-Megöltem... miattam halt meg! És Kristen is miattam van ilyen állapotban.-tört el a mécses.
-Gyere! Elmegyünk az irodámba és ott tudunk beszélni a dolgokról.
-Inkább szeretnék hazamenni. Nem baj?-töröltem meg az arcom.
-Akkor hazaviszlek. Úgyis végeztem mára.
-Köszönöm Linda néni.-eröltettem mosolyt az arcomra. Kimentünk és beszálltunk Linda néni autójába, majd elindultunk hozzám. Egy szó sem jött ki út közben a számon, pedig ki akartam önteni a lelkem. Amikor a ház elé értünk megköszöntem, hogy hazahozott, majd megindultam a ház felé.
-Castiel, várj!-kiáltott utánam Linda néni.-Bármi van, az én ajtóm mindig nyitva áll előtted. Olyan vagy, mintha a saját fiam lennél.-kacsintott rám.
-Köszönöm.-ennyit tudtam csak mondani. Az ajtó előtt megtorpantam, mert a ma délután jutott eszembe, amikor összeesett Kristen. Bementem a házba és a fürdö felé vettem az irányt. Elmentem a konyha előtt és apa észre vett.
-Jó estét fiatal úr! Tisztában vagy az idővel?-emelte fel a hangját.
-Szia apa.-köszöntem.
-Hol voltál?
-Josh-nál. Utána meg a kórházban és Linda néni hozott haza.
-Kit vertél szét?
-Senkit. Josh húga kórházban van és nála voltam.
-Ma felhívott az igazgatónő, hogy verekszel és lógsz a suliból. Mire véljem ezt?
-Apa...
-Semmi apa! Mit képzelsz magadról? Szégyent hozol a családra! Mért nem tudsz olyan lenni mint a bátyád?-kiabált velem.
-Öntelt arogáns hólyag? Aki csak azért van eggyütt egy csajjal, hogy megfektesse?
-Nem ő miatta halt meg anyád! Amióta összejöttél azzal a Emilie-vel, azóta vagy ilyen.
-Anyát ne keverd bele ebbe a dologba! Emilie meg csak azért kellett, hogy ne csúfoljanak az általánosban! Nem Emilie tett ilyenné, hanem te! Soha nem voltam neked elég jó! Mindig Bruce volt a király a családban. Velem, csak anya foglalkozott! Nyolc éven keresztül kitűnő tanuló és az iskola legjobbja voltam, de neked ez soha nem volt elég! Mindig többet akartál! Szerinted én vagyok a család fekete báránya, csak azért, mert félsz bevallani magadnak azt a tényt, hogy rossz apa vagy!
-Takarodj a szobádba!-üvöltött velem.
-Megyek, de ezen gongolkozz el! És majd rájössz! Miattad lettem az aki most vagyok. Miattad halt meg anyu...-néztem rá megvetően, majd felmentem a szobámba. Kivettem a szekrényből egy törölközöt és elmentem lezuhanyozni. Megnyitottam a hidegvizet és beálltam alá, de egyből ki is ugrottam, mert jég hideg volt, ezért megnyitottam a meleget és beállítottam úgy, hogy ne legyen nagyon meleg, de hideg se. Pont kiszálltam a zuhanyzóból, amikor nyitódott az ajtó.
-Hali öcsi!-csukta be maga után az ajtót Bruce.
-Bruce!-kaptam magam elé a törölközőt.
-Nem most látlak először egy szál farokban.-nevetett fel.
-Kopogni luxus? Vagy apához is így szoktál bemenni?-háborodtam fel.
-Nyugi! Kopogtam, csak nem válaszoltál.
-Mit akarsz?
-Azt, hogy ne legyeskedj Zafir körül! Ő az enyém!-nézett rám szúrós szemekkel.
-Te nem vagy komplett! Nekem nem Zafir kell, hanem a húga!
-Amúgy mi van apával?
