13.rész-"Megőrültem"

Kimentünk a házból le az autóhoz, előkerestem a zsebemből a sluszkulcsot, bekötöttem Frederick-et, beszálltunk Josh-al a kocsiba, beindítottam a motort és elindultunk a kórházba. Éppen leállítottam a motort, amikor megszólalt Josh telefonja.
~Szia Magie néni!...Nem. Már itt vagyunk a kórház előtt!...Oké fent találkozunk. Szia.-tette le a telefont.
-Mivan?-néztem rá rosszallóan.
-Menjünk fel! Magie néniék indulni akarnak haza. Azt mondta vigyük fel magunkal Fred-et, ők pedig hazaviszik őt.
-Akkor induljuk!-mondtam, majd elindultam Kristen kórterméhez.
Amint a szoba elé értem, elkezdtem szédülni és foltokban láttam. "Mi a csoda van velem? Forog velem a föld." Mondtam magamban. Neki támaszkodtam a falnak mielőtt felnyaltam volna a padlót. A szédülés abba maradt, de a látásom még mindig nem tisztult ki. Behunytam a szemem és elszámoltam tízig. A tíz után kinyitottam a szemem és kitisztult a látásom is. Ellöktem magam a faltól, bekopogtam az ajtón, majd benyitottam a hátam mögött Josh-al és Frederick-el.
-Jó napot!-köszöntem.
-Sziasztok! Ő kicsoda Joshua?-kérdezte Bred bácsi.
-Castiel! Csak elvolt a fodrásznál és felvette a szemüvegét.-nevetett Josh.
-Értek mindent. Joshua, Amanda holnap után hazajön! A te szobádat fogják megkapni Sat-el. Kérlek addigra minden olyan dolgot rakj el... értve vagyok?!-állt fel az ágy melletti székről Bred bácsi.
-Igen.-válaszolt lehajtott fejjel.
-Remek! Akkor mi megyünk is. Sziasztok!-köszöntek el tőlünk majd elmentek.
-Miféle "olyan" dolgok?-rajzoltam a levegőbe idéző jeleket.
-Kristen-ről van egy csomó képem mikor először volt kórházban... meg régi családi fotók, amikor még minden normális volt... meg egy csomó augusztusi kép rólam és Kristen-ről.-ült le az ablak mellé.
-Először?-döbbentem meg.-Hányszor volt bent?
-Hát... először négy éve, utána két évvel ezelőtt, akkor derült ki a diabétesze, meg most. Szóval a születésünkön kívül háromszor.-gördült le egy könnycsepp az arcán.
-Értem.-mondtam kifelé bámulva az ablakon.  Láttam, hogy milyen rossz Josh-nak erről beszélnie ezért nem is kérdeztem többet. Csak álltam és bámultam kifelé az ablakon. Tavasz van. A madarak csiripelnek, nyílnak a virágok, röpködnek a lepkék... annyira imádom a tavaszt. Nincs farkas ordító hideg, se trópusi meleg. Ilyenkor igyekszem sok időt a szabadban tölteni, főleg Démon-nal játszani a parkban. Démont még a nagyszüleimtől kaptam tizenhárom évesen. Mindig egy házi állatért könyörögtem apának, de sosem kaptam és a nagyszüleim a tizenharmadik szülinapomra megajándékoztak Démon-nal.
-Hé' Cass!-törte meg a csandet Josh.-Hogyan halt meg az anyukád?
-Öngyilkos lett a viselkedésem miatt... nem akartam, hogy így végződjön! Nem is tudod mennyire szenvedek miatta... annyira sajnálom a történteket és ha tehetném, visszamennék az időben, csak azért, hogy  ne így végződjön... és most... most megint miattam van ez az egész! Utálom magam.
-Nyugi Cass! Én nem hibáztatlak... én is ugyan úgy ludas vagyok a dolgokban mint te! Sőt... inkább tehetek én róla, mint te!
-De ha...-nyeltem egyet.-Ha meghal akkor...-itt telt be a pohár Josh-nál.
-Elég! Nem fog meghalni! Erős lány Kristen! Ha visszatért a négy évvel ezelőtti halála után, akkor egy kómába sem fog belehalni! Három napot küzdöttek az életéért és mikor feladták, felerősödtek az életjelei!! Túlélte! Nem most fog meghalni és nem ebben!! Téma lezárva!-üvöltött kínjában.-Óh húgi... tarts ki kérlek! Erős vagy! Túl éled ugyan úgy, mint amikor apa megölt. Ne hagyj itt... kérlek ne hagyj itt Kristen!!!-borult rá az ágyra és elkezdett zokogni.
-Minden rendben? Kiabálást hallottam.-nyitott be egy ápoló nő.
-Öhm... persze. Minden rendben!-fordultam a lány felé és letöröltem egy könnycseppet ami idő közben előbukkant.
-Tudják... a fiúk szerint szégyen a sírás, de sokszor hasznos!-kacsintott rám a lány. Nem lehet nálam idősebb két évvel. Tíz perc hallgatás után én törtem meg a csendet.
-Lemegyek a büfébe kajáért meg kávéért. Te kérsz valamit?
-Egy vizet. Köszi.
-Majd jövök!-csuktam be magammögött az ajtót. Lementem a büfébe, kivettem a hűtőből egy palack ásványvizet és köfülnéztem a péksütiknél.
-Castiel? Te vagy az?-hallottam meg hátulról egy ismerős hangot, amire hátrafordultam. Bárcsak ne tettem volna... mert akit láttam az kész lehetetlenség.
-Képzelődöm. Biztos csak képzelődöm. Ez lehetetlen, hisz meghaltál!! Láttam amint meghaltál és eltemetnek... ez lehetetlenség!!! Csak álmodom!
-Nem képzelődsz... muszály volt elhitetni az emberekkel kis fiam, hogy meghaltam. Miattatok csináltam. Meg akartalak védeni titeket.
-Mitől? Mitől akartatál megvédeni minket?-fordítottam neki hátat és kiválasztottam egy péksütit. Oda sétáltam a kasszához és fizettem, majd elhagytam a büfét, mit sem törődve az előbb történtekkel. Felvittem a vizet Josh-nak, majd összeszedtem a cuccaimat, elköszöntem Josh-tól és lementem a kocsihoz. Kinyitottam a csomagtartót és elkezdtem keresni Bruce tartalék cigijét. Amint megtaláltam rá is gyújtottam. Tudom... megfogadtam, hogy leszokok a cigiről, de ez vészhelyzet volt. Mostmár hivatalos... megőrültem! Lecsuktam a csomagtartót és be akrtam szálni a kocsiba amikor megint elkezdtem képzelődni.
-Kis fiam... kérlek hallgass meg!
-Ugyan mit anyu? Három éve meghaltál! Hogy kerülsz akkor ide? Nincs rá magyarázat... csak az, hogy megőrültem!
-Nem őrűltél meg! Nem haltam meg! Muszály volt, hogy azt higgyétek, hogy meghaltam, mert apád meg akart őletni az embereivel.
-Nagyon megvédtél minket! Bruce belépett a maffiába, én pedig depressziós lettem, mert azt hittem, miattam lettél öngyilkos! Apa utál és engem vádol azzal, hogy öngyilkos lettél!! Bruce meg csak röhög amikor apa lecsesz valamiért! Bruce egy erőszakos pedofil, és mindig megfenyeget! Mindent elrontottál azzal, amivel te "megakartál védeni minket"!-ordítottam mérgemben.-Viszlát!-száltam be a kocsiba elindítottam a motort és hazamentem. Bevágtam magam után az ajtót, odamentem az italos szekrényhez, kivettem belőle egy üveg Whiskyt, leültem és elkezdtem inni. A sírást nem volt energiám visszafolytani. Csak sírtam és részegre ittam magam.
Ding-Dong-hallottam meg a csengőt. Felálltam a kanapéról és a félig üres Whiskys üveggel a kezemben nyitottam ajtót.
-Szia Castiel! Te jó ég... mennyit ittál?
-Hali Deb! Kb. ennyit!-mutattam fel az üveget az ajtónak támaszkodva.-Gyere be!-indultam vissza a kanapéhoz.
-Mi történt?
-Anyám!
-Dehát ö...
-Nem! Nem halt meg. Ma találkoztam vele. Először nem akartam hinni a szememnek ezért nem is törődtem vele.
-Én ezt akkor sem értem!
-Beadott magának egy olyan szert gondolom ami egy időre leállította a szívét és miután mindenki eltűnt a temetőből kiásták és visszatemették az üres koporsót... azt mondta, hogy meg akart minket védeni... ahelyett, hogy megvédett volna, inkább tönkretett minket! Nézz rám Deborah! Egy idegroncs vagyok! És talán megint depressziós leszek! Bruce meg... ő meg kilép a maffiából és apa megöleti, mert bárkinek elmondhatja az ott hallott dolgokat! Aliott és Huan... ök meg felsem tudják fogni a helyzetet... Aliott még talán, de nem tudom, hogy fog rá reagálni. Elkezd drogozni vagy valami ilyesmi!
-Nyugi Cass! Tedd le az az üveget és pihend ki magad! Holnap jobb lesz.-vette el tőlem a Whiskyt.
-Először is: add vissza! Másodszor pedig: miért is jöttél?-vettem vissza tőle az előbb elvett üveget.
-Megbeszélni a novemberi reakciódat rám.
-Mit kell ezen megbeszélni?
Te vagy az a személy aki összetörte a szívemet, nem Kristen!
-Dehát... nem szándékosan volt Cass! Roger mondta, hogy jobb lenne nekem nélküled.
-És azt is Roger mondta, hogy kezdjél ki az akkori legjobb haverommal?!
-De hát ő mászott rám Cass!!! Mért nem hiszel nekem??
-Mert egy undok, álnok kis dög vagy! Mindig csak a saját érdekeidet veszed figyelembe! Ez most is így van.
-Hogy érted ezt?
-Úgy, hogy Kristent és Lisandert is te szedted szét! Miattad nem jöttek össze Nathaniel és Melody, miattad lett olyan Amber, amilyen most! Mért csinálod ezt?!-kezdtem el kiabálni.
-Mert rád mászott az a kis ribanc! Mert valamivel el kellett terelnem annak a strébernek a figyelmét, hogy ne tudjon hozzád futni árulkodni...-rácsapott a homlokára-A francba! Most árultam el magam!
-Igaza volt Nat-nak? Te másztál rá?!-akadtam ki.-Takarodj a házamból!! És soha többet nem akarlak látni! Még a gimiben sem! Kristen-ről pedig szálj le, vagy megbánod!-toltam ki a házból, majd bezártam az ajtót.

-Holnap délután nem lesz bent a tanáriban egy tanár sem, úgyhogy szabad utam lesz. Amint végeztem, megcsörgetlek és onnan kb. húsz percet számíts, hogy ideérek. Lehet, hogy nehezen tudod majd elolvasni, mert kézzel írott. Majd csengetek ha itt vagyok a ház előtt. Egy sárga borítékban adom majd oda. Figyelj, hogy úgy vidd fel a szobádba, hogy senki ne vegye észre.
-Rendben. Ennyi?
-Igen. Na, de én megyek mert apám megfojt, ha nem érek haza vacsorára. Akkor holnap találkozunk. Szia!
-Akkor holnap!
Nem akarok nyomozni utána, de muszály... semmit sem mond el magáról... mintha, szégyellné a múltját. De miért? Inkább befelyezem mára a gondolkodást és kijózanodom.