze neki pizsomát, fehérneműt meg tisztálkodó szereket.-jelentette ki Sandra.
-Oké. Én felmegyek megnézem Fredericket.-szaladt fel Zafir az emeletre.
Mikor csak mi maradtunk ott a fekvő Kristen mellett Josh megszólalt.
-Hol találkoztatok?
-A parkban. Lisander-el beszélgettek.-az ölelkezős részt kihagytam.
-Lisander-el?-nézett rám furcsán a fiú.
-Ja.-ekkor félbeszakított minket Sandra.
-Itt van amit bepakoltam neki.
-Köszi.-mondta Josh, majd Sandra távozott a társaságból.
-Tü-Tűt!-hallottunk egy kocsit dudálni. Kinéztem az ablakon és megláttam a mentő autót.
-Megjöttek.-fordultam hátra.
-Várjatok!-szaladt le a lépcsőn Zafir.-Bred bácsiéknak majd holnap szólok Kristen-ről! Ha bármi van hívj fel Joshua.
-Öhm Zafir...-szólaltam meg.-Szólnál Bruce-nak, hogy ma itt alszom nálatok?
-Ja, de mért én?
-Mert te vagy a barátnője és veled nem kiabál.
-Ok.
Felaptam a karomba Kristent és úgy vittem ki őt a mentőkhöz.
-Jó estét. Melyikőjük hívott minket?
-Én.-lépten előre.
-Tegye le a hordágyra a hölgyet és száljanak be a mentőbe.
Engedelmeskedtünk a mentősnek és elindultunk. Míg oda nem értünk mindenki síri csendben volt. A csendet az a hölgy törte meg aki, hátul volt megfigyelni Kristent.
-Van valami betegsége?-nézett rám.
-Nem tudok róla...-vakartam meg a tarkómat.
-Öhm... diabetese van. És asztmás.-szakított félbe Josh.
-Megmértétek a cukrát?
-Igen. HI-t jelzett. A nővérünk beadta neki az azonnal ható inzulinját.
-Körülbellül mikor történt ez?
-Úgy tíz perce-feleltem.
-Nem lesz semmi gond.-nyugtatgatott minket a nő.-Hé'! Mi ez itt a nyakánál?
-Egy kiskori balesetből maradt neki.-mondta Josh.
-Ahhoz túl mély és hosszú, hogy baleset legyen... Hmm... várjunk csak! Melyik évben történt... 2010! Ő az a Madridi lány?-nézett Kristenre.
Josh sóhajtott, majd válaszolt.
-Igen, de erről kérem most inkább ne beszéljünk.
-Mindenki tudja, hogy mi történt, csak én nem?-akadtam ki.
-Majd idővel te is megtudod, ha Kristen el akarja mondani.-nézett szomorúan a húgára.-Már másodszorra látlak így húgi... és ez nem esik jól!-szorította ökölbe a kezét.-Én hülye! Felment a cukrod és erről csak én tehetek! Ha nem szokom rá a cigarettára, akkor ez most nem történt volna meg.-szöktek könnyek a szemeibe.
-Igazából... én is benne voltam a dologban...-hajtottam le a fejemet.
-Tessék?-lepődött meg.
-Kint a parkban összevesztünk egy kicsit...
-És mégis minn?
-Majd ha lenyugodtál emondom.
-Ok.
Pár percre beállt a halálos csend. Egyedül a sziréna és a motor hangját hallottuk. A motor leállt a hátsó térnek,  ahol mi voltunk, kinyitódtak az ajtók.
-Fiúk, mi felvisszük az intenzív osztályra, ti pedig a váróban várjátok meg az orvost.-mondta a nő, majd elment. Felsétáltunk az emeletre és az intenzív osztályt várójában vártuk az orvost.
Nagyon izgulok Kristen miatt. Nagyon szégyenlem, hogy kiabáltam vele... ő nem ezt érdemli. Olyan rossz őt így látnom. Hol van az a Kristen akit négy hónappal ezelőtt kergettem a tesiórákon? Annyira megváltozott a világ! Én barom kiabálni kezdtem vele. Lehet, hogy igaza van? Lehet, hogy tényleg féltékeny vagyok?! Az lehetetlen!! Soha nem voltam és leszek féltékeny. Ez nem én vagyok. Mit tettél velem te nő személy?!-ültem le egy székre és megtámasztottam a fejemet a combomon nyugvó kezeimmel gondolkodás közben.
-Milyen nő? És mit tett veled?-nézett furcsán rám Josh.
-Senki!-A francba! Hangosan mondtam ki?-Csak gondolkoztam.
-Oké.
Folytattam a gondolat menetet tovább.
Szeretem őt és nem akarom elveszíteni. Ahj! Minden olyan kusza. Nagyon furcsálltam a rosszullét előtti mondatát és tettét. "...De én így szeretlek Castiel..." közelebb húzódott hozzám és megcsókolt. Nem tudtam erre mit reagálni, ezért visszacsókoltam. Azt akartam, hogy az a pillanat örökké tartson. Lisander, neked pedig annyira elcsavarta az a k*rva a fejed, hogy észre se vetted, de nyílt utat hagytál nekem. Soha nem érdekelt egy lány sem annyira, mint Kristen. Ő más, benne valami olyan van ami másban nincs meg. Kristen Thomson, amíg élek, harcolni fogok érted!-egyenesedtem fel büszkén, nyitódott az ajtó és egy orvos jött be.
-Jó estét! Biztosan önök a kislány hozzá tartozói akit az előb  hoztak be. Oh... szia Castiel.
-Csókolom Linda néni.-köszöntem.
-Joshua?!-kiáltott fel.-Kristen???? Ne! Ne ne ne ne ne! Csak őt ne!-sikított.
-Szia nénje! De igen ő az. Felment a cukra és kómába esett.
-Ajjaj. Egy kis mértékben megnyugodtam. Azt hittem megint történt vele valami. Gyertek, megvizsgálom.
-Én inkább kint maradnék Linda néni.-szóltam oda.
-Nem! Te is jössz Castiel!-rivallt rám.
-De... nem szeretem így látni Kristent.
-Nem maradhatsz itt egyedül. Tehát jössz!  Vita lezárva.
-Oké.-adtam meg magamat.
Megindultunk a lány szobája felé. Linda néni elől, mi pedig követtük őt.
-Héj, Cass!  Odanézz!-bökött oldalba Josh.
-Mivan?-mormogtam.
-Nézd azt a csajt.
-Mi van vele?
-Te komolyan csinálod ezt velem? Ott áll majdnem veled szemben egy tök dögös bombázó és nem veszed észre?
-Az az ogre neked dögös bombázó? Vannak ennél dögösebb csajok is.
-Hát te hülye vagy öcsém!-bokszolt vállba.-Ennyire elvette az eszed az a csaj?
-Milyen csaj?-álltam meg a folyosó közepén.
-Akiről beszéltél a váróban. Mutass már be neki.-röhögött.
-Hát haver, ha nem akarsz vérmérgezést kapni akkor inkább nem.-nevettem ki, majd követtem Linda nénit.
-Várj! Hogy érted azt, hogy ha nem akarok vérmérgezést kapni?-kiabált utánam.-Te megfektetted a húgomat?-ordibált velem, miközben rohant felém.
-Haver hűtsd le magad! Nem feküdtem le vele! Még szűz vagyok.-motyogtam el a végét.
-Hogy mondtad? Nem értettem.-halkította le magát.
-Még szűz vagyok ember!-röhögtem ki.
-De hát... akkor mért akar minden csaj veled járni?
-Mert menő, szexy, férfi bunkó és dús gazdag vagyok.-világosítottam fel.
-Én egy pár dolgot kihagynék belőle.-Bokszolt vállba Josh.
-Megérkeztünk fiúk. Gyertek.-intett nekünk Linda néni.
-Én kint maradok.-ültem le a folyosón lévő székre.
-Rendben. Gyere Joshua.
Miután leültem rezegni kezdett a mobilom. Gyorsan kikaptam a zsebemből és felvettem.
~Hol vagy öcskös?-szólt bele frusztráltan Bruce.
~Joshnál.-válaszoltam.
~Hazudsz! Itt vagyok Zafirnál!-kiabált.
~Figyu! Kristen kórházban van és mi jöttünk be vele. Ne kiabálj légyszi, mert a folyosó végén már rajtam röhögnek az ápolók. -fogtam a fejem idegesen.
~Ok. Gyere haza éjfélig, vagy elmondom a gimiben az összes csajnak a titkodat!-mondta szigorúan, majd lecsapta a telefont.
Legszívesebben meg tudnám ilyenkor egy kanál vízben folytani a bátyámat, de nem akarok sittre kerülni és nem akarom a családot magamra haragítani. Elég az, hogy apám utál, mert szarok a jegyeim. Anyámat meg a sírba vittem a viselkedésemmel... anya! Annyira hiányzik...-néztem meg egy régi képet meg róla a telefonomon.-Nagyon sajnálom... nem akartam, hogy ez legyen a vége. Apu tett ilyenné, amilyen most vagyok. Bárcsak itt lennél és bíztatnál, hogy nem lesz semmi baja! Bárcsak ott lennél amikor megkérem, majd a kezét vagy amikor megszületik az első unokád!-gördült le egy könnycsepp az arcomon.
-Castiel! Mi a baj?-gugolt le mellém Linda néni.

Kedves olvasók!

Sziasztok,
Nagyon sajnálom azt a pár hónapnyi késést, de most itt vagyok és megpróbálok minden héten új részt felrakni. Nagyon szépen kérlek titeket, hogyha bármi hozzáfűzni valótok van a részekhez, vagy kérdésetek lenne felém, azt írjátok az aktuális rész alá. Igérem mindegyikre fogok válaszolni.
Millió puszi: Katinka

9.rész-"Beszélnünk kell"

-Van neki testvére?-kérdeztem az utat figyelve.
-Igen. Egy báttya és egy nővére. Austin és Rachel. És képzeld ők is ikrek mint ti és veled egyidősek.
-És hogy néz ki ez a kislány?-kérdezte keresztapu.
-Hosszú göndör szőke a haja és kék a szeme.
-Megérkeztünk.
Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a patak mentén.
-Kristen nézd! Egy teknősbéka!-mutatott az élőlényre Frederick.
-Én is látok egyet.-szaladt felénk keresztapu.
-Hol?
-Itt előttem!-kapta fel kereszt anyut, amire ő felsikított.
-Bredford! Tegyél le!-kiáltott rá.
-Minek? Hogy elszaladj előlem hercegnőm?-szaladt vele még mindig keresztapu.
-Ne a gyerekek előtt.-kiáltottam utánuk.
-Igazad van Kristen! Itt egy bokor! #BUFF#-hallottunk egy tompa puffanást és kereszt szüleim viháncolását.
-Elég! Kirándulni jöttünk tudtommal.-húztuk ki őket a bokorból.
-Igazad van. Menjünk.-pattant fel kereszt anyu.
♡Castiel szemszög♡
Reggel azzal a tudattal indultam suliba, hogy az a lány akit szeretek ott fog ülni egész nap mellettem. Elővettem a dzsekim zsebéből a hecetem és azon kezdtem el hallgatni a kedvenc bandám zenéit és közben azon gondolkoztam, hogy mit vegyek neki szülinapjára. Mire észbekaptam a kapu előtt álltam. Sóhajtottam egyet és beléptem a suli udvarába. A szememmel Kristent kezdtem el keresni.
-Hát te meg kit keresel ennyire?-lépett elém Lisander.
-Az egyik Thomson családtagot.-feleltem hűvösen.
-Todom, hogy Kristenre célzol.-hajtotta le a fejét.
-Jah.
-Figyelj! Tudom, hogy te is szereted Kristent. Én is. Nem érdekel, hogy ha összejössz vele, csak az a lényeg, hogy boldognak lássam őt és nekem máris jobb az életem. Persze mar a bűntudat, hogy megcsaltam, de az már a sírba kerget, hogy minden éjjel Josh-al alszik, mert rémálmai vannak...-gyűltek könnyek a legjobb barátnőm szemébe.
-Haver! Én nem haragszom rád amiért ezt tetted vele. Csak egy kicsit. De köszi azért, hogy megengedted, hogy járjak az exeddel. Te mindig a legjobb haverom leszel!-adtam neki egy zsepit.
-Kösz! Bárcsak mások is így lennének vele, mint te.
-Ez van!
-Na ja.
-Cigit?-nyújtottam neki oda a magamnak elővett szálat.
-Kösz, de nem cigizek!
-Több marad nekem.-vettem a számba és meggyújtottam.-Amúgy kéne a bandába még egy gitáros! Egyedül nem bírom a két szólamot.
-Ahogy egy vokalista is kell, aki tudna helyettesíteni, amikor beteg vagyok.
-Akkor csinálunk hétvégén egy meghallgatást.-jelentettem ki.
-Ezt nem kéne előbb megbeszélni Victor-ral? Ő is ugyanúgy bandatag, mint én vagy te!
-Nyugabér és csigalom! Már beszéltem vele. Azt mondta, hogy szóljunk mikor lesz a meghallgatás és jön segíteni nekünk. Szombat 15:00-hoz mit szólsz?
-Nekem jó.
Viszont hol lesz a "meghallgatás"?-rajzolt idézőjelet meghallgatás szóhoz.
-Nálam... nálad... Victor-nál!-találtam ki.
-Mi lesz nálam?
-Megjött az emlegetett szamár!-röhögött fel Lis.
-A meghallgatás.
-Nem jó!! Anyám egyik főnöke nálunk tölti a hétvégét.
-Akkor kibéreljük a tesi termet.-hoztam fel az ötletet.
-Megegyeztünk!-kiáltott fel Lis.
-Csá skacok.-jött oda hozzánk Josh.
-Cső!-fogtam vele kezet(sosem voltam az a nagy pacsizós típus).
-A húgod merre hagytad?-kérdezte Victor.
-Megjött neki ezért otthon maradt.
Mindenkinek tágra nyíltak a szemei.
-Hahaha!-nevetett rajtunk.-Elmentek kirándulni Bred bácsival, Magie nénivel és Frederickkel. Látnotok kellett volna az arcotokat.
-Hahaha...-nevettem fel gúnyosan.-Na csá! Én húztam haza.
-Várj már! Első négy óra tesi! Lelépnél?
-Miva'? És erről mért csak most tudok? Nics elég cigim!
-Majd adok neked!-közölte Josh.
-Te mióta cigizel?
-Úgy 13 éves korom óta. Nem is tudtátok?
-Nem. Mi okból cigizel?
-Mikor Kristen kómában volt elég rossz társaságba kevetedtem és azóta.
-Kómában???-akadtam ki.
-Te... nem is tudtál róla? Ajjaj... Victor! Remélem van vendégszobátok szabadon!
-Öhm... bocs, de pont ma foglalják el.
-Lis?
-Leight nem engedné! Bocs haver.
-Alex? Csá haver. Ott aludhatnék nálatok pár évezredig?-kezdett el telefonálni.-Semmi csak valamit kikotyogtam, amiért a húgom ki fog nyírni. Kösz a segítséget, cső!-ezzel letette a telefont.
-Évezredig?
-Simán!
-Ok. Én húzok a tesicuccomért!
-Megyünk mi is!-káltott utánam Victor.
Bementünk az öltözőbe átöltözni. Mikor kötöttem be a cipőmet eszembe jutott egy ötlet.
-Megvan!-kiáltottam el magam egy "kicsit" hangosan, amire mindenki engem nézett.
-Mégis micsoda?-értetlenkedett Josh.
-Elviszem őt egy koncertre.-néztem rá Josh-ra.-Mi a kedvenc bandája a húgodnak?
-Amiben öz hapek kornyikál. Asszem valami One Dilibogyók...
-One Direction!-vágott közbe Nathaniel.
-He'?-néztem rá.
-One Direction! Ez a banda neve.
-És te ezt honnan tudod stréberkém?
-Onnan, hogy a legkisebb húgom állandóan őket hallgatja.
-Amber?
-Nem! Shualan.
-Sajnállak haver.-és ezzel ott hagytam őket.
♡Kristen szemszög♡
Egy nap a völgyben egy kicsit fárasztó. Főleg, ha az ember utána még vezet is. Mikor elindultunk mindenki pörgött, ezért bekapcsoltam a rádiót és a telefonomról hallgattuk a kedvenc bandámat a Winged Skull-t. Igaz, mindenki olyan "mindenre azt mondom, hogy aranyos" cicababának néznek, aki szereti azt, hogy buzik kornyikálnak,  de én inkább a Rock felé hajlok és hasonló az ízlésem, mint Castiel-é. Mikor beparkoltam a garázsba mindenki aludt körülöttem.
-Keresztapu. Ébresztő!-böktem meg a vállát.
-Itthon vagyunk?
-Igen. Te vidd fel keresztanyut én meg viszem Fredericket.
-Oké.
Felvittük a házba őket, bementem a szobámba.
Három hét telt el a kirándulásunk óta. Éppen a napi futásomra készültem, mikor eszembe jutott, hogy egyszer megbeszéltem Alex-el egy közös futást. Át vettem a felsőmet egy edző pólóra és felvettem a futó cipőmet. Magamhoz vettem a hecetemet és felhívtam Alex-et.
~Halló?-szólt bele a telefonba.
~Megbeszéltünk egyszer egy futást! Rá érsz máma?-tértem a lényegre.
~Igen. Találkozunk a parkban öt perc múlva. Szia Kristen.-tette le a telefont. Írtam egy cetlit az itthon lévőknek, hogy ne keressenek, mert kimentem futni, majd elindultam kocogva a parkba. Két percbe se telt, mire odaértem a parkba. Míg vártam Alex-re, elkezdtem bemelegíteni. Éppen végeztem, mikor odaért.
-Szia.-köszönt jó kedvűen.
-Késtél Feldman.-néztem rá szigorúságot tettetve.
-Az a két perc Thomson nem oszt, nem szoroz.-nevetett.-Mi az útvonal?-kérdezte komolyan.
-Park~Tópart~Városközpont~Park.-jelentettem ki.
-Nem lesz kicsit sok?-döbbent le.
-Ugyan! Ez nekem meg se kottyan!
-Biztos?
-Mivan Alex? Sokat kell futni?-nevettem.
-Dehogy is! Induljunk inkább.-mondta, majd szinte elkezdett sprintelni.
-Kis butus! Minél gyorsabban fut, annál hamarabb fog elfáradni!-mormogtam magamban. Bekapcsoltam a zenét a telefonomon és elindultam én is kocogva. Mire odaértem a Tóparthoz elkapott a nevetés, ugyan is már a földön hempergett a levegőért kapkodva.
-Hihi!-kuncogtam.
-Mi ilyen vicces?-nézett fel rám.
-Te!-továbbra is nevettem.-Olyan gyorsan kezdtél el futni, mint akit kergetnék.
-Hát úgy gondoltam, minél hamarabb végzek, annál több időt tudok, majd veled beszélgetni.-pirult el.
-Én Rugbyzek.-pirultam el.
-Tudtommal Londonban nincs Rugby.
-De én Madridnál játszok.
-És hogyan jutsz el a meccsekre?
-Nyaranta vannak a meccsek. Idén Franciaországban lesz megrendezve az összes így a nagymamámnál töltöm a nyarat.
-Kár... mindjárt itt a nyár és mégcsak most ismertelek meg.
-Nyugi csak egy hónapot leszek ott.
-Akkor jó. Amúgy... van barátod?
-Jelenleg nincs, de nem is szeretnék egy hamar...miért kérded?
-Mert egyszer láttam egy képet, amin te meg egy szürke hajú srác ölelkeztek.
-Ő Lisander. Az exem.-adtam választ.
Ez furcsa... amikor Lisander re gondoltam ebben a hónapban, mindig elkapott a sírhatnék, de most nem... mintha... nem is lett volna köztünk semmi.
-Kristen, valami baj van?-nézett rám aggodalmasan Alex.
-Nem, nincs! Csak valami furcsa érzésem támadt.
-És ez a furcsa érzés jó, vagy rossz?
-Jó!-nevettem el magam.
-Annak örülök.-nevetett ő is velem.
-Ha már témánál vagyunk... neked van barátnőd?
-Nincs. Be kell vallanom, hogy nekem még soha nem volt barátnőm. De nem is baj.-nevetett.
-Hogy-hogy?-döbbentem le.
-Hát... az összes lány akit ismerek, vagy csak a pénzemért van velem jóban, vagy csak azért lóg velem, hogy menők lehessenek.
-Értem. És szerinted én is olyan vagyok?-néztem rá kutyus szemekkel.
-Dehogy! Te csak egyszerűen barátkozni akarsz és nincsen senkivel szemben sem hátsó szándékod!-nevetett.
-Akkor jó.-kapcsolódtam be a nevetésbe.
-Megjöttem!-kiáltott Josh.
Kiszaladtam és befogtam a száját.
-Csssssst! Alszanak.-vágtam fejbe.
-Auuuuuu... ezt mért kaptam?-dörzsölte meg az érintett pontot.
-Mert több okom is van rá! És most szépen ki jössz velem az udvarra.
-Ok.
Kihúztam az udvarra ahol becsaptam magam után az ajtót és adtam neki egy akkora pofont, hogy egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát.
-Mit kotyogtál te mégis ki Castielnek?????!!!?!!
-Te ezt meg honnan tudod?
-Onnan, hogy egész hónapban irogatott, hogy miért voltam kómában négy évvel ezelőtt...!-üvöltöttem vele.
-Bocs! Véletlen volt.
-És a második indok is jön! Mióta cigizel??????-gördült le az arcomon egy forró könnycsepp.
-Amióta kómában voltál.-hajtotta le a fejét szégyenében.
-De miért Josh? Miért?-suttogtam.
-Sajnálom...
-És én még felnéztem rád...-néztem rá megvetően, majd otthagytam.
-Kristen...
-Hagyj békén Josh!-mondtam halkan.
-Hová mész Kristen?-kérdezte Alex.
-El itthonról. Mindeg, hogy merre csak nem bírok a hazugokkal egy légkörben lenni.-mondtam, majd kirohantam a házból.
Elővettem a telefont és írtam egy sms-t Lisander-nek, hogy jöjjön ki a parkba, mert szeretnék vele beszélni. Pár másodperccél később jött a válasz.
*Miről?
*Nem telefon téma.- adtam választ.
*Ok. Öt perc és vagyok a hídnál.
Vissza csúsztattam a telefonon a zsebembe és oda sétáltam a hídhoz. Pár percel később meg is érkezett a várt személy.
-Szia.-köszöntem neki.
-Szia. Miről szeretnél velem beszélni?
-Megbocsáttok neked a múltkori esetért.-mondtam a földet vizslatva.
-Akkor minden a régi? Vagyis... te és én... újra?-reménykedett.
-Nem. Nem fogok veled újra összejöni. De rájöttem arra, hogy jobb úgy az egész helyzet, hogy nem haragszunk egymásra.-ültem fel a híd korlátjára.
-Akkor szent a béke?
-Igen és szeretném, ha minden olyan legyen, mint amikor még nem voltunk együtt.-néztem a két szemébe.
-Azt akarod, hogy minden legyen úgy ahogy négy hónappal ezelőtt volt?-értetlenkedett.
-Igen. Baj?
-Nem, csak furcsa lesz.-hajtotta le a fejét.
-Szupi!-ugrottam a nyakába.
-Holnap elkísérhetlek akkor reggel a suliba?-vakarta meg zavarában a tarkóját.
-Öhm... persze.-pirultam el.
Amint kimondtam a választ, jött egy sms-em Castiel-től.
*Szia. Tudnánk beszélni?
*Szia. Itt vagyok a parkban a hídnál. Ha akarsz, akkor gyere ide.
*Ok. 10 perc és ott vagyok. :)
-Lisander. Nem zavar, hogyha idejön Cass?-rebegtettem a szempilláimat.
-Nem zavar.-mosolygott továbbra is.
-Köszi.-villantottam felé egy ezer wattos mosolyt.-És... hogy vagytok Deborahval?
-Sehogy. Rájöttem, hogy nagy hibát követtem el, azzal, hogy megcsaltalak és, hogy vele. Na meg persze arra is, hogy egy barom vagyok...-hajtotta le a fejét. Válaszul csak megöleltem és a vállába mormogtam a mondandóm.
-Nem haragszom rád Lis. Csak rosszul esett és azon rágódtam ez alatt az egy hónap alatt, hogy hol rontottam el a három hónapban, hogy ezt érdemeltem.-istenem, hogy milyen jól esik az ölelése.
-Te? Te rontottad el?-nevettett és szorosabban ölelt.-Te sehol!
-De...