8.rész-Emlékek kontra érzések

-Oda, ahová te nem jössz!-vágta rá Kim.
-Miért is?
-Mert tudtunkkal te nem vagy lány... vagy mégis? Lisa, Dake fiú vagy lány?-kiabált oda Rosa.
-Fiú!-hangzott a válasz.
-Osztály vigyázz!-kiáltott Mr. Anderson.-Egészségetekre! Viszont látásra Pénteken!
Bementünk átöltözni, majd mindenki haza felé vette az irányt. Amint kiléptem a gimi kapuján, az a fiú állt  egész tesin figyeltem.
-Szia.-köszönt rám. Az izgalomtól hirtelen köpni-nyelni sem tudtam.
-Öhm... szia.
-Szereted a tesit?
-Nem a tesit, hanem sportolni. A kettő nem egy és ugyan az.
-Hogy bírtad lefutni tíz perc alatt a húsz kört?
-Húsz perc alatt öt km-t szoktam lefutni.
-Egyszer elmehetnénk ketten futni. Mit szólsz hozzá?
-Hát... öhm... rendben.
-Amúgy Alex Feldman vagyok.-mutatkozott be.
-Kristen Thomson.
-Csá Alex!-kiáltott oda Josh.
-Cső Joshi!
-Mivan hever? Csajozol?
-Joshi!! Hihi. Kedves bátyuskám! Mióta vagy te Joshi?-kérdeztem a hasamat fogva a röhögéstől.
-Inkább menjünk tesó!
-Ácsi! Ti... testvérek vagytok? És én ezt mért nem tudtam?-akadt ki Alex.
-Ikrek és, mert soha nem kérdezted!-mondta Josh. Csörgött a telefonom, így ott hagytam a fiúkat beszélgetni én pedig felvettem a telefont.
-Kristen. Tessék!
-Jónapot ön Kristen Thomson?-szólt bele egy mély hang a telefonba.
-Jónapot. Igen én vagyok.
-Dr.Skot Hamylton vagyok a városi kórházból. Szeretném ha bejönne a kórházba, mert Leight Wheit felébredt a kómából és magát szeretné látni.
-Rendben. Fél óra múlva ott vagyok. Viszont látásra.-tettem le a telefont, majd vissza mentem a fiúkhoz.
-Josh, én majd csak este megyek haza.
-Miért csak este? Mért nem most?-kérdezte meglepetten.
-Mert be kell mennem a kórházba.
-Már megint minek? Nem volt elég az a négy év?
-Nyugi van tesó! Látogatni megyek.
-Ok. Este talizunk.
Elköszöntem a fiúktól, majd elindultam a kórház felé. Ahogy mondtam a doktor úrnak,  fél óra múlva már a kórházban voltam. Felmentem az osztályra,  ahol Leight volt, oda sétáltam a kórterméhez, majd kopogtam.
-Gyere!-hallottam meg a hangját. Bementem.
-Szia te sebesült divat diktátor.-nevettem.
-Szia Kristen. Örülök, hogy látlak.-nevetett ő is.
-Hogy vagy?-ültem le az ágya mellett lévő székre.
-Azt nem mondom, hogy jól, de azt sem, hogy rosszul.-mosolygott.
-Örülök neki.
-És te, hogy vagy?
-Voltam már jobban is.-komolyodtam el.
-Jut eszembe! Miért sírtál tegnap?
-Semmi komoly. Ne foglalkozz vele.
-Mi a baj?
-Semmi, csak... ahj. Úgyis el kell mondanom... Az öcséd.
-Mit csinált?
-Megcsalt Leight, megcsalt!
-Kerüljek ki ebből a kócerájból. Nem éli túl azt a napot! -erősödött fel a hangja.
-Mindig velem történnek meg az ilyenek... mért kellett visszahozniuk az életbe? Mért nem hagyták, hogy spricceljen tovább a nyakamból a vér?????-gondolkodtam hangosan.
-T...t...t...tessék? Meghalni? Vér? Mikor?-döbbent le.
-Nem érdekes! Családi problémák voltak, aminek én ittam meg a levét...-húztam fel a térdemet.
-Ölelést?
-Kérek...-öleltem meg.
-Csak, hogy tudd... nekem mindig te leszel a sógornőm!-hangsúlyozta a mindig szót.
-Köszi! Nem baj, ha én most hazamegyek?
-Dehogyis baj. Úgyis pihennem kell az orvos szerint.-erőltetett egy fél mosolyt az arcára.
-Akkor szia.
-Szia.
Hívtam egy taxit, mivel eléggé későre járt. Nagyon fáradt voltam, így lassan álomba zuhantam a taxiban.
♡Alex szemszög♡
-Ding-dong!-szólalt meg a csengő.
-Kinyitnád Alex?-kérdezte Josh.
-Megyek.-válaszoltam. Kinyitottam az ajtót és egy pasas állt előtte az alvó Kristennel karjaiban.
-Jó estét! A hölgy ezt a címet mondta, de idő közben elaludt a taxiban.
-Jó estét! Köszönöm, hogy felhozta. Innen át veszem. Mennyi lesz?
-3 font.
-Parancsoljon. Mégegyszer köszönöm. Jó éjszakát!-csuktam be az ajtót. Felsétáltam a lépcsőn egyenesen Josh szobája felé, mivel nem tudtam melyik szoba Kristen-é.
-Joshi! Meghozták a húgodat.
-Ki?
-Egy taxis.
-A mellettünk lévő szoba az övé. Bevinnéd?
-Ja. Mindjárt itt vagyok.
Átvittem Kristent a szobájába, majd kiindultam a szobából. Amint az ajtón kiléptem volna megpillantottam két képet az íróasztalán lefeléfordítva. Az egyiken egy szöveg állt:"Örökké szeretni foglak! <3" Látszott az íráson, hogy fiú írta, ezért megfordítottam a képet. Egy szürke hajú, viktoriánus ruhát viselő, felemás szemű srác és Kristen volt rajta. A másik képet is megfordítottam. Azon rajta volt Josh, Kristen, és két lány és gondolom a szüleik. A hátuljára pedig az volt írva, hogy "A régi családom, mikor még apa normális volt... :'(" Kristen elkezdett forgolódni, így kimentem a szobából.
-Alex!-kiabált Josh.
-Ne kiabálj!-szisszentem rá.-Mivan?
-Nem alszol itt?
-Mért is ne?!
-Ok.
Egy-két órát még játszottunk, majd nyugovóra tértünk.
-Áááááá...!-riadtunk fel egy sikításra.
-Kristen!-kiáltott fel Josh és átrohant az ikertesójához.
Követtem őt. Mikor bementünk a zokogástól remegő Kristent láttam meg.
-Megint?-kérdezte tőle vendéglátóm.
-Miért nem tudok túl tenni rajta?
-Még csak három nap telt el.
-De akkor is.
-Miről van szó?-kapkodtam a fejem köztük.
-Majd elmagyarázom.-mondta Josh
-Ma is itt aludjak?
-Nem baj Alex?
-Nem baj.-feleltem mosolyogva.-Akkor jó éjszakát!
-Neked is!
Bevonultam Josh szobájába, és visszaaludtam. Reggel Josh ébresztője keltett fel. Nagynehezen kikászálódtam az ágyból, amikor berobbant a szobába az emlegetett szamár.
-Miért sikított éjjel a húgod?
-A volt barátja megcsalta őt és azzal a pillanattal vannak neki rémálmai, mikor rajta kapja őket.
-Az a szürke hajú hapek?
-Honnan tudod?
-Tegnap este, mikor bevittem a szobájába megláttam egy képet róluk.
-De az a pláne, hogy szegény nagyon szereti őt!
-Ennyire?
-Aznap rosszabb volt, aznap éjjel félóránként felriadt.
-Szegény...
-De hála az égnek kezd túl lenni rajta. Plusz, Castiel segít neki.
-Amúgy, nem fogsz elkésni?
-Hú... basszus! Teljesen megfeledkeztem... kösz, hogy szólsz.-futott ki a szobából Josh.
-Én elmentem. Majd még ütközünk. Csá!-köszöntem el tőle.
-Cső!-intett ki a fürdőből.
♡Kristen szemszög♡
-Húgi! El fogunk késni!-keltett fel Josh.
-Csak te!
-Mért is?
-Mert én ma nem megyek suliba.
-Akkor szia.
-Szia.
Kikászálódtam az ágyamból és megcéloztam a fürdőt.
Kifésültem a hajam, fogat mostam, majd lementem pizsiben reggelizni.
-Sziasztok.-köszöntem kereszt szüleimnek és az öcsémnek.
-Szia kicsim, mikor indulunk?-kérdezte Magie néni miközben elémrakott egy tál szalonnát kisütve.
-Nyamii!-dörzsöltem meg a hasam-Ezt megeszem, felmegyel átöltözni és már mehetünk is.
-Hova megyünk?-kérdezte Frederick értetlenül.
-Kirándulni!-nevetett fel Bred bácsi.
-Jupiii!-kiáltott fel.
Én közben végeztem a szalonnámmal, így felmentem átöltözni. Felrobogtam a szobámba. Kivettem a szekrényemből egy kényelmes cicanadrágot és egy pólót, amit felvettem. Kikaptam a túra hátizsákomat és belepakoltam egy váltózoknit és egy váltócipőt. A telefonomért nyúltam az íróasztalnál és megláttam a Lisander-rel való közös fotónkat. A láttára elkapott a sírógörcs és elkezdtem sírni. Össze vagyok omolva. Mért nem tudom magam jóltenni rajta? Lehet, hogy azért, mert ebben a városban minden rá emlékeztet?
Elég! Nyári szünetben elmegyek a nagyihoz Franciaországba. Ott talán elfelejtem azt, hogy mit érzek iránta.
-Kristen kész vagy már?-kérdezte Bred bácsi.
-Igen.-szipogtam, majd lementem.
-Te sírtál?-kérdezte Magie néni.
-Ne... igen. De mostmár jobban vagyok. Mehetünk?
-Igen.-felelte Bred bácsi. Beültünk mind a négyen a kocsiba és most kivételesen megkaptam a kocsikulcsot, hogy vezessek én.
-Hová megyünk kirándulni?-fordultam hátra Frederickhez.
-A völgybe!-ugrándozott.
-Mindenki kész?
-Igen is kapitány!-kiáltott fel Bred bácsi, miután bekötötte Fredericket.
-Hangosabban!-kiáltottam el magam.
-Igen is kapitány!-röhögött mellettem kereszt anyu.
-Hóóó...-indultam el a kocsival. Egész úton énekeltünk és nevettünk Fred ovis sztorijain.
-Na és van valaki aki tetszik neked az ovis lányok közül?-kérdeztem Fredet.
-Van. Shualan Johnsohn. Ő a legszebb lány az oviból!

7.rész-Érzések kavalkádja

Röpke két perc múlva már a plázában voltunk.
-Válassz egy boltot!-nézett rám Castiel.
Gyorsan végig pásztáztam szemeimmel a boltokat és az egyiknek a kirakatában megláttam egy gyönyorű szép zöld egybeszoknyát. Megragadtam Cass kezét és magammal rángattam a boltba. Odamentem az egyik eladónőhöz és mondtam neki, hogy fel szeretném próbálni. Kihozott a raktárból egy M-es méretet és én már szaladtam is vele a próbafülkébe, hogy felpróbáljam.
-Wow! Csini vagy csajszi!-esett hátra a székből.
-Köszi.-pirultam el.
-Megveszem neked. Öltözz vissza. A kasszánál várlak.-és ott hagyot.
Nem telt bele egy percbe és a kasszától távoztunk.
-Hogy hálálhatnám meg neked a ruhát?
-Azzal, hogy mindig mosolyogsz és ezt veszed fel a szülinapodon... na meg holnap.-bökött vállba, majd megölelt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól az ölelése, ezért szorosabban öleltem vissza neki. Az ő karjaiban biztonságban érzem magam, ellentétben Lisanderrel. Ajjj! Már megint rá gondolok! Utálom, hogy ez lett a vége... de mostantól nem érdekel mit csinál! Mostmár teljes szívemből gyűlölöm!(legalábbis azt hiszem)
-Éhes vagy?-jött a kérdés Castiel-től.
-Kicsit.
-Gyere! A vendégem vagy!-mosolygott, majd elhúzott az egyik kávézóba sütizni.
-Helló, mit hozhatok?-kérdezte a pincér.
-Két krémest! És egy Capuchinot!-felelt a fiú.
Két perc múlva meg is érkezett a rendelés és elkezdtünk enni.
-Amúgy milyen volt az este?-kérdezte pár perccel később Castiel.
-Nagyon jó! Köszönöm Castiel. Egy angyal vagy!-pusziltam meg az arcát amire ő elpirult.-Jajj bocs, inkább ördög ezzel az arc színnel!-kuncogtam.
-Köszönöm a bókot!-hajolt meg. Mikor befejeztük, elment rendezni a számlát, majd haza kísért. Mikor a kapunk elé értünk elbúcsúztunk és mindenki ment a maga útjára. Amint beértem a házba Bred bácsi egyből letámadott.
-Kisasszony! Te meg hol jártál?
-Jajj Keresztapa! Először elmentem a barátnőmhöz a kórházba utána meg találkozóm volt az egyik haverommal, de mintha nem mondta volna Josh.-forgattam a szemeimet.
-Áljunk csak meg! Nekem nem mondott senki semmit. Csak annyit tudok, hogy elvitted a kocsit kérés nélkül.-hányta a szememre.
-A kocsimat!! Az enyém, mivel anya vette a 17. szülinapomra csak ti elvettétek azzal az indokkal, hogy még túl kicsi vagyok hozzá.-hangsúlyoztam a kocsimat szót.
-Elég! Bred, te menj fel pihenni, Kristen, te meg mesélj a randiról.
-Nem randi csak egy közösen eltöltött este.-pirultam el.
-Aham... na mesélj!
-Hát... kaptam egy egybeszoknyát tőle és meghívott sütizni.
-Mutasd a szoknyát kiáltottak le Zafir és Sandra. Elmentem a szobámba, hogy felvegyem a szoknyát. Miután ezzel végeztem lementem a lányokhoz.
-Hú... valaki itt nagyon csini!-kiáltott fel Josh.
-Egyszerűen jó az ízlése. Tény, hogy nekem jobban állna!-irigykedett Zafir.
-Köszi, de ezt nem kapod meg!-néztem rá lekicsinylően.
-What?-nézett rám mindenki csodálkozva.
-Mivan?-mordultam rájuk.
-Ki vagy te? Kérem vissza azt a Kristent, aki az ilyeneken megsértődik és nem szól vissza senkinek!-szaladt fel Frederick a szobájába sírva.
-Azt a Kristent kitörölték tegnap reggel Fred!-szaladtam utána, hogy megvígasztaljam.
-Kop-kop? Bejöhetek tökmag?-nyitottam be a szobájába.
-Nem!
-Figyu! Elmékszel még Lisanderre?
-Igen.-szipogta.
-Tegnap összetörte a szívemet és elhatároztam, hogy megváltozok és nem leszek az a lány akibe ő beleszeretett. Ezzel szeretném őt elfelejteni. Ha szeretnéd akkor a családon bellül megmaradok a régi Kristen-nek. Okés öcsi?-borzoltam össze a haját.
-Ühüm.-ölelt meg szorosan.
-Megyek bocsánatot kérni keresztaputól.
-Oké.
Kimentem és a szomszéd szobába vezetett utam.
-Szia keresztapu... bocsánat az előbbiért, csak nem ez a legjobb napom az évben...-sütöttem le a szememet és egy könny cseppet éreztem legördülni az arcomon, ami a földön landolt.
-Jajj kicsikém! Semmi baj. Josh mindent elmesélt a tegnappal kapcsolatban és abszolút, de megértelek. Szerintem a kereszt anyád is így reagálna, ha megcsalnám a cég legnagyobb ribancával.-fogta meg a kezemet és magához húzott, hogy megöleljen.
-Köszönöm, hogy ti vagytok a kereszt szüleim. Köszönöm, hogy itt vagytok amikor szükségem van valakire. Köszönöm, hogy itt lakhatunk nálatok. Köszönök mindent! Nagyon szeretlek titeket kereszt apu!-zokogtam a karjaiban.
-Mi is szeretünk titeket kicsim!-puszilt homlokon.-Menj, zuhanyozz le, utána menj aludni. Ha szeretnéd holnap elmehetünk négyen kirándulni. Te, Magie néni, Frederick és én. Joshék meg itthon maradnának.-ajánlotta fel.
-Nem lehetne valamikor később?
-Amikor csak szeretnéd.
-Oké. Szia Bred bácsi, jó éjszakát.
-Neked is Kristen.
Elmentem lezuhanyozni utána pedig lefeküdtem aludni. Úgy tíz perc múlva sikerült is a tervem.
Reggel van. Egy idegen helyen ébredtem fel. Kiszálltam az ágyból és kimentem a szobából. Lementem a lépcsőn és Lisandert láttam csókolózni egy lánnyal, mire elsikítottam magam.
♡Josh szemszög♡
Arra riadtam fel, hogy az én kedves kishúgom sikít. Kipattantam az ágyból úgy ahogy voltam és átrohantam, hogy megnézzem mi az oka. Mikor berontottam az ajtón, Kristen sikítva forgolódott az ágyon.
-Kristen? Mi történt? Nincs semmi baj!-nyugtatgattam, mire felébredt, felült az ágyon, átölelt és zokogni kezdett a vállamon.
-Szörnyű volt Josh! Miért álmodom arról, ahogyan megcsal? Már másodszorra...-szipogta.
-Nyugi! Itt vagyok. Már nincs semmi baj.
-Ma is aludnál velem?-kérdezte rekedtes hangon.
-Persze.-adtam választ és befeküdtem mellé az ágyba.
Nem telt bele két percbe és már mind a ketten aludtunk.-Bip-Bip... csörgött az ikrem ébresztője, amire persze mind a ketten felébredtünk.
-Enyém a fürdő!-szaladt ki Kristen a szobából, én pedig visszamentem a szobámba felöltözni.
♡Kristen szemszög♡
-Enyém a fürdő!-rohantam ki az említett helységbe. Gyorsan lezuhanyoztam felvettem a ruhát amit Castiel-től kaptam, fogatmostam, összeszedtem a cuccaimat a táskámba és elindultunk Josh-al. Egész úton arról beszélgettünk, hogy vajon lesz-e itt is valami szalagavató a végzősöknek.? Miután elfogyott a téma oda is értünk a suliba. Megláttam a csajokat beszélgetni és odamentem hozzájuk.
-Sziasztok!-köszöntem mindenkinek.
-Szi... azta! Nagyon jól nézel ki!-kiáltottak fel Kim, Viola, Iris és Rosa (még kerekes székben).
-Köszi.-pirultam el.
-Honnan van ez a klassz ruci?-fordult felém Amber.
-Tegnap kaptam Castiel-től.-fordultam körbe.
-Nagyon jó az ízlése minden esetre.-szólalt meg Viola.
-Szerintem is.-értettem egyet. A beszélgetést az zavarta meg, hogy valaki befogta a szememet és elvékonyított hangon kérdezte:
-Ki vagyok?
-Öhm... Kentin?
-Nem.
-Akkor Cass!-fordultam felé.
-Talált süljedt.-ölelt meg.
-Ilyen hamar elfelejtettél?-hallottam meg Lis hangját a hátam mögül.
-Ha igaz barátokkal vagyok körülvéve akkor még a legtaplóbb embert is el tudom felejteni.-szöktek könnyek a szemembe, majd elszaladtam.
-Kristen! Várj!-hallottam Josh és Victor hangját. Én csak futottam és futottam amíg a pincébe nem értem.
-Kristen. Mi történt?
-Lisander!-hallottam Deborah hangját.-Mit akarsz attól a cafkától?
-Ne merészeld őt így hívni! Szeretem őt és ez ellen senki sem tehet semmit! Takarodj a szemem elől!-hallatszott Lis hangja.
-Ugye nem...? Mit csinált már megint?
Válaszként csak szorosan megöleltem Josh-t és elkezdtem teljes keserűségemből sírni a mellkasán.
-Kristen...
-Húzz innen haver!!-kiabált rá Josh.
-Csak akkor, ha Kristen is ezt szeretné.-felelt elhalkulva.
-Menj innen Lisander!-öleltem szorosabban meg Josh-t.
-De...-ekkor félbeszakította őt Victor.
-Nem hallottad? Azt mondta menj innen.-akadt ki. Nagy nekezen, de ott hagyott minket. Mikor egy kicsit megnyugodtam elengedtem Josh-t.
-B...bocs bátyus!-néztem rá az ingjére.
-Megis miért?
-Az inged... csurom könny.-kezdtem saját magamon röhögni.
-Majd megszárad! Menjünk, mert elkésünk az óráról.
-Oké.
Megfogta a karom és bementünk az osztályba. Éppen akkor jött be a tanár is, ezért le is lettünk cseszve.
-Maguk meg hol járkáltak?
-Elnézést tanár úr! Közbejött egy kisebb családi probléma.-mentegetőzött Josh.
-Rendben, el van nézve. Üljenek le a helyükre.
Az óra elég lassan telt, de a kicsengő mindent felgyorsított. Egész órán sírhatnékom volt, de nem tehettem, hogy az egész osztály előtt elsírjam magam.
-Hahooo! Figyelsz te rám?-lengette meg a kezét előttem Rosa.
-Mi? Ja... bocs csak hát nem igazán van kedvem most semmihez...-hajtottam le a fejemet.
-Ez miatta van?
-Rosa... kérlek... ne beszéljünk róla...
-Nicsak ki van itt! Mivan csajszi? Nem bírod nézni, hogy az exed akit szeretsz mást szeret?!-röhögött ki Deborah.
-Tűnj innen Deborah, vagy különben nem állok jót magamért!-indultam meg felé.
-Jahh! Majd pont tőled fogok félni!
-Kristen...-érintette meg valaki a vállamat hátulról és mondta szinte súgva.-nem éri meg, hogy foglalkozz vele. Fordulj meg és inkább engem üss meg, mint őt.
-Castiel! Téged soha nem ütnélek meg ok nélkül.-öleltem meg.
-Amúgy, nagyon csinos vagy! Jó az ízlése annak aki ezt megvette neked.-hozta fel a tegnapi napot.
-Ohh! Hát köszönöm, nagyon tetszik nekem is az ízlése és képzeld, pont úgy néz ki, mint te!-kuncogtam.
-És ez a titokzatos személy elhívna téged most a büfébe egy kávéra?
-Szerintem igen. Épp ezt tette!-nevetett.
-Mi a válaszod?
-Igen.
-Akkor menjünk.-emelt fel a vállára és úgy vitt ki az osztályból.
-Tegyél le Vöri!-ütögettem a hátát.
-Jólvan, de csak azért, mert itt vagyunk.
-Danke!
-He'?-nézett rám furcsán.
-A köszönöm németül.
-Értem... Caphuchinohoz mit szólsz?
-Jöhet!-ültem le egy üres asztalhoz. Lassan megittuk az italunkat, majd az osztályunk felé vettük az irányt.
-Amúgy... miért szaladtál el órák előtt? Milyen családi problémáról beszélt Josh?-fordult velem szembe.
-Csak volt ott egy olyan személy, akit nem nagyon szeretnék az órákon kívül látni... ennyi az egész!
-Értem.-ekkor jött a megmentőm: a becsengő.
-Irány tesiii!-ugrottam vörös hajú barátom nyakába.
-Végre! A nap egyetlen értelmes órája.-nevetett fel, majd elmentünk át öltözni. Mikor végeztem az öltözőben, kimentem a terembe.
Kivételes módon, most Amber társaságára vágytam, így odamentem hozzájuk.
-Hali csajok! Zavarok?
-Szia Kristen. Dehogy zavarsz! Éppen azon vitatkozunk a csajokkal, hogy kinek kockásabb a hasa a fiúk közül. Szerintem Castielnek, Lisa és Carla szerint meg Joshnak. Szerinted?
-Szerintem inkább egyformán kockás mindenkinek a hasa.-nevettem fel, ekkor viszont az szakított minket félbe, hogy Mr.Anderson egy csapat nálunk idősebb fiúval  jött a háta mögött.
-Jónapot kívánok gyerekek! Ma a testvér gimi egyik rendészetis osztályával lesz együtt az óra, mert én vagyok a helyettesítő tanárjuk. Először kezdjük húsz kör futással.
-De tanár úr!-szólalt meg Dake.
-A futást osztályozom. Óra i dul... MOST!-kezdtünk el futni a "most" szóra. Mivel szeretek sportolni, így én voltam az első a két osztályból, aki végzett a húsz körrel.
-Remek Thomson kisasszony! Csillagos ötös. Pihenjen amíg a többiek futnak.-tapsolt meg Mr. Anderson. Leültem a terem közepére és néztem, ahogy a többiek szenvednek. A sok ismeretlen fiú közül egy fekete hajú, nagyon izmos és jóképű srácot vettem észre. Mikor mindenki végzett a futásal, Amber-ék megint a kocka hasról beszéltek, így odamentem Rosa-ékhoz.
-Hali.
-Szia Kristen.-köszöntek egyszerre.
-Miről megy a tracsparty?-kétdeztem miközben mentünk az öltözők felé.
-Arról, hogy Tim és Nath mikor vesznek össze Ell-ért.-válaszolt Sam.
-Szerintem két napon bellül meglesz.-tippeltem.
-Egy nap!-vágta rá Viola.
-Hölgyek! Maguk merre mennek?-kérdezte Dake.

6.rész-Kórházba nem illő drámák

Mikor felébredtem a suliban találtam magam. Körbejártam az egész sulit, de nem volt ott senki rajtam kívül. Lementem a pincébe és Deboraht láttam valakivel smárolni. Mikor megláttam, hogy ki az, nem hittem a szememnek.
-Lisander, mit művelsz?-ordítottam rájuk.
♡Josh szemszög♡
Hangokat hallottam Kristen szobája felől és átmentem megnézni, hogy mi az. Kristen ordított álmában.
-Lisander, mit művelsz?-majd elkezdett sírni. Odaszaladtam hozzá és nyugtatgatni kezdtem, mire fel ébredt.
-Nyugi Kristen. Itt vagyok. Ne sírj!-a válasz erre csak egy szoros ölelés volt.-Szeretnéd ha itt maradnék?
-Igen!-szipogta. Befeküdtem mellé az ágyba, ő ráfeküdt a mellkasomra és így aludtunk el.
♡Kristen szemszög♡
Ráfeküdtem Josh mellkasára és a szívverését hallgatva megnyugodtam, majd elaludtam.
Másnap reggel úgy ébredtem fel, mint ahogyan elaludtam. Josh még javában húzta a lóbőrt. Rápillantottam az órámra. Még csak hét óra. Elmentem lezuhanyoztam, fogatmostam, megfésülködtem, majd visszamentem és felöltöztem. Miután végeztem, felébresztettem Josht.
-Jóreggelt bátyus!
-Neked is húgi! Mennyi az idő?
-Negyed 7. Ma kocsival megyünk, úgyhogy ráérsz!
-Oké tíz perc és mehetünk!-kipattant az ágyból és elvonult a fürdőbe. Lementem a konyhába reggelizni. Mivel kettőnkön kívül senki nem volt ébren, ezért egyedül. Pont végeztem a reggelivel, mikor Josh útra készen bejött a konyhába.
-Mehetünk!
-Kabátot nem hozol? Tél van.
-Tudom anya, sapka sál!-mondta röhögve.
-Rendben kisfiam! Ha annyira nagylegénynek hiszed magad, akkor nem viszlek el a suliba!-nyitottam ki neki az ajtót.
-Oké oké! Megyek kabátot felvenni.
-Ajánlom fiatalúr! -intettem fenyegetően.
-Itt vagyok anyuci! Mehetünk.-ért vissza két percel később. Indulás előtt kiírtam egy cetlit Bred bácsinak, hogy ne keresse a Jaguárt, mert van egy kis elintézni valóm suli után és, hogy kocsival gyorsabb. Kijártam a garázsból, Josh beszállt az anyósülésre, majd elindultunk. Egy piros lámpához érve megálltam.
-Mi volt ez éjjel? És mit művelt Lisander?-tette fel a nem várt kérdéseket Josh. Könnyek szöktek a szemembe és csak annyit tudtam mondani, hogy "suliba elmondom". Miután zöldre váltott a lámpa, elindultam. Öt perc múlva a suli előtt voltunk. Kerestem egy szabad parkoló helyet és amint találtam le is parkoltam a Jaguárral. Kiszáltunk a kocsiból és a gimi felé vettük az irányt. Amint beléptünk az udvarra, a szemeimmel Kent kezdtem el keresni. Hirtelen valaki hátulról "letámadott".
-Csak nem engem keresel Paradicsom?-mikor megfordultam Victort láttam előttem.
-Nem Kivi! Kent keresem. Nem láttad véletlenül?
-Nem... figyu! Hallottam a tegnapiról és nagyon sajnálom a dolgot...-sütötte le a szemét.-csak tudd! Ha zaklat, vagy bármi van szólj és volt-nincs többé Lisander.-csapott ököllel a tenyerébe.
-Köszi! Aranyos vagy!
-Mostmár tényleg érdekel, hogy mi volt tegnap!-csattant fel Josh.
-Gyere öcsi! Én majd elmondom. Nem baj Kristen?
-Legalább nem nekem kell...-szomorodtam el.
Valaki hirtelen felkapott és beleültetett a nyakába, mire felsikítottam.
-Na? Milyen a kilátás odafent?
-Szuper Ken, de tegyél le. Most!-kiabáltam rá.
-Tériszonyos vagy?
-Á... neeeeem... egy kicsit sem! Viszont ha nem teszel le hasba rúglak!
-Jó. Tessék! Letettelek. Örülsz?
-Igen. De menjünk már be, mert én idefagytam.
-Oké.-felkapott a karjaiban és úgy vitt be az osztályba.
-Köszönöm Ken!
-Kentin. Az a Ken akit megismertél 14 évvel ezelőtt, meghalt akkor, amikor elköltöztetek Kristen.
-Rendben Ken...tin.
-Az lesz az!-mondta, majd rám kacsintott.
-Amúgy, komolyan miattam költöztél ide?
-Iiiiggeeeeeeeee...nem!-vörösödött el.
-Jaj Kentin! Olyan cuki vagy amikor zavarban vagy.-mondtam, majd megöleltem.
-Szeretlek Kristen! Nem akarlak elveszteni téged!-suttogta és szorosabban kezdett ölelni.
-Én is szeretlek, te vagy és voltál mindig a legjobb barátom.
Miután kibontakoztunk egymás karjaiból, valaki hátulról szorosan megölelt.
-Sajnálom húgi... annyira sajnálom.-suttogta a fülembe.
-Nem te tehetsz róla.
-De igen, mert mikor a haverokkal elvoltam bulizni akkor együtt láttam őket, eléggé közel egymáshoz.
-De akkor se tudhattad.
-Jó, mindegy. Ha bármi van szólj, és elintézzük a fiúkkal.
-Köszi, de nem lesz rá szükségem.-majd megöleltem. Lassan eltelt az óra. Mindenki kiözönlött a teremből csak mi maradtunk ketten Castiel-lel bent.
-Mizu Thomson?-kérdezte mosolyogva.
-Semmi különös Rais. Veled?-kérdeztem vissza.
-Á... semmi érdekes. Van valami programod ma estére?
-Öhmm... nincs miért?
-Eljössz velem a plázába?
-Persze, de ne suli után.
-Mert?
-Mert megyek a kórházba.-szomorodtam el.
-Kihez?
-Rosa-hoz. Nem kérdezel egy kicsit sokat?
-Baj?
-Nem, csak már annyit kérdeztél, hogy rajtam állt a sor.
-Aham... értem.
Lassan telt el az óra. Kicsengőkor mindenki kiindult a folyosóra, mivel tél volt. A folyosón sétáltam, mikor megláttam Victort és Josht beszélgetni egy lánnyal. Feléjük vettem az irányt. Mikor odaértem köszöntem.
-Sziasztok. Mizu srácok?
-Szia. Semmi különös. Veled történt valami jó?-kérdezte Victor.
-Semmi. Suli után megyek be Rosa-hoz. Utána meg elmegyek Cass-al shoppingolni.-az utólsó mondatomnál mibdenkinek tátva maradt a szája.
-Castiel meg a shoppingolás! Két külön dolog. Már megbocsáss, de én nem nézném ki belőle.-szólalt meg a lány.
-Fiúk! Nem mutatnátok be őt nekem?-kérdeztem.
-Ugyan Paradicsom! Ezer éve ismersz.
-Pedig nem emlékszem rád. Várjunk csak, mit mondtál? Paradicsom? Ez nem lehet igaz! Shusan!!
-Annyira hiányoztál! Mikor kómába kerültél, anya azt mondta, hogy nem fogod túlélni, ezért ide költöztünk.-mondta zokogva, mire szorosan megöleltem.
-De túléltem!-röhögtem ki magamat. A beszélgetést a becsengő szakította félbe. Mindenki szaladt a saját órájára. A második óra után a harmadik utána a negyedik, majd az ötödik óra következett. Kicsengő után előkerestem a kocsikulcsot, majd kiviharzottam a teremből. A kocsihoz érve vártam, hogy Josh is megjelenjen. Körülbelül öt perc múlva megjelent. Intettem neki, hogy siessen.
-Gyere már lassúság!!-kiáltottam neki oda.
-Sietsz a randira?-kérdezte pimaszul.
-Igen. A Rosa-val megbeszélt randira... rémlik?-akadtam ki.
-Ja, persze. Már futok is!-kiáltott vissza futva. Mikor odaért bedobta a táskánkat a csomag tartóba, beszállt az anyós ülésre és elindultunk. Gyorsan hazavittem, majd a kórház felé vettem az irányt. Egész úton azon járt az eszem, hogy mit fog a Lisander-es sztorira szólni Rosa, meg, hogy, hogy van Leight... Mikor vége szakadt a gondolat menetemnek, már a kórház parkolójába kanyarodtam be. Leparkoltam, kiszálltam a kocsiból, lezártam és elindultam az épületbe. Odaértem Rosa ajtójához, majd bekopogtam.
-Szabad!-kiáltott ki Rosa. Amint meghallottam a hangját, berontottam és szorosan megöleltem.
-Lehetne, hogy egy kicsit lazíts az ölelés erején? Mindjárt megfulladok!-jelentette ki a barátnőm.
-B...bocsi, csak annyira össze vagyok tőrve...
-Mért mi történt?-kérdezte meglepett arcal.
-Lisander... me..me..mehehehegcsahahahahalt.-mondtam a végét már sírva.
-Az a... jajj kicsim!-ölelt át szorosan.-Annyira sajnálom...
-Ráadásul Deborahval.-nyögtem ki a válla felett.
-Nem érdekel, hogy a sógorom, de ha ide meri tolni a képét én beverem neki a pofáját!-szorítota ökölbe a kezét.
-Rosa! Most álj le!-szóltam rá.
-Összetörte a legjobb barátnőm szívét! Hogy állnék már le?-akadt ki.
-Szia Ro...sa!-rontott be Lisander.
-Csá!-köszöntünk egyszerre.
-Asszem én nem is zavarok.-szólaltam meg.
-Dehogyis zavarsz!-kiáltott fel Rosa.-Lisander éppen távozni készült!-nézett szúrós szemekkel a sógorára.
-Rosa. Elmegyek megnézem Leight! Nem megyek messze.-forgattam a szemeimet.
-Oké. Egy kicsit beszélgetek az urasággal, utána megyek én is.
Kiballagtam a folyosóra és Leight szobálya felé vettem az irányt. Amikor megláttam Lisandert, a sírás kergetett, de jobbnak láttam, ha inkább Leight szobájában teszem, ahol nem lát senki csak az eszméletlen Leight. Mikor odaértem a szoba elé, bekopogtam és amikor nem jött válasz bementem. Leültem a fiú ágya mellé és magamba fordultam. Már vagy húsz perce sírtam, sírtam és sírtam. Valaki bejött és hozzám szólt:
-Szia, te Leight barátnője vagy?-kérdezte egy női hang.
-Nem csak az öccse exe.-már a gondolattól is jobban folytak a könnyeim.
-Miért csak az exe?-ült le mellém az ápoló lány. Úgy 19 éves lehetett.
-Mert megcsalt az osztály legnagyobb ribancával.-feleltem megtörölve a szemeimet.
-Mekkore egy barom! Kérsz csokit? Állítólag segít a szakítások fájdalmát enyhíteni.-nyújtott felém egy tábla csokit.
-Köszi, de most inkább magányra lenne szükségem.-húztam fel a térdem és magamhoz öleltem.
-Oké. Akkor szia.-felelte, majd kiment. Csak ültem és gondolkodtam.
-Jobb lett volna, ha akkor meghalok amikor apám elvágta a torkomat? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy mindent túléljek? Miért pont velem történik mindig meg az ilyesmi?-gondolkodtam hangosan. Hirtelen valaki berontott.
-Figyelj Kristen, ne haragudj... hülye voltam. Nélküled egy senkinek érzem magam! Melletted egész voltam. Kérlek bocsáss meg nekem. Nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszteni!-gyűltek könnyek Lis szemeibe.
Közben Rosa is bejött, de jeleztem neki, hogy maradjon ott és fogja be a száját. Ő erre csak bólintott.
-Mivan? Beszélt a fejeddel Rosa? Hát ezzel öregem elkéstél! Ezen az előtt kellett volna elgondolkodnod, mielőtt megcsaltál volna!!-vágtam teljes erőmből pofon, majd elköszöntem Rosatól és haza indultam. Éppen beültem a kocsiba, amikor csörögni kezdett a telefonom. Ismeretlent jelzett ki, de azért felvettem.
-Kristen. Tessék!-mutatkoztam be.
-Szia, Cass vagyok. Hol a fenében vagy??-akadt ki.
-Te hol vagy?-kérdeztem remegő hanggal.
-Nálatok, de te sehol sem vagy.
-Tíz perc és ott vagyok.-feleltem, letettem, majd elindultam.
♡Lisander szemszög♡
-Szia Ro...sa!-lepődtem meg amikor megláttam Kristent.
-Csá!-köszöntek egyszerre.
-Asszem én nem is zavarok.-szólalt meg Kristen.
-Dehogyis zavarsz!-kiáltott fel Rosa.-Lisander éppen távozni készült!-nézett rám szúrós szemekkel.
-Rosa! Elmegyek megnézem Leight! Nem megyek messze! -felelte Kristen.
-Oké. Egy kicsit elbeszélgetek az urasággal (ajajj ebből még bajom lesz...), utána megyek én is.-felelte Rosa és Kristen kiballagott.
-Hogy lehetsz ekkora egy gerinctelen féreg??-akadt ki a lány.
-Mire célzol?-néztem rá kérdően.
-Hogy tehetted ezt vele?
-Részeg voltam és az azt követő egy hétben teljes sokk alatt álltam.-feleltem neki.
-Összetörted a szívét szegény lánynak! Talán soha nem fog ezen túl tenni... ha tudnád mi történt az azelőtti napon mielőtt összejöttetek, akkor tudnád mennyire szeret/ett téged...-mondta majd felpofozott. Kirohantam a szobából és a báttyám kórterme felé vettem az irányt. Berontottam, majd elkezdtem beszélni teljes megbánásomból.
-Figyelj Kristen, ne haragudj... hülye voltam. Nélküled egy senkinek érzem magam! Melletted egész voltam. Kérlek bocsáss meg nekem. Nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszteni!-gyűltek könnyek a szemembe, hiszen tényleg ő a mindenem.
-Mivan? Beszélt a fejeddel Rosa? Hát ezzel öregem elkéstél! Ezen az előtt kellett volna elgondolkodnod mielőtt megcsaltál volna!-vágott pofán, ami az igazat megvallva jobban fájt, mintha Castiel tette volna ezt.
♡Kristen szemszög♡
A kocsifeljárón voltam már, amikor csörgött a mobilom.
-Hol vagy már?-kérdezte Castiel.
-Nézz ki a kocsifeljáróra vaksi villa!-humorizáltam egy kicsit, majd letettem. Kiszálltam és bementem a házba.
-Sziasztok!-köszöntem.
-Szia vöri, mehetünk?-kérdezte a fiú.
-Ühüm!-karon fogtam, majd elindultunk. Mivel gyalog mentünk, ezért elég sokáig tartott az út. Csendben sétáltunk egymás mellett, amikor megszólaltam.
-Mi a program mára?
-Először elmegyünk shoppingolni, utána mozira gondoltam a többit még nem tudom.-felete elpirulva.
-Jéé... te szoktál shoppingolni? Ki vagy és mit tettél Castiel-el??-röhögtem fel.

5.rész-Vajon hol rontottam el?

-Lisander?! Ti meg mit csináltok?-kérdeztem könnyes szemekkel, mire mind a ketten felém fordultak.
-Kicsim! Megmagyarázom!-ekkor félbeszakította őt Deborah.
-Ugyan mit? Azt, hogy együtt vagyunk egy hete? Vagy azt, hogy lefeküdtünk?
-Hogy mit csináltatok??
-Igen jól hallottad királylány!
Sírva kirohantam a teremből egyenesen ki az udvarra ott pedig összeesve a földön zokogtam.
-Mit műveltél te barom?-kiabált Castiel Lisanderre.
-Én semmit!-és itt félbeszakítottam.
-Csak megcsaltál!-majd elhagytam a társaságot, és berohantam a mosdóba.
-Veled meg mi történt csipkerózsika?-kérdezte gúnyosan Amber és a két barátnője.
-Lisander és Deborah történt!
-Az a kis... jól vagy Kristen?-kérdezte aggodalmas arcal Amber,  és már nem tudtam válaszolni, mert hirtelen elsötétült minden.
♡Amber szemszög♡
-A kis... jól vagy Kristen?
Ekkor hirtelen összeesett. Gyorsan kiszaladtam a mosdóból és odaszaladtam Nathoz.
-Mit akarsz Amber?
-Kristen.
-Mi van vele?
-Elájult!
-Hogy mi? Hol van?
-A mosdóban.-Nat pedig azonnal odaszaladt érte és bevittük az orvosi szobába, ahol Castiel és Lisander ücsörgött. Amikor Cass meglátta Nat karjaiban Kristent azonnal odaszaladt hozzám.
-Mitörtént?
-Elájult Wheit és Rock miatt.
-Hogy érted ezt?-kérdezte Lis meglepetten.
-Úgy, hogy fülig szerelmes beléd, te meg megcsalod ezzel a kis cafkával!!!!
-Ha te ezt nem vetted eddig észre, de ezzel összetörted a szívét!-szólalt meg Nat miután letette Kristent az egyik ágyra.
-Ezt mind te tetted vele!-rivalltam Lisanderre.
-Nem tehetek róla, hogy az ujjai köré csavart az a hárpia részegen!
-De igen is tehetsz róla!!!-ordítottuk rá mindannyian.
-Lisander! Most jobb ha távozol!-szólt rá Nat a fejét fogva.
-Renden, de ezt nem tárgyaltuk még meg!-azza pedig sarkon fordult és távozott.
-Gyerekek! Mi történt szegény lánnyal?-mutogatott Kristenre.
-Elájult a lány mosdóban.-felelt Nathaniel.
Ránéztünk Kristenre és észre vettük, hogy kezd magához térni.
♡Kristen szemszög♡
-Hol vagyok?
-Kristen! Jól vagy?-hallottam egy női hangot, majd Amber megölelt.
-Igen. De... mi történt?
-Elájultál. Amber szólt nekem én pedig szaladtam veled ide. -felelte Nat.
-Szó szerint!-tette hozzá Sharlotte.
-Köszönöm Amber!
És neked is Nathaniel!-mondtam mosolyogva.-De... te mit keresel itt Cass?
-Hát... ami azt illeti, összeverekedtem Lisanderrel.-adott választ szemét lesütve.-Nat, lányok! Kettesben hagynátok egy kicsit minket?
-Őő... persze.-mondták egyszerre.
-Jól  vagy Paradicsom?-kérdezte aggódva.
-Voltam már jobban.
-Figyelj,valamit be kell vallanom...-itt nyelt egyet.-Én... én... sze... szeretlek! -mondta majd megcsókolt.
-Cass! Sajnálom, de én nem érzek irántad semmit. Csak barátként tekintek rád.
-Tudom! És szeretném, ha ez nem változtatna semmin. Mármint a csók.
-Persze, hogy nem változtat semmin.
-Akkor megnyugodtam.-mondta megkönnyebbülten.
-Ó! Felébredt kisasszony? Ha úgy érzi, hazamehet és írok önnek egy igazolást.-mondta kedvesen a suli nővér.
-Szeretnék haza menni!-adtam a választ egyértelműen.
-Rendben, itt az igazolása mára.-aztán odaadta a papírt.
-Köszönjük! Viszont látásra!-köszöntünk el mind a ketten, majd ki mentünk az orvosi szobából.
-Haza kísérlek!
-Köszi, de most egy ideig egyedül szeretnék lenni a godolataimmal.
-Rendben, de ha bármi van hívj és már ott is vagyok.
-Oké, de nincs meg a telefon számod!
-Hihi! Azt te csak hiszed!-rámkacsintott, majd elment.
Kifele vettem az írányt, onnan pedig a park felé. A parkban leültem egy fa alá és elkezdtem gondolkodni, hogy hol rontottak el? Mért velem történnek ilyenek? Mivel érdemeltem ezt ki? Körülbellül húsz perce gondolkodtam ott, amikor valaki megszólalt mellettem.
-Szabad ez a hely?-a hang irányába fordultam és nagyon meglepődtem.
-Neked mindig Kentin!!-eröltettem egy mosolyt az arcomra.
-Kekszet? Csokis!
-Kérek! Köszi...
-Nincs mit!
-Tudod... régen volt egy barátom aki ugyanúgy szerette a csokiskekszet, mint te. És ő is mindig megkínált vele. Nagyon hiányzik...-mondtam szomorúan.
-Arra nem gondltál, hogy esetleg utánad jött Madridból?
-Hát... nem nagyon.
-Pedig ezt csinálta.
-Tényleg?
-Igen, mert nagyon hiányoztál neki. És nagyon aggódott, amikor apád megjelent a gimi előtt. Nem akarta elveszteni megint a legjobb barátnőjét...-itt pedig könnyek szöktek a szemébe.
-Ken?!-kérdeztem sírva és megöleltem.
-Ó Kristen! Annyira hiányoztál!-és viszonozta az ölelésemet.
-De... annyira megváltoztál!
-Hát... tudod... apám beiratott nyárra egy katonai suliba.
-Értem.-rápillantottam az órámra.-Úristen! Már fél hat? Bocsi Ken, de mennem kell.
-Semmi baj! Akkor holnap találkozunk. Szia.
Gyorsan haza értem. Mikor beléptem az ajtón, Josh szobája felé vettem az irányt. Mikor oda értem, berontottam.
-Szia tesó!-köszöntem vidáman.
-Szia hazaértél? Akkor mesélj csak! Mi volt ez reggel?
-Lis testvére és Rosa baleset szenvedtek és náluk voltunk a kórházban. Tényleg! Fel kell hívnom Rosat.-csaptam a fejemre.
-De miért is?-nézett rám értetlenül.
-Hogy hogyan van Leight.
-Ja értem.
Kiszaladtam a szobájából és az enyémbe mentem. Ott a kezembe kaptam a telefonomat, majd tárcsáztam Rosat. Miután felvette köszöntem neki.
-Szia Rosa!
-Szia Kristen! Mizu?
-Semmi különös. Leight?
-Még mindig kómában fekszik. És nagyon félek, hogy elvesztem őt...-hallattszott a hangján, hogy az összeesés szélén áll.
-Nyugi, nem lesz semmi baja! Holnap suli után bemegyek hozzád és mesélek.
-Rendben. Bocsi, de mennem kell jóéjszakát!
-Szia, neked is!
Miután letettem visszarohantam Josh szobájába.
-És mért nem voltál utsó órán?-vont kérdőre az ikrem.
-Mert rosszul lettem és hazajöttem. Útközben pedig találkoztam Kennel.
-Jézusom! Ez a gyerek mindenhova követ?
-Héj! Ő a legjobb haverom!
-Oké, oké, elhiszem!
-Jut eszembe! Holnap kocsival megyek suliba. Te is jössz?
-Ja.
-És odatudod adni a házit?
-Aha! Tessék.
-Köszi tesó! Jó éjszakát!
-Nincs mit! Neked is húgi!
Visszamentem a szobámba, átöltöztem a pizsamámba, majd lefeküdtem aludni.

4.rész-A váratlan találkozás

-Na mindegy. Menjünk, mert Cass leszedi a fejemet.
-Oké.
Bementünk a suliba, végigsétáltunk a folyosón, majd megálltunk a zene terem előtt.
-Mindjárt jövök.-mondta, majd bement, mikor kijött egy basszus gitár volt a kezében.-Itt is vagyok.
Majd még tovább mentünk amíg a folyosó végére nem értünk, ott lementünk a pincébe.
-Sziasztok! Köszöntünk egyszerre.
-Sziasztok!-szólalt meg Cass.
-Csá Lis!-köszönt a barátomnak a (számomra ismeretlen) banda dobosa.-Szia cica, hogy hívnak?
-Szia a nevem Kristen Thomson. És ne hívj cicának, mert akkor holnapra halott vagy.
-Az enyém Victor Thomson. Nem te vagy véletlenül Amanda Brookman lánya?
-De igen! Miért kérdezed?? Várjunk csak, Kivi!!!-kiáltottam majd beleugrottam a nyakába.
-Én is örülök Paradicsom!-majd elkezdtünk röhögni.
-Ti honnan ismeritek egymást? -nézett ránk furcsán a két fiú.
-Lisander,Cass! Kivi az unokatestvérem.
-Hogy mivan? Ti? Unokatestvérek?
-Igen.
-Dehát nekem nem is mesélted, hogy van egy unokahúgod Victor! -rivallt Kivire Cass.
-Mert nem kérdezted soha.
-Skacok!! Kezdhetnénk? Mielőtt Kristennek hazakéne mennie, hogy elaltassa az öccsét?
-Mi? Ja persze.
Mindenki odament ahoz a hangszerhez amin éppen játszott, mikor megszólalt Victor telefonja.
-Bocsi, de ezt fel kell vennen.
-És akkor ki fog dobolni?
-Majd Paradicsom!
-Te tudsz dobolni?-kérdezte a két fiú meglepetten.
-Igen! Úgy mint zongorázni, gitározni, furulyázni és hegedűlni.
-És énekelni! Vetette még oda Kivi, majd kiviharzott a pincéből, én pedig behuppantam a dob mögé.
-Na mit játszunk?-fordult hozzám Castiel.
-Ismeritek a Linkin Park-tól az In The End-et?
-Persze!-vetették oda majd elkezdtünk játszani. Mire befejeztük a számot Kivi is vissza ért.
-Kicsim! Jobb vagy mint Victor!
-Naná!-értett egyett Castiel.
-Héj! Én is itt vagyok!-tetette a sértődöttet Victor.
-Na mindegy! Ha jól hallottam te tudsz énekelni is?-kérdezte Cass.
-Tudtam.-javítottam ki.-Miután műtötték a hangszálaimat azóta nem tudok jól énekelni.
-Honnan tudod, ha nem is próbálod meg?-viccelődött Castiel.
-Van régebbről még egy videóm amin anya csinálta a hajadat te pedig közben énekeltél. Lejátszom utána pedig énekelsz!
-Utállak Victor Robert Jonathan Thomson!!!-mondtam összefont karokkal.
-Húha! Ha a teljes nevemen szólítasz akkor futnom kell!-sikított, majd elszaladt.
-Na látod ebben igazad van csak annyi a különbség, hogy gyorsabb vagyok mint Josh, ő pedig mindig is gyorsabb volt mint te!-nyújtottam ki rá a nyelvem.
-Kivi halljuk azt a hangot!-kiabált Lisander.
Mikor vége lett az éneknek a fiúk nem győzték dicsérni az akkori hangomat.
-Akkor halljuk a mostani verzióban!-szaladt mindenki a hangszerekhez én pedig a mikrofonhoz. És a Linkin Park-tól választottam a Numb-ot.
-Hűha! Sokkal szebb a hangod mint akkor! -hallottam Josh hangját a pince ajtó felől.
-Te mióta vagy itt Banán?-kérdezte Josh-t Victor.
-Hű, de régen hívtak már így! Szia Kivi!
-Hát ti?
-Frederick hisztizett, hogy veled akar lenni.
-Ez így van!-szólalt meg a háta mögül Frederick.
-Na gyere öcsi, neked már rég aludnod kéne!
-Hazaviszlek titeket úgy is vége a próbának.
-Köszi John!-szólalt meg Frederick.
-John? Az meg kicsoda?-kérdezte furcsa tekintettel Castiel.
-Én! Te marha!-mondta Kivi, majd rácsapott Cass vállára.
-Kristen, álmos vagyok!-szólt nekem Frederick a szemét dörzsölve.
-Mehetünk? Fred már álmos.
-Ja, persze!
-Jóéjszakát nyuszi!-majd megcsókoltam.
-Neked is kicsim!
-Mrs. Wheit! A limuzinja elő állt.-szólalt meg Victor.
-Megyek.
Mikor oda értünk a házunk elé elköszöntünk Victor-tól, majd megköszöntem, hogy hazahozott.Gyorsan lefürdettem Frederick-et, majd meséltem neki esti mesét, mire ő elaludt. Nyomtam egy puszit a homlokára és kimentem a szobából. Elmentem fürdeni és eltettem magamat holnapra.
#3 hónap telt el, mióta összejöttünk Lis-el. Azt hittem, hogy minden rendben van a kapcsolatunkkal, de aztán jött a fekete leves.#
Reggel arra ébredtem fel, hogy csörög a telefonom. Mircosan odanyúltam érte, felvettem és beleszóltam.
-Akárki is vagy, de tisztában vagy mennyi az idő?
-Neked is jóreggelt kicsim. Igen tudom. Reggeli fél öt.
-Szia nyuszi! Mit szeretnél?
-Nagy baj van Paradicsom!-kiáltott a telefonba Victor.
-Hol vagytok?
-Az ügyeleten.
-De mégis miért?
-Készülj el! Tíz perc és ott vagyok érted.
-Oké.
Ahogy mondta Lis, tíz perc múlva ott ált a BMW a ház előtt. Gyorsan írtam egy cetlit Bred bácsinak, hogy van egy kis dolgom a suliban tanítás előtt és korábban be kellett mennem.
-Mi a baj Lis?
-Rosa és Leight. Baleset érte őket.-mondta aggodalommal az arcán és elindultunk. Mikor odaértünk, Victor fogadott minket.
-Van valami fejlemény?-kérdezte zaklatottan Lis.
-Most vitték be Rosa-t a műtőbe, Leight pedig eszméletlenül fekszik az intenzíven.-ezeket hallván szorosan megőleltem Lisandert, mire ő elkezdett sírni.
-Nem lesz semmi baj! Erősek mind a ketten.
-Kedves vagy, hogy próbálsz lelket önteni belém, de most ez nem segít...-és ekkor egy orvost vettünk észre felénk közeledni.
-Elnézést! Melyikőjük Lisander Wheit?
-Én vagyok az! Jónapot kívánok.-majd kezetráztak.
-Nos, Mr. Wheit. A beavatkozás jól sikerült, viszont fenn áll a kockázata annak, hogy deréktól lefelé lebénul a sógornője.-az alábbi mondat hallatán Lis sokkot kapott és elájult.
Gyorsan odaszaladtam hozzá, hogy megtámasszam, de ez nem úgy sikerült, mint terveztem és rámesett. Jöttek az ápolók és ráfektették az egyik folyosón lévő hordágyba, majd betolták az egyik kórterembe. Egy óra után Lis ébredezni kezdett.
-Hol vagyok? Mi a...? Mi történt Kristen?
-Kórházban és elájultál.
-Leight?
-Eszméletlenül fekszik még mindig.
-Rosa?
-Már felébredt, de addig nem akartam meglátogatni, amíg magadhoz nem térsz.
-Hogy van Lisander?-jött be az orvos.
-Remekül! Mehetek?
-A saját lábán még nem, de kerekes székben igen.
-De miért?
-Mert még gyenge.
-Akkor menjünk Rosa-hoz.-fordult felém én pedig hoztam neki a kerekes széket. Mikor odaértünk Rosa kórterméhez, Lis bekopogott, majd belökte az ajtót és betoltam a terembe.
-Szia Rosa! Hogy vagy?-kérdeztem tőle.
-A körülményekhez képest szuperül!-mondta és felnevettünk mind a hárman.-Lisander, veled meg mi történt?
-Semmi csak elájultam ezelőtt egy órával. Az orvos pedig nem engedi meg, hogy a lábamra álljak, "mert, hogy még túl gyenge vagyok".
-De te legalább felállhatsz! Én meg lehet, hogy örökre kerekes székben leszek...
-Nyugi Rosa nem lesz olyan szerencséd!-mire elkezdtem nevetni.
-Ezt meg hogyan érted?
-Úgy, hogy nem fogsz lebénulni, mert ha igen, akkor beperelem az egész kócerájt.-erre a beszólásomra már mindenki a hasát fogva röhögött.
-Öhm... nem akarok zavarni, de Leight életjelei erősödnek.-szólt be az ajtón Kivi.
-Megyünk Victor.-adtam választ.
-Te honnan ismered őt?-kérdezte Rosa zavarodottan.
-Ő az unoka testvérem. Majd a többit később elmesélem. Most menjünk.-mondtam. Segítettem Rosa-nak a kerekes székbe beülni, majd elindultunk az intenzívre mind a négyen.
-Itt vagyunk.-szólalt meg Victor, majd bementünk.
-Úristen! Ezt én tettem veled?!? És sírva odagurult Leight ágya mellé Rosa.
Mindannyian láttuk, hogy Leight teste tele van csövekkel. A lélegeztető gép, a pulzus mérő, az infúzió és még sok minden.
-Ez nem a te hibád, hanem annak az elmebeteg embernek aki okozta a karambolt.-mordult fel Lis a könnyekkel küszködve.
-Nem akarlak titeket megzavarni, de elfogunk késni Lis.-szóltam oda neki.
-Oké, menjünk!-pattant fel a székből Victor.
-Szerintem is.-szólalt meg Lis.
Elköszöntünk Rosa-tól, majd kifelé vettük az irányt. Victor a saját kocsijához sétált, majd elindult a suliba.  Mi is odasétáltunk Lis kocsijához.
-Nyuszi! Ma inkább én vezetek,jobb lesz így.-fordultam oda Lisanderhez.
-Tessék? Hiszen nem is tudsz vezetni!-majd felkacagott.
-Attól függetlenül, hogy nem vezetek soha, attól még van jogsim!-mondtam mérgesen.
-Oké, oké. Tessék!- és átnyújtotta a kulcsokat. Bevágtam magam a sofőr ülésbe megvártam amíg Lis is beszállt és elindultunk a gimibe mi is. Útközben nem szóltam egy szót sem csak vezettem. Mikor piros lámpát kaptunk, megálltam.
-Mi bajod van kicsim?-fordult felém Lis.
-Az ég egyatta világon semmi!-feleltem flegmán.-Csak annyi, hogy nem hiszel nekem!
-Bocsánat, de nem tudtam, hogy tudsz vezetni.
-Elmondom neked, hogy a családban nekem lett legelőször jogosítványom apám után.-majd elindultunk, mert zöldre váltott a lámpa. Öt perc múlva a suli elé értünk és leparkoltam a kocsit.
-Mikor vezettél utoljára?
-Talán két éve. Miért?
-Mert jobban vezetsz mint én! Pedig én már három éve nap, mint nap vezetek.
-Nos, köszönöm a bókot de most menjünk, mert elkésünk.
-Oké.-mondta mosolyogva Lis, majd összekulcsolta a kezünket és úgy indultunk be a terembe.
-Ti meg hol voltatok? Már rég becsengettek.-akadt ki Josh.
-Az mindegy! Az a lényeg, hogy beértünk a tanár előtt.-mordultam rá.
-Erről még otthon számolunk!-mondta fenyegetően Josh. Mit sem törődve az előbb történtekkel, leültünk a saját helyünkre. Pár percel később a tanár is méltóztatott bejönni. Harmadik órára készülve bejött az osztályba egy festett vörös hajú lány és arra szólította fel az osztályt, hogy menjünk a torna terembe öt perc múlva, mert a dirinek bejelenteni valója van.
-Vajon mit akarhat?-mordult fel Castiel.
-Nem tudom küklopsz, de biztos fontos lehet.-mondtam kuncogva.
-Héj vöri! Ájjá le mert még a végén pórul jársz!-mondta széles mosolyra húzva a száját.
-Igen?-kérdeztem pimaszul.
-Fuss, ha kedves az életed vöri!!-mire én sikítottam egyet és elkezdtem sprintelni. Mindenki furcsán nézett ránk, de ez minket nem érdekelt. Amikor a tesi terembe érve megálltam és körbenéztem, és olyat láttam amit nem szabadott volna.

3.rész-A randi elkezdődött

2 hónap telt el az apával való találkozás óta. Ez is egy sima átlagos reggelnek indul ám annyi volt benne a külömbség, hogy amikor kilépten a bejárati ajtón, egy fekete BMW parkolt le a ház előtt és Lisander szált ki belőle.
-Jóreggelt, elvihetlek a suliig?-kérdezte kellemes, de mégis férfias hangján.
-Jó reggelt neked is! Öhm... hát persze.-válaszoltam kicsit meglepve és szerintem el is pirultam.
-Akkor jó.-mire mindketten elkeztünk nevetni. Útközben végig nevetgéltünk és sztorizgattunk. Valahogy olyan ez az egész, mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást, de tíz éve nem találkoztunk volna.
-És mégis miért volt apukád börtönben?-hangzott el a kérdés amitől egy pillanatra megrezzentem és megse tudtam szólalni.
-Hát... tudod...
-Nyugodtan elmondhatod.
-Majd akkor ha már nem vezetsz.
Két perc múlva ott is voltunk a suliban. Lisander kinyitotta az ajtót mint egy úriember és kiszáltam a kocsiból. Mikor megláttak minket együtt, mindenkinek tátva maradt a szája.
-Nem tudsz valami nyugisabb helyet véletlenül?
-Nem. Csak a torna termet.-válaszolt Lisander.
-Tökéletes.-megfogtam a karját majd elráncigáltam az említett helységbe.
-Mit akarsz?-kérdezte felvont szemöldökkel Lisander.
-Elmondom neked a lényeget. Látod ezt a heget a torkomnál?
-Igen.
-Ezt négy évvel ezelőtt tette velem.-mondtam a könnyeimmel küszködve.
-De mégis hogyan?
-Megakarta ölni anyát, mire Josh el akarta venni apától a kést, de nem sikerült neki. Közben én oda ugrottam anya elé, ezért engem ölt meg.-ennél a résznél már nem bírtam visszatartani a sírást.
-De akkor te, hogy?
-Sikerült újraéleszteni, viszont egy évig kómában voltam.
-Sajnálom.-szorosan megölelt. Csak sírtam és sírtam Lisander vállán. A drámai pillanatot a becsengő és az osztálytársaink zavarták meg, ugyan is tesi volt az első óránk.
-Ti meg miért ölelkeztek?-halottam Josh hangját.
Gyorsan ellöktük egymást a másiktól.
-Nem ölelhetik meg egymást a barátok ok nélkül?-kérdezett rá Lisander.
-Ha lány lennél még azt mondom, hogy oké, de így?-nevetett Josh.
-Majd elmesélem otthon csak hagyjál már!
-Na jó, de akkor otthon mindenképpen el kell mondanod.
-Oké.
Majd elmentünk átöltözni. Az öltözőben Rosa odajött hozzám és kérdezgetett, hogy "mi van köztünk Lisanderrel, hogy együtt jövünk suliba és most meg ölelkezünk?".
-Semmi csak  sz*r kedvem volt és ő volt a legközelebb aki megvígasztalt.-mondtam egyszerűen.
-Jaa... értem.-mondta kis szomorúsággal a hangjában.
A nap kérdezősködéssel telt el. Mikor kicsengettek, hazamentünk. Otthon mindent elmondtam Josh-nak.
-Te nem vagy eszednél Kristen!-rivallt rám.
-Miért? Azért mert megbízom az emberekben?
-Igen! Mivan ha elmondja valakinek?
-Semmi, mert megígérte, hogy még a testvérének se mondja el.
-Kristen, most őszintén! Szereted őt?-kérdezte komoly arcal.
-Hát... nem tudom.-mondtam keservesen.-Azt sem tudom, hogy milyen az ha szerelmes az ember.
-Mit érzel, ha mellette vagy?
-Mintha nem a Földön lennék. Ha hozzám szól, beleremeg a testem, ha rámnéz úgy érzem elolvadok.
-Bele vagy zúgva Kristen. Hidd el tudom milyen az, ha az ember szerelmes.
-Tényleg? És ki volt a szerencsés?-kérdeztem kiváncsian.
-Az most nem ide tartozik.
Másnap reggel is Lisanderrel mentem suliba.
-Képzeld, állítólag ma visszajön egy régi osztálytársunk.-mondta izgatottan Castiel.
-Tényleg? Ki?
-Azt nem tudom de majd meglátjuk.
Miután becsengettek bejött Mr.Faraize.
-Gyerekek, fogadjátok sok szeretettel régi, de valakiknek mégis új osztálytársatokat! Kisasszony, kérem fáradjon be!
Mikor bejött a lány Castiel felkiáltott bosszúsan:
-Deborah!!
-Én is örülök, hogy látlak Cassi cica-mosolygott. Gyorsan letéptem egy darabot a füzetemből, rá írtam, hogy Ki ez a csaj? és amikor a tanár nem figyelt oda dobtam Lisandernek. Pár percel később jött is a válasz.
Deborah Rock. Még tavaly ment el tőlünk, mert karriert akart csinálni, de elég csúnyán összetörte Castiel szívét is.
Akkor mit keres megint itt?
Honnan tudjam?? Amúgy... rá érsz délután?
Igen. Miért?
Gondoltam elmehetnénk sétálni a parkba. Benne vagy?
Persze! ;)
Klassz! A többit, majd szünetben megbeszéljük.
Miután kicsengettek egyből Castiel felé fordultam.
-Castiel, mi volt ez a reakció Deborah-ra?
-Először is: hívj Cass-nak, másodszor is: ne üsd bele az orrod mások dolgába vöri!-mondta mosolyogva.
-Héj! Én mikor viccelődtem a hajad színén Küklopsz?!-elkezdtem kuncogni majd vállba bokszoltam.
-Küklopsz? Tudtommal két szemem van!-és elkezdett tükörért vadászni a táskámban.
-Most még igen, de ha tovább sértegetsz, akkor az egyiket kikaparom!!-nevettem ki, majd elkezdtünk "cica" harcolni.
-Bocsi, de zavarok?-zavart meg minket a "verekedésben" Deborah.
-Mivan??-fordultunk oda mind a ketten dühösen.
-Jajj Cassi cica! Mért vagy velem ennyire goromba?
-Nem veszed észre te k*rva, hogy nem érek rád??!! Takarodj vissza a drágalátós Nathanieledhez!!
-Castiel!  Elég! Hányszor mondjam el még, hogy ő mászott rám?-hangzott Nath hangja a hátam mögül.
-Te kussolj paraszt!
-Most jött el az idő úgy érzem, hogy én lépek innen.-szólaltam meg miközben feláltam a székemről, de Cass visszahúzott olyan erővel, hogy az ölébe estem.
-Maradj csak! Úgyis csak egy perc van a szünetből hátra.-mondta majd megcsókolt???
-Mi van veled Castiel? Lázas vagy?-fogtam meg a homlokát meglepetten.
-Ugyan cicám! Meddig akarod még titkolni, hogy járunk?
-Tessék????-kiabált Lisander, majd kiviharzott a teremből.
-Lisander!! Megmagyarázom! Castiel engedj már el!!-ordítottam rá könnyes szemekkel.
Cass meglepődöttem elengedett én pedig Lisander után rohantam.
-Mégis mióta?-kérdezte könnyeivel küszködve.
-Soha nem jártunk és nem is szeretnék vele járni! Én mást szeretek!-majd elkeztem sírni mire Lisander megölelt.-Én téged szeretlek.
-Én is szeretlek Kristen.-majd felemelte mutatóujjával az államat és megcsókolt.-Kristen, leszel a barátnőm?-kérdezte mosolyal az arcán.
-Igen.
Megfogta a kezem, az ujjainkat összekulcsoltuk és úgy mentünk be a terembe. Mindenki ránk szegezte a tekintetét aztán megszólalt Deborah.
-Hát te még nálam is szánalmasabb vagy csajszi!
-Már megbocsáss Mrs. Tökéletes kisasszony,  de én nem vagyok olyan,  mint te. Soha nem jártam és nem is szeretnék Cass-al járni. Bocs Castiel, de ez az igazság.-a beszólásom végére Deborah köpni-nyelni sem bírt.
-Akkor mától kezdve sógorok vagyunk haver?-nevetett Josh.
-Úgy tűnik!-nevettünk egyszerre. A többi óra is eltelt, az utolsó óráról pedig hamarabb elmehettünk, mert a helyettesítő tanár nem ért rá.
-Mehetünk?-fordult felém Lisander.
-Igen.-feleltem.
-Haza vigyelek sógor?
-Ha nem gond, akkor megkösszönném. Mikor a házunk elé értünk Josh azonnal kipattant a kocsiból és a bejárati ajtóhoz rohant. Én megvártam, amíg Lisander kinyitotta nekem az ajtót, majd kiszálltam. Adtam neki egy búcsú csókot, de az én bátyuskám ezt sem hagyhatta szó nélkül.
-Fújj! Legalább ne előttem gyerekek.
-Mért? Különben mit csinálsz?-pimaszkodott Lisander.
-Kizárom a házból.
-Nem hatottál meg!-nevettem.
-Akkor ott alszik nálam.- adott egy utolsó puszit, majd beszállt az autóba és elment.
-Hogy te mennyire gyerekes tudsz lenni Josh!-nevettem miközben bementem a házba.
-Bocs húgi, de ezt muszáj volt.- nevetett ő is.
-Jajj, de jó, hogy hazaérterek! Kristen ma neked kell elhoznod az óvodából Frederick-et.
-Mért nekem?
-Mert nekem randim van tizenöt perc múlva neked meg nem.
-Bocsi csajok, de én kiszálok a vitából és felmegyek a szobámba.
-És te azt honnan tudnád?
-Ugyan kivel?
-A butikos öccsével.
-Azzal a viktoriánus gyerekkel?
-Igen. Te meg milyen balféket fogtál megint ki magadnak?
-Ő is spanyol, izmos, jó képű és gazdag.
-Neve?
-Bruce Rais.
-Bruce Rais?? Tényleg egy balféket fogtál ki magadnak... megint!!-nevettem a hasamat fogva.-Na, de én felmentem a szobámba.
-Várj még! Magie néni kéri, hogy indíts el egy adag mosást meg csinálj vacsorát Joshua-nak meg Frederick-nek.
-Oké. Josh! Mit kérsz vacsira?  -kiáltottam fel Joshnak.
-Rántott húst sült krumplival.-hallatszott a válasz.
-Chips-ben jó lesz?-kérdeztem ujjból.
-Tökéletes!-válaszolt ismét Josh.
Éppen neki álltam a krumplit megpucolni mikor csengettek.
-Zafir! Kinyitnád?-kialltottam fel a fürdőbe.
-Megyek.
-Szia öhm... Kristen itt van?-hallottam Lisander hangját.
-Konyhában!-kiabáltam a konyhából.
Mikor bejött a konyhába odajött hozzám és megcsókolt.
-Mi jót csinálsz kicsim?
-Vacsorát Josh-nak és Frederick-nek.
-És mi lesz a vacsi?
-Sült krumpli rántott hússal.
-Az finom. Segítsek valamit?
-Be tudod panírozni a húst?
-Nyaranta a mekiben dolgozom. Hogyne tudnám?!
-Ott az asztalon a hús, a prézli, a liszt és a tojás.
-Megvan.
Körülbelül egy fél óra múlva kész is lettünk, amikor csengettek.
-Kinyitom Zafir.
-Szia Bruce!
-Szia Kristen! Zafir?
-Itt vagyok.-szólalt meg a hátam mögül.
-Lisander, mennünk kéne Frederick-ért.
-Felőlem mehetünk Kristen.-válaszolt Lisander.
-Josh, elmentünk.-kiabáltam fel.
-Oké.-kiabált nekem.
Mikor odaértünk az óvoda elé Frederick szaladt oda hozzám.
-Kris! Magie néni hol van?
-Sajnálom, de dolga akadt így én viszlek haza. Van vacsi az asztalon még meleg és az egész délutánt Josh-al fogod tölteni.
Miután hazavittük Fredericket elindultuk a parkba sétálni.
-Mit keresünk a suli előtt Lisander?
-Ma lesz próbánk a bandával. Gondoltam eljöhetnél te is.
-Jajj, de cuki vagy!

2.rész-Az ilyesztő valóság

-Szia! Ennyire ijesztő vagyok?-nevetett ki Castiel.
-Ca...Castiel!-dadogtam.
-Kristen!-rohant felém Josh-Hol láttad?-lihegett amikor odaért hozzánk.
-Se...sehol, csak Castiel megijesztett és azt hittem, hogy ő az.-mondtam a félelemtől remegve. Josh megölelt és elkezdtem sírni.
-Gyere! Menjünk be az osztályba.-kapott fel az ölébe. Míg be nem csöngettek, addig sírtam Josht ölelve.
-Jó reggelt gyerekek! Új ülésrend van mától érvényben.-jött be a terembe Mr.Faraize.
-Minek az?-kiáltott közbe egy srác.
-Órák után bent maradsz Tysohn, ha így folytatod és kitakarítod az egész gimnáziumot!-vágott vissza az ofő.
-Elnézést tanár úr!-húzta meg magát Ty, ha jól értettem a nevét.
-Térjünk vissza az ülésrendhez! Kentin-Joshua, Dakota-Iris, Alexy-Kim, Armin-Violett, Lisander-Sharlotte, Nathaniel-Carla, Melody-Peggy, Castiel-Kristen, Lisa-Rosalya, Amber-Thimothi...
-Várjunk csak!? Castiel és én?? Ugye ez csak vicc?!-akadtam ki magamban. A gondolat menetemet a kicsengő szakította félbe.
-Mielőtt kimennek szünetre, üljenek át az új helyükre!-parancsolt ránk Mr.Faraize. Amint kiléptem az ajtón valaki visszarántott.
-Szia Kristen, Kim vagyok. Gyere, bemutatom neked a csajokat!-megfogott a csuklómnál és elhúzott egy lány csoporthoz, ahol öt fiú is volt.-Skacok! Nézzétek kit hoztam.
-Öhm... sziasztok!-köszöntem bátortalanul, mert egy kicsit zavarban voltam.
-Szia!-köszöntek vissza mosolyogva.
-Ők itt Rosa, Viola, Iris, Melody, Armin, Alexy, Kentin, Lisander és Dake.-mutatott egy fehér hajú, egy lila hajú, egy vörös hajú és egy barna hajú lányra, majd egy fekete hajú, egy festett kék hajú, egy barna hajú, egy fehér hajú és arra a srácra aki tegnap fellökött. 
-Dake-hez már volt szerencsém.-nevettem. Egy darabig beszélgettünk még, de a becsengő megint közbeszólt. A terem elkezdett megtelni a diákokkal, majd be jött a tanár is. Alig tudtam odafigyelni, mert másra sem tudtam gondolni, mint a tegnapi nap. "Apa megszökött és tudja, hogy hol lakunk... nagyon félek. Mi van, ha elrabol és végleg megöl? Egyel talán mit akar velünk csinálni?" A nagy elmélkedésemből az zökkentett ki, hogy Castiel oldalba bökött.
-Hm?-fordultam oda.
-Következő órán dogát írunk és gondoltam szólok mielőtt első héten egy karóval kezdesz.-vonta meg a vállát.
-Ohh... izé... köszi!-dadogtam.
 Már csak 5 perc volt hátra az órából mire végeztem a jegyzeteléssel.
-Kérem az ikrek jöjjön ki a táblához.-csapta össze tenyereit a tanárnő. Josh-al összenéztünk, felálltunk és ki mentünk. Ám amikor kiértünk, láttam, hogy nem csak mi ketten vagyunk ott, hanem Armin, Alexy Nathaniel és Amber is. Nem csak mi vagyunk ketten Josh-al? Nagyon meglepődtem. Nem hittem volna, hogy Armin és Alexy is ikrek... jó, mondjuk elég sok mindenben hasonlítanak. Az a pláne, hogy Nathanielék is ikrek. Nem néztem volna ki belőlük. Nincs is közös tulajdonságuk... na mind egy, ez nekem túl magas.
-Nem a Henderson ikrekre és a Jonnsohn ikrekre gondoltam, hanem a Thomson ikrekre.-fogta a fejét a tanárnő.
-Tanárnő, legközelebb egy kicsit pontosabban fogalmazzon és akkor nem jövünk ki fölöslegesen!-mondta Amber és Alexy szinte egyszerre, majd visszaültek mind a négyen a helyükre.
-Nos, üdvözlöm önöket a Sweet Amoris gimnáziumban. Ebben a tanévben én fogom maguknak tanítani a kémiát.
 Amint végzett a mondandójával, megszólalt a csengő. Még két óra és vége a napnak.
-Vége az órának. Jövő héten találkozunk. Viszont látásra!-mondta Mrs. Hudson, majd kiviharzott a teremből. A következő két óra unalmasan telt el, de a végén csak túléltem. Miután kicsengettek, mindenki kifelé vette az irányt, utána pedig haza. Éppen kiléptem a gimi kapuján, amikor Lisander elém állt.
-Szia Kristen. Egyedül mész?
-Szia Lisander. Igen. Miért?
-Gondoltam haza kísérnélek. Mit szólsz hozzá?-mosolygott azzal a két szép szemével.
-Ha nagyon szeretnéd akkor benne vagyok.-szerénykedtem. Amikor elindultunk hozzám, megtorpantam, mert azt hittem csak képzelődöm.
-Lisander, te is látod azt az embert?
-Hol? Ott az oszlopnál?
-Igen. Szólj légyszíves Josh-nak, hogy jöjjön a kapuhoz, de nagyon gyorsan.
-Megyek, de miért? És hol van?
-Az most nem fontos. A csarnokban.
-Mindjárt itt vagyunk.-szaladt el Lisander. Látom észrevett, mert elindult felém. Lehet, hogy rossz döntés volt elküldeni  Lisander-t Josh-ért?
-Kislányom. Csillagom!-ölelt meg, de én eltaszítottam magamtól.-Ezt még nagyon megbánod!-kiabálta, miközben elő rántott egy kést.
-Takarodj a húgomtól Philip!-kiáltott oda  Josh.
-Tessék?-kérdezett vissza.
-Azt mondtam, hogy takarodj a húgomtól Philip! -ordított rá Josh fújtatva.
Miközben Josh elterelte apa figyelmét, addig Lisander elvitt onnan. Próbált megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de ő nem tudja, hogy mi történt velem ezelőtt négy évvel. Mondtam neki, hogy hívja ki a rendőrséget és mondja azt, hogy  Philip Thomson itt van a Sweet Amoris előtt.
A rendőrők azonnal kijöttek és bevitték apát. Minket és a szemtanúkat pedig bevittek kihalgatásra.
-Kristen, jól vagy?-kérdezte Lisander halkan mikor egy kicsit megnyugodtam.
-Jobban.-feleltem két szipogás között.
-Mi volt ez? Vagy ki volt ez?
-Az apánk.-felelt helyettem Josh.
-A legrosszabb rémálmom.-mondtam gyenge hangal és megint sírtam.
Miután megvolt a kihalgatás, Josh felhívta Sandrat, hogy jöjjön értünk. Hazavittük Lisandert, majd mi is hazamentünk.