-Kérdezd meg tőle! Amíg rá nem jön a dolgokra és nem kér bocsánatot, addig nem szólok hozzá és nem is fogok vele foglalkozni. És most szeretném ha negfordulnál és kimennél a fürdőmből!-mondtam neki ridegen.
-Ok. Jó éjt.
-Viszont.
Megtörölköztem és boxerben lefeküdtem aludni, ami nem lett valami sikeres. Négy órányi forgolódás után úgy döntöttem megnézem a régi képeket. Odasétáltam az íróasztalomhoz és a legalsó fiókból elő kerestem a széf kulcsát, ahol a családi fotók voltak. Leosontam a nappaliba. Kinyitottam a széfet és kivettem egy dobozt belőle. Vissza zártam és a dobozzal együtt visszamentem a szobámba. Kinyitottam a dobozt és megláttam anya kedvenc képét rólam és Bruce-ról. Kivettem a dobozból és megnéztem mi van a hátuljára írva.
"Imádott fiaim: Bruce és Castiel <3 2000. 06. 20."
Az utána lévő képen az egyik évkönyvéből volt kivágva anya fotója. A többit már meg se néztem, mert elkapott a sírás. Tudom nem néznék ki belőlem az emberek, hogy szoktam sírni, de a látszat néha csal. Keménynek mutatom magamat, de bellül egy roncs vagyok. Elvesztettem az anyámat tizenöt évesen és az apám mindig is gyűlölt... ki nem lenne ilyen állapotban az én helyzetemben? Egyszerű a válasz: senki! Kristen is így van, csak ő más okok miatt. Nagyon aggaszt, hogy nem bízik meg bennem. Kivettem a két képet és visszavittem a dobozt a széfbe. Az anyás képet beleraktam a tolltartómba a Bruce-al való közös képet pedig kiraktam az íróasztalomra. Megírtam a házim, megtanultan és bepakoltam mára ugyanis már reggel fél hat volt. Felöltöztem, fogat mostam elő vettem Démon pórázát és kivittem a parkba sétálni. Nem aludtam húszonnégy órája és nem vagyok eggyeltalán fáradt. Tele vagyok energiával. Játszottam fél órát kint Démonnal, majd haza indultam, mikor találkoztam Lisander-el.
-Helló Cass.
-Hali. Ha Kristen-hez mész akkor mehetsz is egyenesen a gimibe, mert ma nem jön suliba.
-Hogy érted ezt?
-Úgy, hogy beteg.
-Köszi. Akkor szia.
-Szia.
Hazamentem, megetettem Démont, én is ettem reggelit, összeszedtem a tízóraimat és a táskámat, felvettem a dzsekinet és a cipőmet, majd elindultam a gimibe. Tíz perccel később már a gimi kapujában áltam. Nincs kedvem itt lenni, de muszály. Tegnap megfogadtam, hogy visszahozom a régi Castielt. Suli után visszafestem a hajamat az eredeti színére, leszokok a cigiről, jó tanuló leszek és nem szólok be a tanároknak sem ok nélkül, figyelek az órán és nem szekálom a lúzereket. Ha jobban belegondolok nagyon nehéz lesz, de mindent Kristen-ért és anyuért teszek.
Mire észbe kaptam, már az osztályban a helyemen ültem és előkészültem az első órára, ami matek lesz. Lassan elkezdett megtelni a terem és be is csengettek. A csengő után pár perccel jött be a tanárnő is.
-Jó reggelt gyerekek. Mindent tegyetek el az asztalról, csak a tolltartó maradjon előttetek. Témazárót írtok. Összesen két oldal. Negyvenöt percetek van rá.-osztotta ki a dolgozatokat.-Óra indul... most!
Neki álltam a dolgozatnak. Mindig értettem a matekhoz, csak azt hittem, ha egyesre írom meg a dolgozatokat és felelek le, attól menőbb leszek, mint minden tantárgynál ezt tettem. Mindenki vakarta a fejét, hogy mit írjon, de ez nekem meg se kottyant. Mindenre tudtam a választ ezért hamar kész lettem vele. Nathaniel után én adtam be a leghamarabb a papírt, amit mindenki furcsállt. Elégedetten visszaültem a helyemre elővettem egy jegyzettömböt a táskámból és elkezdtem írni.
-Minden oké?-bökött oldalba Lis.
-Igen, de te hogy kerültél mellém? Óra van.-vontam össze a szemöldökömet.
-Már szünet van. Csak nagyon lefoglat az amit éppen csinálsz! Mit írsz?-mutatott a kezemben lévő tömbre.
-Dalt. Muszáj valamit produkálni, mert két hét múlva fellépés és még csak a dal sincs meg. Olvasd el!-nyújtottam felé a jegyzettömböt.
Kikapta a kezemből és elkezdte olvasni.
-Castiel... ez szuper! Csak még kell hozzá írni pár versszakot, csiszolgatni kell egy kicsit, dallamot kell hozzá komponálni, összegyakorolni és már kész is! Honnan jött a szöveg?
-Csak úgy spontán. Nem láttad Josht?
-Az előbb ment ki cigizni.
-Kösz haver.-rohantam ki az ajtón. Kisétáltam a gimi kapuig és ott találtam meg Josht.
-Hogy van?-kérdeztem köszönés helyett Kristen-ről Josht.
-Stabil az állapota. Kb. egy-két hét múlva magához fog térni.-szívott bele a cigijébe.-Te nem gyújtassz rá?-fújta ki a füstöt.
-Nem. Elhatároztam, hogy leszokok róla.-dobtam ki a közelben lévő szemetesbe a bontatlan doboz cigit, amit tegnap vettem.
-Ok. Mért mentél tegnap haza?
-Mert Bruce megfenyegetett, hogy, ha éjfélre nem érek haza akkor elmondja az összes lánynak a gimiben, hogy még szűz vagyok.
-Oké.
-Bocsi, de mennem kell.-mentem vissza a terembe. Leültem a helyemre és előkészültem rajzra. Míg vártuk a tanárt, hogy bejöjjön, mindenki ugrált a padokon, firkált alkoholos filccel a táblára és ordibált. Kivéve Nathaniel, Viola és én. Nathaniel a DÖK-ös papírokat böngészte, Viola zenét hallgatva rajzolgatott, én pedig elővettem a rajztömbbömből egy rajzlapot és elkezdtem rajzolni.
-Castiel! Mivel buzdítottad fel az osztályt-rángatott a tanár úr fel a székemből.
-Tanár úr! Én semmivel. Ha nem hisz nekem, kérdezze meg Nathanielt vagy Violát!-néztem a szemébe.
-Nem hiszek neked! Nem kérdezek meg senkit! Az egész osztál itt marad ma utolsó óra után!-ordibált a tanár. Annyira felidegesített ezzel, hogy kirohantam a táblához és túlüvöltve mindenkit elkezdtem a mondandómat.
-Mindenki fogja be a száját és takarodjon a helyére! Elegem van belőletek! Ma délután miattatok marad itt büntetésben az egész rohadt osztály! A tanár úr engem vádol avval, hogy káosz van az osztályban! Annyira elvagytok szállva, hogy három hónap múlva vége a sulinak, hogy észre sem veszitek, hogy az egyik osztálytársatok kórházban van és éppen kómában fekszik!! Nathaniel-nek, Viola-nak és nekem is van jobb dolgom ma délután, mint itt bent rohadni az egész k*rva bagázs miatt! Ha nem vennétek észre, mi is várjuk a nyarat, de mi nem örjöngünk miatta! K*rvára lesz*rom, hogy mennyire fel vagytok pörögve, de ezt a három hónapot bírjátok már ki! Emberek vagytok és nem gorillák!! Akkor viselkedjetek emberhez méltóan és hagyjátok, hogy a tanárok megtarthassák nyugalomban az óráikat!!!-üvöltöttem a dühtől forrongva.-Végeztem tanár úr.-fordultam a tanár felé, majd megindultam a helyemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése