-Na mindegy. Menjünk, mert Cass leszedi a fejemet.
-Oké.
Bementünk a suliba, végigsétáltunk a folyosón, majd megálltunk a zene terem előtt.
-Mindjárt jövök.-mondta, majd bement, mikor kijött egy basszus gitár volt a kezében.-Itt is vagyok.
Majd még tovább mentünk amíg a folyosó végére nem értünk, ott lementünk a pincébe.
-Sziasztok! Köszöntünk egyszerre.
-Sziasztok!-szólalt meg Cass.
-Csá Lis!-köszönt a barátomnak a (számomra ismeretlen) banda dobosa.-Szia cica, hogy hívnak?
-Szia a nevem Kristen Thomson. És ne hívj cicának, mert akkor holnapra halott vagy.
-Az enyém Victor Thomson. Nem te vagy véletlenül Amanda Brookman lánya?
-De igen! Miért kérdezed?? Várjunk csak, Kivi!!!-kiáltottam majd beleugrottam a nyakába.
-Én is örülök Paradicsom!-majd elkezdtünk röhögni.
-Ti honnan ismeritek egymást? -nézett ránk furcsán a két fiú.
-Lisander,Cass! Kivi az unokatestvérem.
-Hogy mivan? Ti? Unokatestvérek?
-Igen.
-Dehát nekem nem is mesélted, hogy van egy unokahúgod Victor! -rivallt Kivire Cass.
-Mert nem kérdezted soha.
-Skacok!! Kezdhetnénk? Mielőtt Kristennek hazakéne mennie, hogy elaltassa az öccsét?
-Mi? Ja persze.
Mindenki odament ahoz a hangszerhez amin éppen játszott, mikor megszólalt Victor telefonja.
-Bocsi, de ezt fel kell vennen.
-És akkor ki fog dobolni?
-Majd Paradicsom!
-Te tudsz dobolni?-kérdezte a két fiú meglepetten.
-Igen! Úgy mint zongorázni, gitározni, furulyázni és hegedűlni.
-És énekelni! Vetette még oda Kivi, majd kiviharzott a pincéből, én pedig behuppantam a dob mögé.
-Na mit játszunk?-fordult hozzám Castiel.
-Ismeritek a Linkin Park-tól az In The End-et?
-Persze!-vetették oda majd elkezdtünk játszani. Mire befejeztük a számot Kivi is vissza ért.
-Kicsim! Jobb vagy mint Victor!
-Naná!-értett egyett Castiel.
-Héj! Én is itt vagyok!-tetette a sértődöttet Victor.
-Na mindegy! Ha jól hallottam te tudsz énekelni is?-kérdezte Cass.
-Tudtam.-javítottam ki.-Miután műtötték a hangszálaimat azóta nem tudok jól énekelni.
-Honnan tudod, ha nem is próbálod meg?-viccelődött Castiel.
-Van régebbről még egy videóm amin anya csinálta a hajadat te pedig közben énekeltél. Lejátszom utána pedig énekelsz!
-Utállak Victor Robert Jonathan Thomson!!!-mondtam összefont karokkal.
-Húha! Ha a teljes nevemen szólítasz akkor futnom kell!-sikított, majd elszaladt.
-Na látod ebben igazad van csak annyi a különbség, hogy gyorsabb vagyok mint Josh, ő pedig mindig is gyorsabb volt mint te!-nyújtottam ki rá a nyelvem.
-Kivi halljuk azt a hangot!-kiabált Lisander.
Mikor vége lett az éneknek a fiúk nem győzték dicsérni az akkori hangomat.
-Akkor halljuk a mostani verzióban!-szaladt mindenki a hangszerekhez én pedig a mikrofonhoz. És a Linkin Park-tól választottam a Numb-ot.
-Hűha! Sokkal szebb a hangod mint akkor! -hallottam Josh hangját a pince ajtó felől.
-Te mióta vagy itt Banán?-kérdezte Josh-t Victor.
-Hű, de régen hívtak már így! Szia Kivi!
-Hát ti?
-Frederick hisztizett, hogy veled akar lenni.
-Ez így van!-szólalt meg a háta mögül Frederick.
-Na gyere öcsi, neked már rég aludnod kéne!
-Hazaviszlek titeket úgy is vége a próbának.
-Köszi John!-szólalt meg Frederick.
-John? Az meg kicsoda?-kérdezte furcsa tekintettel Castiel.
-Én! Te marha!-mondta Kivi, majd rácsapott Cass vállára.
-Kristen, álmos vagyok!-szólt nekem Frederick a szemét dörzsölve.
-Mehetünk? Fred már álmos.
-Ja, persze!
-Jóéjszakát nyuszi!-majd megcsókoltam.
-Neked is kicsim!
-Mrs. Wheit! A limuzinja elő állt.-szólalt meg Victor.
-Megyek.
Mikor oda értünk a házunk elé elköszöntünk Victor-tól, majd megköszöntem, hogy hazahozott.Gyorsan lefürdettem Frederick-et, majd meséltem neki esti mesét, mire ő elaludt. Nyomtam egy puszit a homlokára és kimentem a szobából. Elmentem fürdeni és eltettem magamat holnapra.
#3 hónap telt el, mióta összejöttünk Lis-el. Azt hittem, hogy minden rendben van a kapcsolatunkkal, de aztán jött a fekete leves.#
Reggel arra ébredtem fel, hogy csörög a telefonom. Mircosan odanyúltam érte, felvettem és beleszóltam.
-Akárki is vagy, de tisztában vagy mennyi az idő?
-Neked is jóreggelt kicsim. Igen tudom. Reggeli fél öt.
-Szia nyuszi! Mit szeretnél?
-Nagy baj van Paradicsom!-kiáltott a telefonba Victor.
-Hol vagytok?
-Az ügyeleten.
-De mégis miért?
-Készülj el! Tíz perc és ott vagyok érted.
-Oké.
Ahogy mondta Lis, tíz perc múlva ott ált a BMW a ház előtt. Gyorsan írtam egy cetlit Bred bácsinak, hogy van egy kis dolgom a suliban tanítás előtt és korábban be kellett mennem.
-Mi a baj Lis?
-Rosa és Leight. Baleset érte őket.-mondta aggodalommal az arcán és elindultunk. Mikor odaértünk, Victor fogadott minket.
-Van valami fejlemény?-kérdezte zaklatottan Lis.
-Most vitték be Rosa-t a műtőbe, Leight pedig eszméletlenül fekszik az intenzíven.-ezeket hallván szorosan megőleltem Lisandert, mire ő elkezdett sírni.
-Nem lesz semmi baj! Erősek mind a ketten.
-Kedves vagy, hogy próbálsz lelket önteni belém, de most ez nem segít...-és ekkor egy orvost vettünk észre felénk közeledni.
-Elnézést! Melyikőjük Lisander Wheit?
-Én vagyok az! Jónapot kívánok.-majd kezetráztak.
-Nos, Mr. Wheit. A beavatkozás jól sikerült, viszont fenn áll a kockázata annak, hogy deréktól lefelé lebénul a sógornője.-az alábbi mondat hallatán Lis sokkot kapott és elájult.
Gyorsan odaszaladtam hozzá, hogy megtámasszam, de ez nem úgy sikerült, mint terveztem és rámesett. Jöttek az ápolók és ráfektették az egyik folyosón lévő hordágyba, majd betolták az egyik kórterembe. Egy óra után Lis ébredezni kezdett.
-Hol vagyok? Mi a...? Mi történt Kristen?
-Kórházban és elájultál.
-Leight?
-Eszméletlenül fekszik még mindig.
-Rosa?
-Már felébredt, de addig nem akartam meglátogatni, amíg magadhoz nem térsz.
-Hogy van Lisander?-jött be az orvos.
-Remekül! Mehetek?
-A saját lábán még nem, de kerekes székben igen.
-De miért?
-Mert még gyenge.
-Akkor menjünk Rosa-hoz.-fordult felém én pedig hoztam neki a kerekes széket. Mikor odaértünk Rosa kórterméhez, Lis bekopogott, majd belökte az ajtót és betoltam a terembe.
-Szia Rosa! Hogy vagy?-kérdeztem tőle.
-A körülményekhez képest szuperül!-mondta és felnevettünk mind a hárman.-Lisander, veled meg mi történt?
-Semmi csak elájultam ezelőtt egy órával. Az orvos pedig nem engedi meg, hogy a lábamra álljak, "mert, hogy még túl gyenge vagyok".
-De te legalább felállhatsz! Én meg lehet, hogy örökre kerekes székben leszek...
-Nyugi Rosa nem lesz olyan szerencséd!-mire elkezdtem nevetni.
-Ezt meg hogyan érted?
-Úgy, hogy nem fogsz lebénulni, mert ha igen, akkor beperelem az egész kócerájt.-erre a beszólásomra már mindenki a hasát fogva röhögött.
-Öhm... nem akarok zavarni, de Leight életjelei erősödnek.-szólt be az ajtón Kivi.
-Megyünk Victor.-adtam választ.
-Te honnan ismered őt?-kérdezte Rosa zavarodottan.
-Ő az unoka testvérem. Majd a többit később elmesélem. Most menjünk.-mondtam. Segítettem Rosa-nak a kerekes székbe beülni, majd elindultunk az intenzívre mind a négyen.
-Itt vagyunk.-szólalt meg Victor, majd bementünk.
-Úristen! Ezt én tettem veled?!? És sírva odagurult Leight ágya mellé Rosa.
Mindannyian láttuk, hogy Leight teste tele van csövekkel. A lélegeztető gép, a pulzus mérő, az infúzió és még sok minden.
-Ez nem a te hibád, hanem annak az elmebeteg embernek aki okozta a karambolt.-mordult fel Lis a könnyekkel küszködve.
-Nem akarlak titeket megzavarni, de elfogunk késni Lis.-szóltam oda neki.
-Oké, menjünk!-pattant fel a székből Victor.
-Szerintem is.-szólalt meg Lis.
Elköszöntünk Rosa-tól, majd kifelé vettük az irányt. Victor a saját kocsijához sétált, majd elindult a suliba. Mi is odasétáltunk Lis kocsijához.
-Nyuszi! Ma inkább én vezetek,jobb lesz így.-fordultam oda Lisanderhez.
-Tessék? Hiszen nem is tudsz vezetni!-majd felkacagott.
-Attól függetlenül, hogy nem vezetek soha, attól még van jogsim!-mondtam mérgesen.
-Oké, oké. Tessék!- és átnyújtotta a kulcsokat. Bevágtam magam a sofőr ülésbe megvártam amíg Lis is beszállt és elindultunk a gimibe mi is. Útközben nem szóltam egy szót sem csak vezettem. Mikor piros lámpát kaptunk, megálltam.
-Mi bajod van kicsim?-fordult felém Lis.
-Az ég egyatta világon semmi!-feleltem flegmán.-Csak annyi, hogy nem hiszel nekem!
-Bocsánat, de nem tudtam, hogy tudsz vezetni.
-Elmondom neked, hogy a családban nekem lett legelőször jogosítványom apám után.-majd elindultunk, mert zöldre váltott a lámpa. Öt perc múlva a suli elé értünk és leparkoltam a kocsit.
-Mikor vezettél utoljára?
-Talán két éve. Miért?
-Mert jobban vezetsz mint én! Pedig én már három éve nap, mint nap vezetek.
-Nos, köszönöm a bókot de most menjünk, mert elkésünk.
-Oké.-mondta mosolyogva Lis, majd összekulcsolta a kezünket és úgy indultunk be a terembe.
-Ti meg hol voltatok? Már rég becsengettek.-akadt ki Josh.
-Az mindegy! Az a lényeg, hogy beértünk a tanár előtt.-mordultam rá.
-Erről még otthon számolunk!-mondta fenyegetően Josh. Mit sem törődve az előbb történtekkel, leültünk a saját helyünkre. Pár percel később a tanár is méltóztatott bejönni. Harmadik órára készülve bejött az osztályba egy festett vörös hajú lány és arra szólította fel az osztályt, hogy menjünk a torna terembe öt perc múlva, mert a dirinek bejelenteni valója van.
-Vajon mit akarhat?-mordult fel Castiel.
-Nem tudom küklopsz, de biztos fontos lehet.-mondtam kuncogva.
-Héj vöri! Ájjá le mert még a végén pórul jársz!-mondta széles mosolyra húzva a száját.
-Igen?-kérdeztem pimaszul.
-Fuss, ha kedves az életed vöri!!-mire én sikítottam egyet és elkezdtem sprintelni. Mindenki furcsán nézett ránk, de ez minket nem érdekelt. Amikor a tesi terembe érve megálltam és körbenéztem, és olyat láttam amit nem szabadott volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése