-Lisander?! Ti meg mit csináltok?-kérdeztem könnyes szemekkel, mire mind a ketten felém fordultak.
-Kicsim! Megmagyarázom!-ekkor félbeszakította őt Deborah.
-Ugyan mit? Azt, hogy együtt vagyunk egy hete? Vagy azt, hogy lefeküdtünk?
-Hogy mit csináltatok??
-Igen jól hallottad királylány!
Sírva kirohantam a teremből egyenesen ki az udvarra ott pedig összeesve a földön zokogtam.
-Mit műveltél te barom?-kiabált Castiel Lisanderre.
-Én semmit!-és itt félbeszakítottam.
-Csak megcsaltál!-majd elhagytam a társaságot, és berohantam a mosdóba.
-Veled meg mi történt csipkerózsika?-kérdezte gúnyosan Amber és a két barátnője.
-Lisander és Deborah történt!
-Az a kis... jól vagy Kristen?-kérdezte aggodalmas arcal Amber, és már nem tudtam válaszolni, mert hirtelen elsötétült minden.
♡Amber szemszög♡
-A kis... jól vagy Kristen?
Ekkor hirtelen összeesett. Gyorsan kiszaladtam a mosdóból és odaszaladtam Nathoz.
-Mit akarsz Amber?
-Kristen.
-Mi van vele?
-Elájult!
-Hogy mi? Hol van?
-A mosdóban.-Nat pedig azonnal odaszaladt érte és bevittük az orvosi szobába, ahol Castiel és Lisander ücsörgött. Amikor Cass meglátta Nat karjaiban Kristent azonnal odaszaladt hozzám.
-Mitörtént?
-Elájult Wheit és Rock miatt.
-Hogy érted ezt?-kérdezte Lis meglepetten.
-Úgy, hogy fülig szerelmes beléd, te meg megcsalod ezzel a kis cafkával!!!!
-Ha te ezt nem vetted eddig észre, de ezzel összetörted a szívét!-szólalt meg Nat miután letette Kristent az egyik ágyra.
-Ezt mind te tetted vele!-rivalltam Lisanderre.
-Nem tehetek róla, hogy az ujjai köré csavart az a hárpia részegen!
-De igen is tehetsz róla!!!-ordítottuk rá mindannyian.
-Lisander! Most jobb ha távozol!-szólt rá Nat a fejét fogva.
-Renden, de ezt nem tárgyaltuk még meg!-azza pedig sarkon fordult és távozott.
-Gyerekek! Mi történt szegény lánnyal?-mutogatott Kristenre.
-Elájult a lány mosdóban.-felelt Nathaniel.
Ránéztünk Kristenre és észre vettük, hogy kezd magához térni.
♡Kristen szemszög♡
-Hol vagyok?
-Kristen! Jól vagy?-hallottam egy női hangot, majd Amber megölelt.
-Igen. De... mi történt?
-Elájultál. Amber szólt nekem én pedig szaladtam veled ide. -felelte Nat.
-Szó szerint!-tette hozzá Sharlotte.
-Köszönöm Amber!
És neked is Nathaniel!-mondtam mosolyogva.-De... te mit keresel itt Cass?
-Hát... ami azt illeti, összeverekedtem Lisanderrel.-adott választ szemét lesütve.-Nat, lányok! Kettesben hagynátok egy kicsit minket?
-Őő... persze.-mondták egyszerre.
-Jól vagy Paradicsom?-kérdezte aggódva.
-Voltam már jobban.
-Figyelj,valamit be kell vallanom...-itt nyelt egyet.-Én... én... sze... szeretlek! -mondta majd megcsókolt.
-Cass! Sajnálom, de én nem érzek irántad semmit. Csak barátként tekintek rád.
-Tudom! És szeretném, ha ez nem változtatna semmin. Mármint a csók.
-Persze, hogy nem változtat semmin.
-Akkor megnyugodtam.-mondta megkönnyebbülten.
-Ó! Felébredt kisasszony? Ha úgy érzi, hazamehet és írok önnek egy igazolást.-mondta kedvesen a suli nővér.
-Szeretnék haza menni!-adtam a választ egyértelműen.
-Rendben, itt az igazolása mára.-aztán odaadta a papírt.
-Köszönjük! Viszont látásra!-köszöntünk el mind a ketten, majd ki mentünk az orvosi szobából.
-Haza kísérlek!
-Köszi, de most egy ideig egyedül szeretnék lenni a godolataimmal.
-Rendben, de ha bármi van hívj és már ott is vagyok.
-Oké, de nincs meg a telefon számod!
-Hihi! Azt te csak hiszed!-rámkacsintott, majd elment.
Kifele vettem az írányt, onnan pedig a park felé. A parkban leültem egy fa alá és elkezdtem gondolkodni, hogy hol rontottak el? Mért velem történnek ilyenek? Mivel érdemeltem ezt ki? Körülbellül húsz perce gondolkodtam ott, amikor valaki megszólalt mellettem.
-Szabad ez a hely?-a hang irányába fordultam és nagyon meglepődtem.
-Neked mindig Kentin!!-eröltettem egy mosolyt az arcomra.
-Kekszet? Csokis!
-Kérek! Köszi...
-Nincs mit!
-Tudod... régen volt egy barátom aki ugyanúgy szerette a csokiskekszet, mint te. És ő is mindig megkínált vele. Nagyon hiányzik...-mondtam szomorúan.
-Arra nem gondltál, hogy esetleg utánad jött Madridból?
-Hát... nem nagyon.
-Pedig ezt csinálta.
-Tényleg?
-Igen, mert nagyon hiányoztál neki. És nagyon aggódott, amikor apád megjelent a gimi előtt. Nem akarta elveszteni megint a legjobb barátnőjét...-itt pedig könnyek szöktek a szemébe.
-Ken?!-kérdeztem sírva és megöleltem.
-Ó Kristen! Annyira hiányoztál!-és viszonozta az ölelésemet.
-De... annyira megváltoztál!
-Hát... tudod... apám beiratott nyárra egy katonai suliba.
-Értem.-rápillantottam az órámra.-Úristen! Már fél hat? Bocsi Ken, de mennem kell.
-Semmi baj! Akkor holnap találkozunk. Szia.
Gyorsan haza értem. Mikor beléptem az ajtón, Josh szobája felé vettem az irányt. Mikor oda értem, berontottam.
-Szia tesó!-köszöntem vidáman.
-Szia hazaértél? Akkor mesélj csak! Mi volt ez reggel?
-Lis testvére és Rosa baleset szenvedtek és náluk voltunk a kórházban. Tényleg! Fel kell hívnom Rosat.-csaptam a fejemre.
-De miért is?-nézett rám értetlenül.
-Hogy hogyan van Leight.
-Ja értem.
Kiszaladtam a szobájából és az enyémbe mentem. Ott a kezembe kaptam a telefonomat, majd tárcsáztam Rosat. Miután felvette köszöntem neki.
-Szia Rosa!
-Szia Kristen! Mizu?
-Semmi különös. Leight?
-Még mindig kómában fekszik. És nagyon félek, hogy elvesztem őt...-hallattszott a hangján, hogy az összeesés szélén áll.
-Nyugi, nem lesz semmi baja! Holnap suli után bemegyek hozzád és mesélek.
-Rendben. Bocsi, de mennem kell jóéjszakát!
-Szia, neked is!
Miután letettem visszarohantam Josh szobájába.
-És mért nem voltál utsó órán?-vont kérdőre az ikrem.
-Mert rosszul lettem és hazajöttem. Útközben pedig találkoztam Kennel.
-Jézusom! Ez a gyerek mindenhova követ?
-Héj! Ő a legjobb haverom!
-Oké, oké, elhiszem!
-Jut eszembe! Holnap kocsival megyek suliba. Te is jössz?
-Ja.
-És odatudod adni a házit?
-Aha! Tessék.
-Köszi tesó! Jó éjszakát!
-Nincs mit! Neked is húgi!
Visszamentem a szobámba, átöltöztem a pizsamámba, majd lefeküdtem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése