Mikor felébredtem a suliban találtam magam. Körbejártam az egész sulit, de nem volt ott senki rajtam kívül. Lementem a pincébe és Deboraht láttam valakivel smárolni. Mikor megláttam, hogy ki az, nem hittem a szememnek.
-Lisander, mit művelsz?-ordítottam rájuk.
♡Josh szemszög♡
Hangokat hallottam Kristen szobája felől és átmentem megnézni, hogy mi az. Kristen ordított álmában.
-Lisander, mit művelsz?-majd elkezdett sírni. Odaszaladtam hozzá és nyugtatgatni kezdtem, mire fel ébredt.
-Nyugi Kristen. Itt vagyok. Ne sírj!-a válasz erre csak egy szoros ölelés volt.-Szeretnéd ha itt maradnék?
-Igen!-szipogta. Befeküdtem mellé az ágyba, ő ráfeküdt a mellkasomra és így aludtunk el.
♡Kristen szemszög♡
Ráfeküdtem Josh mellkasára és a szívverését hallgatva megnyugodtam, majd elaludtam.
Másnap reggel úgy ébredtem fel, mint ahogyan elaludtam. Josh még javában húzta a lóbőrt. Rápillantottam az órámra. Még csak hét óra. Elmentem lezuhanyoztam, fogatmostam, megfésülködtem, majd visszamentem és felöltöztem. Miután végeztem, felébresztettem Josht.
-Jóreggelt bátyus!
-Neked is húgi! Mennyi az idő?
-Negyed 7. Ma kocsival megyünk, úgyhogy ráérsz!
-Oké tíz perc és mehetünk!-kipattant az ágyból és elvonult a fürdőbe. Lementem a konyhába reggelizni. Mivel kettőnkön kívül senki nem volt ébren, ezért egyedül. Pont végeztem a reggelivel, mikor Josh útra készen bejött a konyhába.
-Mehetünk!
-Kabátot nem hozol? Tél van.
-Tudom anya, sapka sál!-mondta röhögve.
-Rendben kisfiam! Ha annyira nagylegénynek hiszed magad, akkor nem viszlek el a suliba!-nyitottam ki neki az ajtót.
-Oké oké! Megyek kabátot felvenni.
-Ajánlom fiatalúr! -intettem fenyegetően.
-Itt vagyok anyuci! Mehetünk.-ért vissza két percel később. Indulás előtt kiírtam egy cetlit Bred bácsinak, hogy ne keresse a Jaguárt, mert van egy kis elintézni valóm suli után és, hogy kocsival gyorsabb. Kijártam a garázsból, Josh beszállt az anyósülésre, majd elindultunk. Egy piros lámpához érve megálltam.
-Mi volt ez éjjel? És mit művelt Lisander?-tette fel a nem várt kérdéseket Josh. Könnyek szöktek a szemembe és csak annyit tudtam mondani, hogy "suliba elmondom". Miután zöldre váltott a lámpa, elindultam. Öt perc múlva a suli előtt voltunk. Kerestem egy szabad parkoló helyet és amint találtam le is parkoltam a Jaguárral. Kiszáltunk a kocsiból és a gimi felé vettük az irányt. Amint beléptünk az udvarra, a szemeimmel Kent kezdtem el keresni. Hirtelen valaki hátulról "letámadott".
-Csak nem engem keresel Paradicsom?-mikor megfordultam Victort láttam előttem.
-Nem Kivi! Kent keresem. Nem láttad véletlenül?
-Nem... figyu! Hallottam a tegnapiról és nagyon sajnálom a dolgot...-sütötte le a szemét.-csak tudd! Ha zaklat, vagy bármi van szólj és volt-nincs többé Lisander.-csapott ököllel a tenyerébe.
-Köszi! Aranyos vagy!
-Mostmár tényleg érdekel, hogy mi volt tegnap!-csattant fel Josh.
-Gyere öcsi! Én majd elmondom. Nem baj Kristen?
-Legalább nem nekem kell...-szomorodtam el.
Valaki hirtelen felkapott és beleültetett a nyakába, mire felsikítottam.
-Na? Milyen a kilátás odafent?
-Szuper Ken, de tegyél le. Most!-kiabáltam rá.
-Tériszonyos vagy?
-Á... neeeeem... egy kicsit sem! Viszont ha nem teszel le hasba rúglak!
-Jó. Tessék! Letettelek. Örülsz?
-Igen. De menjünk már be, mert én idefagytam.
-Oké.-felkapott a karjaiban és úgy vitt be az osztályba.
-Köszönöm Ken!
-Kentin. Az a Ken akit megismertél 14 évvel ezelőtt, meghalt akkor, amikor elköltöztetek Kristen.
-Rendben Ken...tin.
-Az lesz az!-mondta, majd rám kacsintott.
-Amúgy, komolyan miattam költöztél ide?
-Iiiiggeeeeeeeee...nem!-vörösödött el.
-Jaj Kentin! Olyan cuki vagy amikor zavarban vagy.-mondtam, majd megöleltem.
-Szeretlek Kristen! Nem akarlak elveszteni téged!-suttogta és szorosabban kezdett ölelni.
-Én is szeretlek, te vagy és voltál mindig a legjobb barátom.
Miután kibontakoztunk egymás karjaiból, valaki hátulról szorosan megölelt.
-Sajnálom húgi... annyira sajnálom.-suttogta a fülembe.
-Nem te tehetsz róla.
-De igen, mert mikor a haverokkal elvoltam bulizni akkor együtt láttam őket, eléggé közel egymáshoz.
-De akkor se tudhattad.
-Jó, mindegy. Ha bármi van szólj, és elintézzük a fiúkkal.
-Köszi, de nem lesz rá szükségem.-majd megöleltem. Lassan eltelt az óra. Mindenki kiözönlött a teremből csak mi maradtunk ketten Castiel-lel bent.
-Mizu Thomson?-kérdezte mosolyogva.
-Semmi különös Rais. Veled?-kérdeztem vissza.
-Á... semmi érdekes. Van valami programod ma estére?
-Öhmm... nincs miért?
-Eljössz velem a plázába?
-Persze, de ne suli után.
-Mert?
-Mert megyek a kórházba.-szomorodtam el.
-Kihez?
-Rosa-hoz. Nem kérdezel egy kicsit sokat?
-Baj?
-Nem, csak már annyit kérdeztél, hogy rajtam állt a sor.
-Aham... értem.
Lassan telt el az óra. Kicsengőkor mindenki kiindult a folyosóra, mivel tél volt. A folyosón sétáltam, mikor megláttam Victort és Josht beszélgetni egy lánnyal. Feléjük vettem az irányt. Mikor odaértem köszöntem.
-Sziasztok. Mizu srácok?
-Szia. Semmi különös. Veled történt valami jó?-kérdezte Victor.
-Semmi. Suli után megyek be Rosa-hoz. Utána meg elmegyek Cass-al shoppingolni.-az utólsó mondatomnál mibdenkinek tátva maradt a szája.
-Castiel meg a shoppingolás! Két külön dolog. Már megbocsáss, de én nem nézném ki belőle.-szólalt meg a lány.
-Fiúk! Nem mutatnátok be őt nekem?-kérdeztem.
-Ugyan Paradicsom! Ezer éve ismersz.
-Pedig nem emlékszem rád. Várjunk csak, mit mondtál? Paradicsom? Ez nem lehet igaz! Shusan!!
-Annyira hiányoztál! Mikor kómába kerültél, anya azt mondta, hogy nem fogod túlélni, ezért ide költöztünk.-mondta zokogva, mire szorosan megöleltem.
-De túléltem!-röhögtem ki magamat. A beszélgetést a becsengő szakította félbe. Mindenki szaladt a saját órájára. A második óra után a harmadik utána a negyedik, majd az ötödik óra következett. Kicsengő után előkerestem a kocsikulcsot, majd kiviharzottam a teremből. A kocsihoz érve vártam, hogy Josh is megjelenjen. Körülbelül öt perc múlva megjelent. Intettem neki, hogy siessen.
-Gyere már lassúság!!-kiáltottam neki oda.
-Sietsz a randira?-kérdezte pimaszul.
-Igen. A Rosa-val megbeszélt randira... rémlik?-akadtam ki.
-Ja, persze. Már futok is!-kiáltott vissza futva. Mikor odaért bedobta a táskánkat a csomag tartóba, beszállt az anyós ülésre és elindultunk. Gyorsan hazavittem, majd a kórház felé vettem az irányt. Egész úton azon járt az eszem, hogy mit fog a Lisander-es sztorira szólni Rosa, meg, hogy, hogy van Leight... Mikor vége szakadt a gondolat menetemnek, már a kórház parkolójába kanyarodtam be. Leparkoltam, kiszálltam a kocsiból, lezártam és elindultam az épületbe. Odaértem Rosa ajtójához, majd bekopogtam.
-Szabad!-kiáltott ki Rosa. Amint meghallottam a hangját, berontottam és szorosan megöleltem.
-Lehetne, hogy egy kicsit lazíts az ölelés erején? Mindjárt megfulladok!-jelentette ki a barátnőm.
-B...bocsi, csak annyira össze vagyok tőrve...
-Mért mi történt?-kérdezte meglepett arcal.
-Lisander... me..me..mehehehegcsahahahahalt.-mondtam a végét már sírva.
-Az a... jajj kicsim!-ölelt át szorosan.-Annyira sajnálom...
-Ráadásul Deborahval.-nyögtem ki a válla felett.
-Nem érdekel, hogy a sógorom, de ha ide meri tolni a képét én beverem neki a pofáját!-szorítota ökölbe a kezét.
-Rosa! Most álj le!-szóltam rá.
-Összetörte a legjobb barátnőm szívét! Hogy állnék már le?-akadt ki.
-Szia Ro...sa!-rontott be Lisander.
-Csá!-köszöntünk egyszerre.
-Asszem én nem is zavarok.-szólaltam meg.
-Dehogyis zavarsz!-kiáltott fel Rosa.-Lisander éppen távozni készült!-nézett szúrós szemekkel a sógorára.
-Rosa. Elmegyek megnézem Leight! Nem megyek messze.-forgattam a szemeimet.
-Oké. Egy kicsit beszélgetek az urasággal, utána megyek én is.
Kiballagtam a folyosóra és Leight szobálya felé vettem az irányt. Amikor megláttam Lisandert, a sírás kergetett, de jobbnak láttam, ha inkább Leight szobájában teszem, ahol nem lát senki csak az eszméletlen Leight. Mikor odaértem a szoba elé, bekopogtam és amikor nem jött válasz bementem. Leültem a fiú ágya mellé és magamba fordultam. Már vagy húsz perce sírtam, sírtam és sírtam. Valaki bejött és hozzám szólt:
-Szia, te Leight barátnője vagy?-kérdezte egy női hang.
-Nem csak az öccse exe.-már a gondolattól is jobban folytak a könnyeim.
-Miért csak az exe?-ült le mellém az ápoló lány. Úgy 19 éves lehetett.
-Mert megcsalt az osztály legnagyobb ribancával.-feleltem megtörölve a szemeimet.
-Mekkore egy barom! Kérsz csokit? Állítólag segít a szakítások fájdalmát enyhíteni.-nyújtott felém egy tábla csokit.
-Köszi, de most inkább magányra lenne szükségem.-húztam fel a térdem és magamhoz öleltem.
-Oké. Akkor szia.-felelte, majd kiment. Csak ültem és gondolkodtam.
-Jobb lett volna, ha akkor meghalok amikor apám elvágta a torkomat? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy mindent túléljek? Miért pont velem történik mindig meg az ilyesmi?-gondolkodtam hangosan. Hirtelen valaki berontott.
-Figyelj Kristen, ne haragudj... hülye voltam. Nélküled egy senkinek érzem magam! Melletted egész voltam. Kérlek bocsáss meg nekem. Nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszteni!-gyűltek könnyek Lis szemeibe.
Közben Rosa is bejött, de jeleztem neki, hogy maradjon ott és fogja be a száját. Ő erre csak bólintott.
-Mivan? Beszélt a fejeddel Rosa? Hát ezzel öregem elkéstél! Ezen az előtt kellett volna elgondolkodnod, mielőtt megcsaltál volna!!-vágtam teljes erőmből pofon, majd elköszöntem Rosatól és haza indultam. Éppen beültem a kocsiba, amikor csörögni kezdett a telefonom. Ismeretlent jelzett ki, de azért felvettem.
-Kristen. Tessék!-mutatkoztam be.
-Szia, Cass vagyok. Hol a fenében vagy??-akadt ki.
-Te hol vagy?-kérdeztem remegő hanggal.
-Nálatok, de te sehol sem vagy.
-Tíz perc és ott vagyok.-feleltem, letettem, majd elindultam.
♡Lisander szemszög♡
-Szia Ro...sa!-lepődtem meg amikor megláttam Kristent.
-Csá!-köszöntek egyszerre.
-Asszem én nem is zavarok.-szólalt meg Kristen.
-Dehogyis zavarsz!-kiáltott fel Rosa.-Lisander éppen távozni készült!-nézett rám szúrós szemekkel.
-Rosa! Elmegyek megnézem Leight! Nem megyek messze! -felelte Kristen.
-Oké. Egy kicsit elbeszélgetek az urasággal (ajajj ebből még bajom lesz...), utána megyek én is.-felelte Rosa és Kristen kiballagott.
-Hogy lehetsz ekkora egy gerinctelen féreg??-akadt ki a lány.
-Mire célzol?-néztem rá kérdően.
-Hogy tehetted ezt vele?
-Részeg voltam és az azt követő egy hétben teljes sokk alatt álltam.-feleltem neki.
-Összetörted a szívét szegény lánynak! Talán soha nem fog ezen túl tenni... ha tudnád mi történt az azelőtti napon mielőtt összejöttetek, akkor tudnád mennyire szeret/ett téged...-mondta majd felpofozott. Kirohantam a szobából és a báttyám kórterme felé vettem az irányt. Berontottam, majd elkezdtem beszélni teljes megbánásomból.
-Figyelj Kristen, ne haragudj... hülye voltam. Nélküled egy senkinek érzem magam! Melletted egész voltam. Kérlek bocsáss meg nekem. Nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszteni!-gyűltek könnyek a szemembe, hiszen tényleg ő a mindenem.
-Mivan? Beszélt a fejeddel Rosa? Hát ezzel öregem elkéstél! Ezen az előtt kellett volna elgondolkodnod mielőtt megcsaltál volna!-vágott pofán, ami az igazat megvallva jobban fájt, mintha Castiel tette volna ezt.
♡Kristen szemszög♡
A kocsifeljárón voltam már, amikor csörgött a mobilom.
-Hol vagy már?-kérdezte Castiel.
-Nézz ki a kocsifeljáróra vaksi villa!-humorizáltam egy kicsit, majd letettem. Kiszálltam és bementem a házba.
-Sziasztok!-köszöntem.
-Szia vöri, mehetünk?-kérdezte a fiú.
-Ühüm!-karon fogtam, majd elindultunk. Mivel gyalog mentünk, ezért elég sokáig tartott az út. Csendben sétáltunk egymás mellett, amikor megszólaltam.
-Mi a program mára?
-Először elmegyünk shoppingolni, utána mozira gondoltam a többit még nem tudom.-felete elpirulva.
-Jéé... te szoktál shoppingolni? Ki vagy és mit tettél Castiel-el??-röhögtem fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése